Erdély természeti szépségeit az utóbbi években egyre több hazai turista fedezi fel. A téli sportok kedvelői között népszerű Madarasi-Hargita és a Fogarasi-havasok mellett azonban kevés figyelem jut az olyan kalandos hegyvidékekre, mint a Radnai-havasok, annak ellenére, hogy ez a hegység a Keleti-Kárpátok vonulatának legmagasabb, egyben a legtöbb alpesi vonást hordozó tagja. Magját túlnyomórészt kristályos és átalakult kőzetek alkotják, melyet üledékes kőzetek öveznek.

A hegység szerkezete

A Radnai-havasok hegyrajza viszonylag egyszerű: egyetlen főgerince nyugat-keleti irányú, melyből dél felé hosszú és lankás, észak felé pedig rövid, ugyanakkor meredek völgyek és oldalgerincek ágaznak ki. A hegység legmagasabb pontjai többnyire a főgerinc mentén emelkednek. Természetesen vannak a szabályt erősítő kivételek: az első, a harmadik, és az ötödik legmagasabb csúcsa a markáns északi oldalgerincen tornyosul.

A hegység 50 km hosszú és 30-40 km széles, és bővelkedik tengerszemekben, gleccser alakította völgyekben és zuhatagokban. Az északi oldal meredek és rövid, a déli lankás és hosszú. A főgerinc jelentős része 2000 méter feletti. Legmagasabb csúcsa a Nagy-Pietrosz, ami 2303 méterrel emelkedik a tengerszint fölé. (A II. világháború alatt Horthy-csúcsnak hívták 1942-től 1944-ig.) A hegységben található még a Lóhavasi-vízesés, ami 80 méteres magasságával Románia egyik legnagyobb vízesése. A Radnai-havasok számos barlangot is rejt. Egyik barlangja 479 méterrel nyúlik a felszín alá, míg egy másik 242 méterrel. 

                                                            A Lóhavasi-vízesés

Az utolsó jégkorszak végével, nagyjából tízezer éve az itteni gleccserek is végleg elolvadtak, maguk után hagyva mintegy tucatnyi káprázatos tengerszemet. Rajtuk kívül számos olyan kisebb, de állandó tavacska, valamint időszakos állóvíz is található a hegységben, amelyek nem glaciális eredetűek. Ezek az eljegesedés megszűnését követő suvadások, földcsuszamlások nyomán képződtek. Összesen mintegy 25 nagyobb méretű, állandó tavacska található a hegységben.

A hegység élővilága

A hegység felsőbb régióit túlnyomórészt havasi gyep borítja, foltokban törpefenyves is előfordul. Számottevő köves tereppel a Nagy-Pietrosz és az Ünőkő környékén találkozhatunk.

A Radnai-havasok növény- és állatvilága a Kárpátok többi magashegységéhez hasonló összetételű, de él itt Európában unikális növényfaj is, mint például a radnai habszegfű. Érthető módon a vidék már igen korán felhívta magára számos neves botanikusok figyelmét. A múlt század közepén rendszeresen tanulmányozta flóráját Czecz Antal, Janka Viktor, Florien Porcius. A legelőterületek kialakítása miatt a törpefenyőket korábban nagy arányban kiirtották, visszatelepítésük most több helyütt folyamatban van.

Tavasszal lila sáfrányszőnyeg, júniusban pedig az erdélyi havas szépe borítja be a hegyoldalakat, de él itt a havasi kökörcsin, a törpe kankalin, a kárpáti harangvirág is, illetve különféle tárnicsok. A mészköves területek jellegzetes virága a havasi boglárka, és a gyérebb elterjedésű havasi gyopár.

           Havasi boglárka                           Kárpáti harangvirág                    Havasi gyopár

Az állatok közül fellelhető itt szinte minden jellemző kárpáti nagyvad (medve, hiúz, farkas, róka, vaddisznó, gímszarvas, zerge), illetve sokféle kisemlős (például a 70-es években Franciaországból betelepített mormota, vagy a havasi cickány), madár, hüllő és kétéltű. A hegység értékes, ritka madara a nyírfajd. Bár nem tartoznak a terület természetes állatállományához, legeltetési időszakokban népes birkanyájak is megfordulnak a hegyen. Az egykor híres radnai-havasokbeli zergeállomány a mértéktelen orvvadászat miatt a 20. század elejére eltűnt a hegységből. A múlt század 60-as és 70-es éveiben megkezdődött a faj visszatelepítése, aminek köszönhetően a 80-as évek végére kialakult egy életképes populáció. Azonban a 90-es évektől újra elharapózott az orvvadászat, és az állomány ismét jelentősen visszaesett. Számuk napjainkban kicsivel 100 fölött van.

Természetvédelem a térségben

A hegység bizonyos részei már több mint 70 éve részesülnek valamilyen fokú védettségben. A mikrorégió legelső természetvédelmi területét még 1932-ben hozták létre, elsősorban a botanikai ritkaságok védelmére. Ezután 1979-ig kellett várni, hogy az UNESCO a Nagy-Pietrosz és szűkebb környezetét „Ember és Bioszféra” rezervátummá nyilvánítsa. 2000 óta pedig végre nemzeti parkot alakítottak ki a hegység nagyobb részein, mintegy 46.000 hektár területen.

A magashegységi régió még alig látogatott, ezért zsúfoltságra egyik hónapban sem kell számítani. A hegység Magyarországról és Erdélyből egy nap alatt elérhető, így ideális egy-egy rövidebb túrára is.