A Lengyelország és Szlovákia határán húzódó Tátra a Kárpátok legmagasabb szakasza. Ennek legtagoltabb és legnagyobb átlagmagasságú része a Magas-Tátra, amely keleten a Kopa-hágóval derékszögben fonódik össze a Bélai-Tátrával. Nyugat felől a Liliom-hágó választja el a Liptói-havasoktól. A hegyvonulat legmagasabb csúcsa a 2654 m-es Gerlachovský štít, magyarul Gerlachfalvi-csúcs. A Magas-Tátra négy legnépszerűbb központja Tátralomnic, Poprád, Ótátrafüred és a Csorba-tó.

A hegység keletkezése

A Tátra geológiai történetét tekintve a Kárpátokkal egyidejűleg, a földtörténeti középkorban gyűrődött fel, körülbelül 100 millió évvel ezelőtt. A Tátra a Kárpátok hegyvonulatának egyetlen alpesi jellegű része. Jelenkori arculatának kialakulására leginkább a visszahúzódó jégtakaró volt hatással. A hegység fő tömegét alkotó kemény gránitból ugyanis a gleccserek vájták ki a Magas-Tátra mai felszínét, hiszen a megfagyott hótömegek évezredeken át uralták a hegységet. Ma már egyetlen gleccser sem található a Tátrában, egyedül a szaggatott, ám káprázatosnál káprázatosabb alakokat tükröző sziklaszirtek jelzik a gleccsercsuszamlások nyomait. (A hegység legnagyobb kiterjedésű gleccsere az 1,4 km hosszú és 1,5 km széles Fehérpataki-gleccser volt a Podulaszki-völgyben.) A Magas-Tátra egyedi, távolról felismerhető panorámája az éles és hágóval ritkán szabdalt főgerincének köszönhető, melyhez mellékgerincek csatlakoznak.

A növény- és állatvilág

A Tátra rendkívül gazdag élővilággal büszkélkedhet. Mind a növény-, mind az állatvilág jellegét a magashegységekre jellemző övezetesség határozza meg, amit geológia mellett alapvetően a tengerszint feletti magassággal változó és egyre zordabbá váló klímaviszonyok határoznak meg.

A bércek között nagyjából 1300 növényfaj, több mint 1000 zuzmóféle és mintegy 900 algafaj fordul elő. A botanikusok 39 olyan őshonos (endemikus) növényfajt ismertek fel, melyek csak a Nyugat-Kárpátokban élnek. Az alpesi zónában rendkívüliek a körülmények, így ezen a környéken az időjárás viszontagságaival dacolni képes növényfajok élnek csak, amelyek nyár elejétől egészen júliusig virágoznak. A magaslat egyedi virága a havasi gyopár, mely a Bélai- és a Lengyel-Tátrában lelhető fel.

A Tátra környéki alacsonyabb hegyeken mintegy 500-900 méteres magasságban kezdődik az erdősáv. 900 méterig a bükk a jellegadó, bár manapság az erdők helyén főként szántók, rétek és legelők találhatók. 900 és 1550 méteres tengerszint feletti magasság között húzódik a hegyvidéki övezet, amit a tűlevelű erdők uralnak. Ez a zóna kevésbé változatos, legnagyobb arányban a lucfenyő terjedt el, de emellett megtalálható a vörösfenyő, a jegenyefenyő és az akár 250 évig is elélő cirbolyafenyő. Ez utóbbi növényt a Tátra királynőjének is szokták nevezni. Egy vándor, akit lenyűgözött e fantasztikus fenyőfajta, így írt a növényről: "Az égbolt azúr kékségét lélegzi, és a csillagos éjszakák varázslatos sötétjét álmodja." 1958 óta magról származtatott veteményekkel igyekeznek pótolni az egyre csökkenő fenyőállományt. A kevés lombhullató fát ebben a magasságban a madárberkenye, a szõrös nyír, a kecskefûzfa és a rezgõ nyár képviseli, míg a cserjés növények közül a fekete lonc, a farkas boroszlán és a fürtös bodza lelhető fel.

A felső erdőhatár fölött, 1550-1850 méter között már kedvezőtlenebbek a klimatikus viszonyok. Itt húzódik a törpefenyők övezete, de az alacsonyabb részeken még megjelennek a magányos lucfenyők, vörösfenyők, cirbolyafenyők. A törpefenyők fontos szerepet játszanak a vízelvezetésben. Nagy mennyiségű csapadékot képesek felfogni és a földben tartani, megakadályozva ezzel az árvizek kialakulását.

A törpefenyők övét a havasi vagy alpesi övezet követi 2300 méterig, majd a tundra öv következik, ami a hegység legmagasabb részein terül el a hóhatár alatt. Az alpesi tájakat magaslati rétek, alacsony bozótosok és fűfélék jellemzik. Itt olyan virágzó növények élnek, mint a havasi hölgymál, a havasi harangvirág, a havasi kökörcsin, a szellõrózsa vagy a havasi zergevirág. 2300 méter fölött már csak zuzmók és mohák viselik el a zord körülményeket.

A Tátra sűrű erdeiben olyan ritka állatfajok is előfordulnak, melyek már rég kipusztultak Nyugat-Európában. Számtalan nagyvad él itt, köztük a barnamedve, a farkas, a vidra és a hiúz. Állatvilága legjelentősebb részét a zergék és a mormoták alkotják. A zerge kecsessége, eleganciája és meglepően ügyes mozgása miatt a Tátra méltó jelképévé vált. A tátrai zerge olyan páratlan alfaj, amely a jégkorszakot követően teljesen elszigetelődve változott tovább, ezért alpesi, balkáni és appennini rokonaihoz nem hasonlít. A szárnyasok közül előfordul itt a siketfajd, nyírfajd, az erdei szalonka és a Tátra sziklás lejtőinek ura, a kőszáli (vagy szirti) sas. Az énekesmadarak néhány képviselője az erdei pinty, a szajkó és több cinkefaj. Halak csak az alacsonyabban fekvő állóvizekben élnek. Ilyen a Poprádi-tó, amely természetes élőhelyet biztosít a pisztrángnak. A hegyek legfenségesebbnek tartott madara a hajnalmadár. A madárvilág jellegzetes megtestesítője még a magtörő fenyőszajkó, amely az erdős területek felső határán él. Tápláléka a cibornyafenyő tobozának magva, nevét is innen kapta. Az itt élő állatok legnagyobb része kerüli az embert, így ritkán tekinthetőek meg közelről.

Néhány szó az éghajlatról

A Tátra éghajlatát a tengerszint feletti magasság és a lejtőkitettség határozza meg elsősorban. A hegység északi lejtőire a hűvös, nedves északias légtömegek több csapadékot szállítanak, mint a hideg szelek elől védettebb déli lejtőkre. Az északi oldalon hűvösebb is a klíma, az évi középhőmérséklet 2-3 fokkal alacsonyabb, mint a déli lejtőkön. A déli oldalon a nyári átlaghőmérséklet 1000 méteren nyáron 14 fok körül alakul, télen pedig mínusz 5-6 fok körül van. A leghidegebb a klíma a Lomnici-csúcson, ahol az évi középhőmérséklet csupán -3 fok körül alakul. A nyár tehát hűvös és csapadékos, míg az 1000 méteren novembertől áprilisig tartó hideg tél szárazabb időt és több napsütést hoz. A magassággal egyre később következik be az évszakváltás, a csúcsokon tart legtovább a tél. Az évi csapadékmennyiség meghaladja a 2000 mm-t. 1300 méter felett 4-5, 1800 méter felett átlagosan 6 hónapig borítja összefüggő hótakaró a felszínt. 2000 méter felett még nyáron is havazhat.

A Tátra vízrajza

A csapadékban gazdag hegység vizét 40 patak vezeti el, amelyek a terület határán túl négy fő folyóba csatlakoznak. A bőséges csapadék, a csekély párolgás és a domborzat tagoltsága okozza a Tátra magas vízhozamát, amely meghaladja a másodpercenkénti 50 litert 1 km² területen. Főleg a Magas-Tátra képes gyűjteni a csapadékot és lassítani a lefolyást. A víznek nagyon sekély a körforgása, ezért ásványi anyagokban szegények a tátrai patakok.

A hegység lenyűgöző szépségű tavai (száznál is több van) jégkori eredetű tengerszemek, ilyen a kedvelt turistacélpont, a Poprádi-tó is. A legnagyobb tengerszem a 34 hektáron elterülő Halas-tó.

A Tátra egyedülálló természeti kincsei már több mint fél évszázada állami védelem alatt állnak. A nemzeti parkot az 1948. december 18-án megszavazott s 1949. január 1-jén hatályba lépett törvény alapján hozták létre. Öt évre rá a lengyel oldalon szintén nemzeti parkká nyilvánították a Tátra 200 négyzetkilométeres területét. A szlovákiai nemzeti park ma magába foglalja a Liptói-havasokat, a Magas-Tátra szlovákiai részét és a teljes Bélai-Tátrát. A térség legértékesebb területeit szigorúan természeti rezervátumként és kis területű természetvédelmi parkként kezelik. Az UNESCO 1993-ban a világ bioszféra-rezervátumainak részévé tette a hegységet.