Zöld övezet - Környezetvédelem

   

Jövőnk a magasban - az ózonréteg és károsodása
Az ózonréteg a Föld sztratoszférájában, mintegy 15-30 kilométeres magasságban alakul ki az ultraibolya (UV-) sugarak hatására. Ez a réteg bolygónk egyik fő védelmi vonala, hiszen részben kiszűri, elnyeli a Nap káros sugarait. Létezése tette lehetővé a földi élet és a légkör kialakulását. Az ózonpajzs sérült, elvékonyodott részeit hívjuk ózonlyuknak.
Környezeti nevelés a legkisebbeknek: az ökoóvodák rendszere
„Nem lehet elég korán kezdeni” - tartja a mondás. Hasonló gondolat járhatott azoknak a környezetvédő pedagógusoknak a fejében, akik elsőként kitalálták és szorgalmazták az óvodák átalakítását úgynevezett zöld óvodákká. Ennek eredményeképp ma már Magyarországon is rengeteg ilyen rendszerű intézménybe járhatnak a gyerekek.
Környezettudatosság az iskolában
A közelmúltban végzett felmérések szerint Magyarországon 3000 iskolából csupán 354-ben foglalkoznak tanórai keretek közt a diákok környezettudatosságra nevelésével, ami jóval kevesebb, mint a fejlettebb nyugati országokban.
Környezettudatosság kisgyermekkortól kezdve
A környezettudatosság olyan gondolkodásmódot jelent, amelyben felelősséget vállalunk környezetünkért, és mindennapi életünkben próbáljuk minimálisra csökkenteni a természetre káros anyagok használatát, kibocsátását. Fontos, hogy a gyerekek kiskoruktól kezdve ebben a szemléletmódban nőjenek fel, így később természetesnek veszik a környezettudatos életmódot.
Környezetvédelem a kezdetektől napjainkig
Kevesen tudják, de fontos: a Földön a természet már az ember megjelenése előtt is létezett, viszont a környezet vele egyidős. Az ember történelme során igényeinek megfelelően alakította át a rendelkezésére álló bioszférát (világvárosok, bányászat, vasút, közutak stb.), olykor teljesen elpusztítva a természetes értékeket.
Ökológiai bomba Nagybányán és környékén
Az erdélyi Nagybánya (Baia Mare) szép műemlékei (Szent István templom és torony, a főtér) mellett jelentős ipari központ is, annak minden környezeti kihatásával együtt. A 130.000 lakosú város első említésének időpontja vita tárgyát képezi, egyesek szerint a 12. században, mások szerint pedig a 14. században igazolta írott dokumentum a település létezését.
Powercanister
2015 nyarán a pittsburgi INPEX®, The Invention Show-n két aranyérmmel volt dijazva a Powercanistert működtető technológia - Tudomány és Játék kategóriákban - ahol azt értékelték ahogyan két elektród és tiszta viz elektrokémiai reakcióját egy apró elektrónika segitségével sikerült látványosan megcsapolni.
Szemétsziget a Csendes-óceánon
A 20. századi környezetszennyezés egyik meglepő eredménye, hogy a Föld különböző vízfelületein összefüggő hulladékszigetek keletkeztek. A legnagyobb szemétdomb a Csendes-óceán felszínén helyezkedik el. Két, egymástól különálló részből tevődik össze: Japánnál a Keleti szemétfolt, a Hawaii-szigeteknél pedig a Nyugati szemétfolt található.
Védett állataink - válogatás
Az alábbiakban az itthon előforduló, védettséget élvező állatfajokból szedtünk össze egy csokorra valót. A fotókat Ravasz Balázs természetfotó készítette. A madarak világa Számos cinegeféle megtalálható hazánkban, köztük a széncinege, a barátcinege és a kékcinege. Eszmei értékük egyaránt 10.000 forint.
Védett értékeink
Az érvényben lévő természetvédelmi törvény alapján: - védett természeti érték (természetvédelmi érték): a természetvédelmi törvény vagy más jogszabály által védetté, fokozottan védetté nyilvánított - kiemelt természetvédelmi oltalomban részesülő - élő szervezet egyede, fejlődési alakja, szakasza, annak származéka, illetőleg az élő szervezetek életközösségei, továbbá barlang, ás...

22 cikk | 2 / 3 oldal