Siófok, a Balaton fővárosa


Siófok, a Balaton fővárosa

Siófok Somogy megyében, a Balaton déli partján helyezkedik el. A Balaton-part legnagyobb városa több mint 24.000 lakossal, emellett rendkívül népszerű üdülőváros mind a hazai, mind a külföldi turisták körében. Északról a Balaton, keletről a Mezőföld, délről és nyugatról pedig a Külső-Somogy határolja. A Balaton medencéjének eme pontjától ered a Sió. Siófok partvonala két részre osztható: az egyik az Ezüstpart, amely a Sió-csatornától nyugatra fekszik, a másik az Aranypart, amely a csatornától keletre található.

A város turisztikailag fontos szerepe miatt könnyen megközelíthető: az M7-es autópályán (Budapest vagy Nagykanizsa felől), a 7-es úton, 65-ös főútvonalon (Szekszárd felől), vonattal (Budapest-Székesfehérvár- Nagykanizsa, vagy a Kaposvár-Siófok vasútvonalon). Vízi közlekedéssel szintén elérhető (Balatonfüreddel, a nyugati medence kikötőivel és a Tihanyi-félszigettel áll összeköttetésben).

A környék természeti értékei

Siófok nyugati határában fekszik a Töreki Halastavak természetvédelmi terület. Ez a terület 1992 óta tartozik a természetvédelem oltalma alá, egy, a Balatonra merőlegesen húzódó völgyben helyezkedik el. Változatos élőhelyekkel rendelkezik a terület: mocsár, láp, erdő, kaszáló, gyep mind otthont nyújtanak a különböző állatfajoknak. A terület déli részén egy 64 hektáros, több mint nyolcvanéves cseres-tölgyes faállomány található. Két külszíni fejtésnél lelhető fel a több száz egyedből álló partifecske kolónia és a hazánkban rendkívül ritka gyurgyalag élőhelye. Ez a madárfaj a Pireneusi-félszigettől az Urál hegységig, Kis-Ázsiától Kasmírig fordul elő. Európában csak rövid időt tartózkodnak: májusban érkeznek és augusztus végén, szeptember elején már útra is kelnek. Ősszel és tavasszal a halastavak otthont adnak rengeteg, hazánkban nem honos madárnak. A vonulási időszakban a tavak táplálékkal és pihenőhellyel szolgálnak átutazó vendégeiknek. A területen véghezvittek egy hetvenegy hektáros erdőtelepítést, és a friss ivóvizet már egy kiépített forrás biztosítja.

A Töreki-tavak.

 


A Töreki-tavak mentén egy 9 km hosszú tanösvény tehetünk sétát. Az ösvény mentén táblák tájékoztatnak
az ott élő növény- és állatfajokról. 2006 óta egy madármegfigyelő is várja a látogatókat.

A Töreki-tavak és a Balaton növényvilágának nagy részét algafajok teszik ki. A hínárfélék is nagyon elterjedtek. Ezek közül a leggyakoribbak a békaszőlő fajok. Az északi parton jellemzők a nádasok. Ezek magukban foglalják a következő fajokat: keskenylevelű gyékény, zsombéksás, tavi káka, fedőnád.

A Balatonban és környékén több mint ezerkétszáz állatfaj él. Ezek között megtalálható az énekes kabóca, a rézsikló, az erdei szürkebegy, a fenyvescinege, a gímszarvas, a dámszarvas. Igazi ritkaságnak számít a kerecsensólyom, de a Balaton vidékén ez is fellelhető. A környéken harminchét halfajt fedeztek fel eddig a kutatók. Számos olyan faj él a tóban, amelyek természetes állapotban nem fordulnának elő a vízben. Ezek csak gazdagítják a tó élővilágát. Például: tükörponty, ezüstkárász, naphal, szivárványos pisztráng. A kutatók által legújabban felfedezett halfaj az amuri géb. A Balatonban található fő halfajták: angolna, busa, csuka, fogassüllő, harcsa, tőponty, dévérkeszeg. A tó környékén fellelhető madárfajták pedig: bütykös hattyú, dankasirály, récék, küszvágó csér, búbos vöcsök.

            
              A színpompás gyurgyalag.                                   Búbos vöcsök.  

Turizmus, épített nevezetességek

Siófokon számos épület, turisztikai látványosság biztosítja az arra járók számára a kellemes és hasznos időtöltést, nézelődést. Siófokon három fő nevezetesség található: a Víztorony (tervezők: Gergely Jenő és Guth Árpád), az evangélikus templom (tervezte: Makovecz Imre) és a meteorológiai obszervatórium (tervezte: Molnár Péter).


A balatoni viharjelzés 1934. július 8-án indult meg Dr. Hille Alfréd meteorológus kezdeményezésére.

A kiállításra, múzeumba vágyók számára is rengeteg lehetőséget kínál az üdülőváros, ilyen például: a Kálmán Imre Kulturális Központ, az Ásványmúzeum, a Jordán Galéria vagy a Szilfa Galéria. A térségben három strandot látogathatnak azok, akik nem kedvelik a természetes vízpartot (Coke Club, Újhegyi Strand, Galerius Élményfürdő és Wellness Központ).

A pezsgő éjszakai életet zenétől dübörgő klubok biztosítják, amelyek a nyár minden napján nyitva tartanak. Siófok legfrekventáltabb helyszíne a Petőfi sétány. Ezen a hosszú sétányon végig klubok, pubok, kávézók, butikok, éjjel-nappalik, hotelek találhatók. Siófoknak (a hatalmas turizmusnak köszönhetően) sok testvérvárosa van szerte a világban. Például: Oulu Finnországban; Gyergyószentmiklós Erdélyben; Waldheim Németországban; Poreč Horvátországban; Walnut Creek Kaliforniában; Brenna Lengyelországban. Siófok az ország egyik legnagyobb, leglátogatottabb turisztikai központja, érdemes felkeresni!


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2013. március 28. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 2,811 Kategória: Természeti kincsek
Előző cikk: Rejtőzködő kincs a betondzsungelben: a Sas-hegy Következő cikk: Szentendre, a kutak szigete

Forrás:
www.zoldmuzeum.hu


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: