Zöld övezet - Legolvasottabb cikkek

   

Környezeti nevelés a legkisebbeknek: az ökoóvodák rendszere
Környezetvédelem »
„Nem lehet elég korán kezdeni” - tartja a mondás. Hasonló gondolat járhatott azoknak a környezetvédő pedagógusoknak a fejében, akik elsőként kitalálták és szorgalmazták az óvodák átalakítását úgynevezett zöld óvodákká. Ennek eredményeképp ma már Magyarországon is rengeteg ilyen rendszerű intézménybe járhatnak a gyerekek.
A talaj pusztulása
Környezetvédelem »
A talaj (vagy pedoszféra) igen fontos szerepet játszik a növények és az állatok életében. A növények a tápanyagaik nagy részét a talajból szerzik be, pusztulásuk után az elhalt növényi részek a talajba kerülnek, ahol humusz alakul ki belőlük. Ez javítja a talaj szerkezetét, vízháztartását, és sok talajlakó állatnak biztosít élőhelyet.
Csongrád és a Körös-torok látványosságai
Természeti kincsek »
Csongrád városa Csongrád megyében található, a Tisza jobb partján, a Körös-torok mellett. Csongrád az Alföld tájegységéhez, a statisztikai régiók közül a Dél-Alföldhöz tartozik. Csongrád város földrajzi helyzetéből adódóan változatos talajadottságokkal rendelkezik. Fő talajtípusai: Duna-Tisza-közi meszes homok, réti öntés, csernozjom.
Vessük a gyökérzöldségeket (március)
Kertészkedés »
Sárgarépa, petrezselyem, paszternák. A márciusi beköszöntő jó idő egyre több embert csal ki a kertbe. A napsütés hatására a talaj melegedni kezd, és ahol jól elmunkálható a felszíne, megfelelően morzsalékos magágyat lehet készíteni, ott el lehet vetni a gyökérzöldségek magjait is.
A sokszínű Margit-sziget
Természeti kincsek »
Budapest lüktető és kiszámíthatatlan metropolisz. Ha éppen meguntuk a betondzsungelt, számos olyan helyre mehetünk, ahol kikapcsolódhatunk a természetben – mindezt a városon belül. E zöld területek közül a Margit-sziget talán a legnépszerűbb fekvése, könnyű megközelíthetősége miatt, hisz Budapest szívében található.
Varázslatos település a Mecsekben: Orfű és környéke
Természeti kincsek »
Orfű Baranya megyében, a mecseki hegyhát közepén, Pécstől megközelítőleg 14 kilométerre fekszik. A község – a 2010. január 1-i népszámlálás szerint – 889 lakossal rendelkezik. Területe 32,15 négyzetkilométer, népsűrűsége 27,65 fő/km2.
Olcsó, természetes ablak tisztító
Természet-esen »
Hozzávalók: ecet víz papír Régen is bevált, miért ne működne ma is? 1 csésze vizet és 1 csésze ecetet keverj össze egy szórófejes flakonban és kész a bio ablaktisztító. Vagy: fél liter víz citrom illóolaj 1 ek citromsav+alkohol     
Gyógynövénnyel a rovarok ellen
Természet-esen »
Ha megfelelő növényeket telepítünk a megfelelő helyre, távol tarthatjuk a betolakodókat.   Bazsalikom   Népszerű fűszernövény, könnyen termeszthető. Pikáns ízt ad ételeinknek, illata pedig távol tartja a legyeket. Erkélyen cserépbe ültetve, a balkonveteményes részeként rovarriasztóként is helytáll.   Babérlevél   Elűzhetők vele a fülbemászók, ormányos bogarak.
Védett állataink - válogatás
Környezetvédelem »
Az alábbiakban az itthon előforduló, védettséget élvező állatfajokból szedtünk össze egy csokorra valót. A fotókat Ravasz Balázs természetfotó készítette. A madarak világa Számos cinegeféle megtalálható hazánkban, köztük a széncinege, a barátcinege és a kékcinege. Eszmei értékük egyaránt 10.000 forint.
Vethetők a kabakosok (Április)
Kertészkedés »
A kabakosok palántanevelése, szaporítása. A kabakosok a dinnyék, az uborkák és a tökfélék. Ezek meleg igényesebbek, mint a gyökérzöldségek.Termesztésük esetén az alább leírtak nagy általánosságban érvényesek.                                   Földből, komposztból és érett trágyából készítettem keveréket a magoknak. Lehet gyepkockába is vetni.

103 cikk | 7 / 11 oldal