Az ország legnagyobb hegyvidéki, erdős nemzeti parkja létrehozásának alapját a névadó hegység földtani viszonyai teremtették meg.

A földtörténeti ókor és középkor változatos tengeri üledékeit később több fázisban vulkáni kőzetek törték át, a kiemelkedő hegység szegélyein pedig fiatal üledékek és savanyú vulkanitok rakódtak le. A változatos kőzetösszetételhez a talajok sokfélesége kapcsolódik. A változatos felszíni formákhoz pedig olyan mikroklimatikus feltételek társulnak, amelyek jóvoltából a területen egyaránt megtalálja élőhelyét a sajátos kárpáti, mediterrán és a magashegységi jelleget tükröző élővilág, valamint az elmúlt földtörténeti korok számos maradványfaja.

Látogatási rend

A nemzeti park egész területe a jelzett turistautakon szabadon látogatható, de egyes fajok élőhelyeinek megközelítését a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság korlátozhatja.

Speciális érdeklődésű csoportok (madarász, lepkész stb.) a látogatással kapcsolatban tájékozódjanak, s kérjék az igazgatóság engedélyét.

A természetjárók mellett a kerékpárosok látogatását is ösztönzi a parkigazgatóság erdei kerékpáros úthálózat kialakításával és Szilvásváradon kerékpárkölcsönzéssel.

Lillafüreden két idegenforgalmi barlang (Szent István-cseppkőbarlang és Anna-mésztufabarlang); Szilvásváradon a Bükk természeti képe című kiállítás és a Millenniumi természetismereti és erdészeti tanösvény a dél-bükki Hór-völgyben, Oszlán a tájház helytörténeti gyűjteménye mutatja be a nemzeti park természeti és kulturális értékeit.

Szilvásvárad

A település természeti értékeiről, kedvelt kirándulóhelyeiről ismert. Szilvásváradot a lótenyésztéshez kötődő hagyományai világhírűvé tették, a település nemzetközi lovastalálkozók helyszíne.

A Bükk hegységben fekvő Szilvásvárad már az ősember korában lakott volt. A településhez közeli istállóskői barlangban találták meg a vidék egyik leggazdagabb őskori leletanyagát.

Szilvásvárad a XIV. században Éleskő várához tartozott, amely a tatárjárás előtti idők igen kevés kővára közé tartozott. A hajdani erődítményre ma már csupán falmaradványai emlékeztetnek.

1792-ben vasfinomító és kovácsoló hámort alapítottak, ezután nyitották meg a vasércbányát a Horotna-völgyében, és ekkor létesítettek vasolvasztót.

Szilvásváradra az 1950-es években telepítették a lipicai ménest. Ennek eredményeként indult fejlődésnek a lovassportbázis, amely népszerűségét máig megőrizte. A múltról a Lipicai Lótenyésztés Történeti Kiállítás tanúskodik.

Az építészeti látványosságok mellett figyelemre méltó az itt létrehozott Szabadtéri Erdészeti Múzeum, valamint a Középkori Börtönmúzeum, amelynek kiállítása a középkori városok, Kassa, Debrecen, Eger írásos és tárgyi emlékeinek felhasználásával jött létre.

Szilvásváradról számos túraútvonal vezet a környező természeti nevezetességekhez, a Fátyol-vízeséshez és a Szalajka-völgybe, amelynek élővilágát tanösvény is bemutatja. A kirándulók ezen az útvonalon erdei kisvasúttal is közlekedhetnek.

A település megközelíthető közúton: Eger felől a 25-ös úton Szarvaskő után Bélapátfalva felé kanyarodva; vasúton: a Füzesabony-Eger-Putnok vonalon.

Bükki tanösvények Szilvásváradon

A 2,6 km hosszú Szalajka-völgyi sétaút földtani, víztani, botanikai és tájképi értékeket mutat be. Hozzá kapcsolódva megtekinthető a Horotna-völgy bejáratánál kialakított Szabadtéri Erdei Múzeum is.

Környezetbarát közlekedési lehetőséget kínál a völgyben az erdészet által üzemeltetett keskeny nyomtávú vasút.

A másik, 2,1 km hosszú természetismereti gyalogút a Kalapat-parkolóig vezet, ahonnan egy rövid séta megtétele után a Millenniumi kilátótorony kínálta panorámában gyönyörködhet az ide látogató. Mindkét tanösvény információs táblákkal felszerelt és szabadon látogatható. 

Bükki Nemzeti Park

Alapítás éve: 1977

Összterület: 43 178 ha

Fokozottan védett terület: 12 455 ha

Flóra és fauna

A Kárpátok és az Alföld közötti, 300-960 méterig emelkedő Bükk igen gazdag flóra- és fauna-együttese életföldrajzi szempontból ütközőzónává teszi a tájat. A hegységet hatalmas erdőségek uralják, melyekben jól megfigyelhető az észak-déli és a magassági elrendeződés. Fokozott védelmet élveznek a meredek, északi, sziklás dolomit-mészkő oldalakon, törmelék lejtőkön kialakult, rosszul záródó, letörpült, göcsörtös fákból álló sziklai bükkösök, amelyek számos növényritkaságnak és jégkorszaki maradványfajnak adnak otthont. Az egzotikus szépségű, ritka orchideafaj, a boldogasszony papucsa országos fennmaradása szempontjából kiemelkedően fontos a Bükk hegység sziklai bükköseinek, tölgyeseinek megóvása.

A legmeredekebb nyugati szikla oldalakon él a hársas-berkenyés reliktum erdő, ami igen gazdag alhavasi maradványfajokban. Az alacsonyabb szinteket alkotó tölgyes zónajellegzetes társulása a mészkerülő tölgyes a palakőzeten, vagy a reliktum dolomittölgyes.

A hegység bokorerdeiben egymás mellé kerültek a szubmediterrán elemek, a keleti kontinentális, pontusi fajok, a pannon növények, a tölgyes erdős sztyeppfajok, a sztyepprétek és a sziklagyepek elemei. A mészkő sziklagyep-társulásban csupán a Bükkben, a Bél-kőn él egy kárpát-pannóniai bennszülött faj, a korai szegfű. A dolomit a Bükkben viszonylag kis kiterjedésű, de a rajta kialakult sziklagyepek annál fontosabbak. Legértékesebb társulása a tarka nyúlfark füves sziklagyep, amelynek csak egyetlen előfordulása ismert a hegységben. Itt az alpin-szubalpin névadó fűfélék közül a tarka nyúlfarkfű és tarka nádtippan a gyepalkotó, de a szárazabb, napsütötte részeken megjelenik a lappangó sás is.

Az északnyugati kitettségű gyep ritka orchideája alégybangó, mely a sokszor rovarutánzó orchideáknak nevezett bangónemzetség egyik legkisebb és legészakabbra hatoló képviselője.Ugyancsak különleges az apró rózsaszín virágú illatos bibircsvirág. A védett sziklazugokban két melegigényes harmadkori faj vészelte át azutolsó eljegesedést, a Bél-kő napsütéses mészkőszikláin élő szirtipereszlény - ma legközelebb a Balkán-félsziget szubmediterrán mészkővidékén található - és a pannóniai bennszülött husáng.

A jégkorszak utáni hideg, kontinentális idők tanúi közé tartozik a hazánkban már csak a Bükki Nemzeti Park területén megtalálható poloskavész. Magyarországon csak a Bükk-fennsík fagy zugos töbreinek oldalain nyílik a kék virágú északi sárkányfű, amely nevét jellegzetes formájú virágáról kapta, s melyben Linné egy sárkány fejét vélte felfedezni. A hegység területén a melegebb éghajlati időszakok növényei is menedéket találtak a déli meredek oldalak gyorsan felmelegedő erdeiben, gyepjeiben. Ezek közé tartozik a cserszömörce, amely ősszel lángba borítja vérvörösre színeződő leveleivel a hegyoldalakat.

A jégkorszak alhavasi vegetációjáról tanúskodnak azok a máig fennmaradt fajok, amelyek a felmelegedés után is megtalálták életfeltételeiket a Bükk hegység meredek, északi szikláin, hűvös szurdokaiban. Ilyen a sárga ibolya, mely hazánkban csak itt található meg, a havasi ikravirág, a hegyi kőtörőfű, a tarka nyúlfarkfű, a havasi iszalag.

A Bükk legeldugottabb zugaiban élnek azok a jégkorszakot idéző állat fajok is, amelyek kiválóan alkalmazkodtak a kor mostoha életkörülményeihez, de a felmelegedéssel visszahúzódtak, és csak kivételes esetben maradtak fenn kis egyedszámú csoportjaik. A kis populációkból az evolúciós hatások következtében új, az adott élettérhez maximálisan alkalmazkodott faj vagy alfaj alakult ki, amely csak az adott kis területen található meg az egész világon. Például a környező magashegységek alpin-szubalpin zónájában élő kis araszolólepke-fajnak egy sajátos, endemikus-bennszülött alfaja a Leányvölgy néhány négyzetméteres, sziklás, hideg élőhelyén tenyészik. Az alpesi gőte bükki alfaja a Bükk-fennsíkon és az Északi-Bükk egyes völgyeiben lévő erdei tavacskákban, forrásokban, gyakran mélyebb vizű pocsolyákban él. A kárpáti havasokat idézi a kék meztelen csiga. Nagytermetű és kápráztató kék színekben pompázik, a párás, hűvös mikroklímájú völgyeket, szurdokerdőket igényli.

A Bükkben előforduló állatfajok száma ma minimálisan 22 ezer körüli. A száraz, meleg hegyoldalak déli gyepjeiben él a fűrészlábú szöcske, amely a mediterráneum hangulatát hozza a Bükkbe. Hasonló élőhelyeken találjuk az apró termetű pannon gyíkot.

A meleg tölgyesek, bokorerdők igen változatos rovarközösségeiből talán a leglátványosabbak a lepkék. Akadnak kicsi, jelentéktelennek tűnő fajok, amelyek kiemelt értéket képviselnek, hiszen elterjedésük súlypontja tőlünk délebbre esik, illetve élőhelyeik eltűnése a faj visszaszorulásához vezetett Európa-szerte. A Bükk féltett madártani ritkasága a kerecsensólyom, melynek sikeres elterjedéséhez a csaknem két évtizeddel ezelőtt kezdődött, komplex védelmi programok teremtették meg a feltételeket.

A sziklai élőhelyek, valamint a felhagyott kőbányák még helyenként megtalálható jellegzetes madara a kövirigó, e volt bányákhoz kötődik az uhu költése is. A térség kiemelkedő zoológiai értékei közé tartoznak a veszélyeztetett, egyedi védelmet igénylő nappali ragadozó madarak, mint a parlagi sas, a békászó sas és a kígyászölyv. Az állatvilág világhírű ritkaságai kötődnek a bükki barlangokhoz. A barlangi állatfajok némelyike csak időlegesen keresi fel a menedéket nyújtó zugokat. Ezek egyike a hosszúszárnyú denevér, amely kizárólag barlangokban szaporodik és telel. Európa nagy részén már a kipusztulás fenyegeti.

A felszín és a mély kincsei

Védendő kincsek a földtani, felszín alaktani, barlangtani értékek. Az eltelt évmilliók geológiai erői és a felszíni mállás változatos karsztformákat hoztak létre a mészkőhegységben: víznyelők, barlangok, mély szurdokvölgyek, kiemelkedő kövek keletkeztek.

A hegység legegységesebb része az átlagosan 800 m magas Bükk-fennsík, melyet a Garadna patak két részre, a Nagy- és Kis-fennsíkra bont. A fennsíkok arculatát a karsztosodás határozza meg. Enyhén hullámos felszínük jellegzetességei az alacsony bércek, a közöttük lévő dolinák, a víznyelők, zsombolyok és barlangok. Jellemzők a tektonikus eredetű bércek és a fennsík peremi karsztos eredetű szurdokvölgyek.

A hegység szép formái a barázdákkal, üregekkel tagolt, lyuggatott mészkőfelszínek, a karrok vagy ördög szántások. A gyakori víznyelő töbörsorok, ikertöbrök mellett Magyarországon a Bükkben van az egyetlen igazi szakadéktöbör, itt működik a legtöbb víznyelő, víznyelő-barlang. A hegységben eddig 853 barlangot tártak fel, közülük 45 fokozottan védett. Az ország legmélyebb barlangja, a 250 méter mély István-lápai barlang, amely a Szepesi-barlanggal, és a látogatók előtt is megnyitott lillafüredi István-barlanggal együtt a legszebb cseppköves karsztjáratok közé tartozik.

A Bükk sajátos ékességei a karsztforrások vizéből kiváló mésztufa képződmények. A mésztufa gátakat épít a mederben, s a víz a gátakon átcsobogva kicsiny vízeséseken szalad tovább. Híres a Szalajka-patak Fátyol-vízesése, vagy a Szinva-patak forrásmészkő-dombja, a mésztufa kiválás által bezárt üregben létrejött lillafüredi Anna-barlang. Szép forrásmészkő-kiválások vannak a Szentléleki- és Sebesvíz-völgyben, a Harica-forrásoknál is. Jellegzetes tájképi elem a szarvaskői Várhegy: a víz alatti vulkáni működés szép maradványai az oldalában feltáruló pálmalávák. A Bükk déli peremén a sajátos riolitkúpok, az ún. kaptárkövek számítanak földtani és kultúrtörténeti értéknek. A Bükki Nemzeti Park nagyszámú régészeti lelőhellyel is dicsekedhet, melyek közül legjelentősebbek az ősember által lakott barlangok. A legrégebbi emberi leletek a Lambrecht Kálmán-barlangból kerültek elő. Itt kb. 100 ezer évvel ezelőtt élt ősember eszközeit találták meg a régészek.

Közlekedés, látogatás

A nemzeti parkon átvezető közutak gépjárművel korlátozás nélkül használhatók. Az egyéb szilárd burkolatú és stabilizált földutakon (az erdészetek üzemi útjain) csak az illetékes erdészetek engedélyével szabad közlekedni.

Látogatók számára gépjárművel korlátozottan használhatók a sárga szaggatott vonallal jelölt, szilárd burkolatú erdészeti utak.

A Bükk-fennsíkon jelzett parkolókig úthasználati díj fizetésével lehet személygépkocsival eljutni.

Kerékpárral az erdészetek kezelésében lévő, szilárdburkolatú utak, erdei kerékpáros utak és kiépített kerékpárutak használhatók.

A nemzeti park a jelzett turistautakon gyalogosan szabadon látogatható. Fokozottan védett fajok élőhelyeinek környezetében időszakosan látogatási korlátozás lehet.

A nemzeti park területén minden barlang védett. Csak a kiépített, vagy jelzett turistaúttal megközelíthető barlangok látogathatók.

Csak a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága és az illetékes erdészet engedélyével lehet a nemzeti parkban:

• a nagyközönség számára nem kiépített barlangokat látogatni;

• a fokozottan védett fajok élőhelyeit megközelíteni

• sport- és tömegrendezvényeket szervezni

• a védett területen táborozni.

A látogatással, bemutatással, szakvezetéssel, erdeiiskolai programokkal kapcsolatban további információk beszerezhetők a park igazgatóságán.

Natura 2000

A Natura 2000 programot az Európai Unió indította el annak érdekében, hogy megakadályozza a biológiai sokféleség csökkenését a kontinensen. A cél elérése érdekében olyan természetvédelmi hálózat épül ki, melynek kijelölt helyei az egész Európa szempontjából jelentős egyedi vagy veszélyeztetett fajokat és élőhelytípusokat őrzik.

A Bükki Nemzeti Parkhoz tartozó

Különleges madárvédelmi területek:

• Bodrogzug - Kopasz-hegy - Taktaköz

• Borsodi-sík

• Bükk hegység és peremterületei

• Hevesi-sík

• Kesznyéten

• Mátra

• Zempléni-hegység a Szerencsi-dombsággal és a Hernád-völggyel

Különleges természetmegőrzési területek:

• Mezőcsáti Rigós

• Boldogi Vajda-rét

• Recski Hegyes-hegy

• Közép-Ipoly-völgy

• Révleányvári erdők

Fátyol-vízesés, Szilvásvárad

A páratlan szépségű Fátyol-vízesés édesvízi mésztufa (travertinó) lépcsőit a természet hozta létre, ahogy a mészkőlerakódás maga alá temette, megkövesítette a vízi növényeket és a fák gyökereit.

A bükk-fennsíki vízgyűjtő területre hulló csapadék a bükki töbrökben, dolinákban eltűnik. A víz a levegőből felvett szén-dioxiddal szénsavat alkot, a mészkövet először feloldja, majd ismét felszínre futva mésziszap formájában lerakja, mésztufagátakat képezve. Az oldott mészkő (mésziszap) lehelet finom fátyolként lepi be buktatóját és újabb és újabb lépcsőket, teraszokat hoz létre.

Kaptárkő

Szomolyán található kaptárkővekSzerző: Halmai László

Az észak-magyarországi harmad-időszaki vulkáni kitörések jelentős területeket borítottak el riolittufa-rétegekkel.

A felszíni erózió által formált kőzet évmilliók alatt számos érdekes, sajátos alakot vett fel. Ezeknek legszebb példái láthatók összefüggő tömb, vagy süveg és kúp alakú formákban a Bükk déli lábánál. Az egyszerű kúpokat is gyakran kaptárköveknek nevezik, bár az igazi kaptárkövek azok, amelyekbe fülkéket is vágtak.

A kaptárkövek leginkább a bükkaljai riolittufa területéről ismertek. Kács, Tibolddaróc, Cserépváralja, Bogács, Szomolya, Noszvaj, Eger, Egerszalók, Demjén, Egerbakta, Sirok határában jelenleg 73 kaptárkőről tudunk, 471 fülkével. A legtöbb kaptárkő és fülke Cserépváralja és Szomolya határában található. A fülkék átlagos méretei: 60 cm magas, 30 cm körüli széles és 25-30 cm mély. Peremükön több lelőhelyen - így például a noszvaji Pipis-hegyen is - körbefutó keret található, amelyekbe valószínűleg a fülke fedelét helyezték. A kaptárfülkék nagy százalékát süvegcukor alakú, méreteikben teljesen eltérő (1-15 méter is lehet) tufa kúpokba vágták. A kaptárkő nemcsak a Bükkalja sajátossága. Előfordulnak fülkék andezittufában (Pilis-hegység) mészkőben, sőt dolomitban is (Budai-hegység). A Balkán-félsziget több pontján is, főleg Bulgáriában is ismertek.

A kaptárkő és kaptárfülke szó a néphagyományból ered, és egyértelműen korai, XI-XIV. századi méhészetre utal, és valóban, találtak is méhviaszt egyes fülkékben. Ám korábban a kaptárkövek rejtélyének megoldására számos más ötlet született: elterjedt az urnatemetkezési feltevés más szerint a honfoglalás idején beköltözött kis népcsoport készítette a fülkéket vallási célra, áldozati ajándékok tárolására.

A Bükkalja gazdag különleges, vulkáni eredetű tufakúpokban, így Bogács határában is található egy kaptárkő. Ennek a kúpnak öt fülkéje is van, így biztosan méhészkedésre használták.