Emlékvers nőknek negyven után

 

Emlékvers nőknek negyven után

Emlékvers nőknek negyven után
Emlékvers nőknek negyven után

Nem akkor múlik el az ifjúságod,
Amikor azt mondják neked: néni.
Addig tart, amíg tudsz életedben
Őszinte szívvel örülni, remélni.

Ifjúságod megtart téged
Míg örülni tudsz egy szál virágnak
Amíg helye van szívedben
Egy májusi est dalának

Ha majd nagymamaként egykor
Megérzed talán, hogy szíved fárad,
S nem támad vágy, ami éltet,
Akkor, - de csakis akkor-
Ints búcsút az ifjúságnak.

Gyötrő fájdalom
Gyötrő fájdalom mi szívedet marja,
Valami lelkedet nyugodni nem hagyja,
Keserű gondolatok élnek fejedben,
A fájdalom érzete kavarog lelkedben...
Elveszett minden, végleg változott,
Szívedből a szeretet gyorsan távozott,
Sötétség lepi el minden napodat,
Egyre kínzóbb minden gondolat...
A reménytelen még a lelkedet tépi,
De szíved mélyen még titkon reméli,
Hogy nem veszett el minden, van még miért élni,
Megéri várni és továbbra is félni...
Küzdj a végsőkig, ne add fel soha,
Hiába is érne kudarcok sora,
Higgy a szívednek s ne hallgass eszedre,
S a remény fénye csillogjon szemedbe'..."

Egy érzés

"Egy érzés.. mely megérint és széttép..
Egy érzés.. mit sosem fúj el a szél..
Egy cseppnyi boldogság..
Vágyálom, ábránd..
Néhány elcsent csók.. tétova simogatás..
Annyira gyönyörű, mégis kicsit fáj..
De minden perc tovaszáll..
S a szememből kibuggyanó fényes könnycsepp
a legszebb pillanatokra tesz pecsétet.. "

Szívemben...

"Az van a szívben amit szem nem láthat,
szó ki nem mondhat..
szomorú szemek tükre azonban mindent elárulhat..
ó vajon a boldogság hol vagyon?
érzem hogy kiváncsi könnycseppek gurulnak ajkamon
fénylő, sós nyomuk csillog szomorú arcomon..
Elmossák a könnyek a bánatot,
de ahogy a cseppek nyoma arcomon..
úgy a bánaté is szememben még ott ragyog.."

"- Honnan jöttem? - kérdezte édesanyját a gyerek. - Hol szedtél fel engem?
Az anya keblére vonta magzatát, majd könnyes mosollyal szólt:
- Szívemben rejtőzködtél, kedvesem, mint örök vágy.
Jelen voltál játékaim babáiban, és ha istenszobrot gyúrtam agyagból, téged formáltalak öntudatlan.
Házunk istenségében is téged tiszteltünk.
Éjfél reménységeiben és szerelmemben, sőt már az anyám álmaiban is.
Otthonunk halhatatlan őrzőszelleme táplált emberöltők óta.
Leánykoromban, amikor szirmait bontogatta lelkem, virágillatként lebegtél fölötte.
Szelíd lényed úgy virágzott tagjaimban, miként felhő bíborfénye napfelkelte előtt.

Ég küldötte kedvenc, hajnal ikertestvére, a földi lét nagy folyama partra vetett bennem.
Arcodba nézek, és megfoghatatlan érzés tölt el:
Te, ki mindnyájunké vagy, enyém lettél.
Félelmemben, hogy elveszítelek, magamhoz szorítlak erősen.
Csodás varázslat két gyönge karomba zárta a világ legdrágább kincsét."



iért van az?


“Mért van az, hogy véget ér az álom,
S mi valóság volt többé nem találod?
Egyedül vagy újra, nem ölel át senki,
Pedig te még tudnád őt szeretni.
Aztán jön egy másik, de te meg se látod,
Mert aki elment, még mindig visszavárod.
Mért van az, hogy neked nem sikerül semmi?
Ő volt a mindened, s elengedted menni.
Nem mentél utána, s nem mondtad, hogy várjon,
S hagyod, hogy egy könnycsepp lefolyjon arcodon.
De az idő múlik, s kit nem látsz már soha,
Az halványul benned. De a sors mostoha,
Hadba állítja, feltépi a sebet,
Szíved megint lüktet, repülnél feléje.
De ekkor egy kérdés villan az eszedbe:
Mért van az, aki elment nem jön többé vissza?
Csak az emlék marad, de az él mindörökre.”


Ha majd egyszer eszedbe jut, hogy engem szerettél

Fájni fog, hogy más kedvéért mást szerettél.

Nem vigasztal meg soha sem más csókja.

Mindig ott cseng fülembe a szomorú nóta:

Úgysem tudsz mással boldog lenni soha


Április 25
Semmit sem tehetünk,

egy napon majd elmúlik a szerelem.

Hívás nélkül jön, kérés nélkül megy.

Nem tehetünk semmit sem.

Mégis egész életünkben várjuk a csodát,

pedig tudjuk: a szerelem minden pillanatában benne van az elmúlás.




Gyűlöllek

Gyűlölet feszíti szívemet,

Mely a szerelmet váltotta oly hirtelen.

Taszítjuk egymást, mint tűz a vizet,

Mégsem bírlak oly távol tudni téged.

Meglátlak egyből, elönt a harag, a düh,

S mégis fáj, hogy itt hagytál ily egyedül.

A szívem még hevesen ver néha,

De ennek oka nem biztos, hogy csak a harag.


Gyűlölet feszíti szívemet,

Melyet a sok hazugságod váltott ki bennem.

Hazudtál éjjel, hazudtál nappal,

S minden egyes kedves szavadban.

Már nem tudom, mit higgyek el neked,

S már abban is kételkedem, amit kérdezel.

Hazudtál, mikor azt mondtad: "Szeretlek!",

S ezt soha nem fogom megbocsátani neked.

Gyűlölet feszíti szívemet,

Mert te nem hittél, s nem is hiszel nekem.

Mondhatok, vagy tehetek bármit, úgysem hiszel nekem,

Hisz számodra mások szava a mérvadó "kedvesem".

Pedig ha tudnád azt mi mindent, adtam fel érted,

Rájönnél arra, hogy én tényleg s valóban szerettelek téged.

Feladtam érted a legnagyobb álmomat,

Csak, hogy veled tölthessek szebbnél szebb napokat.

Gyűlölet feszíti szívemet,

Hisz már oly rég nem vagy velem,

S mégis szinte minden héten látlak,

S olyankor szívemet elönti a bánat.

De ezt te rajtam soha nem fogod látni,

Mert jobb, ha úgy tudod jobban, gyűlöllek, mint bárkit.

Fáj nekem, de ez már nem számít,

Hisz szerelmem egyszer majd végleg gyűlöletté válik.



Emlék

A szálló évekkel

Sok minden megy el,

De a szív, a koldus,

Tovább énekel.

Mi remény volt régen,

Emlék ma csupán,

De legalább sírhatsz

Tűnt szépek után!

Ami emlék, szebb is,

Mint az, ami él,

Romok is ragyognak

Hűs hold fényinél!


   

Üzenőfal

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal