Rio de Janeiro

 

Rio de Janeiro

Rio de Janeiro
Akik ismerik a célt.A héten elkezdődik a világ egyik legnagyobb sport eseménye az Olimpia.Az újkori olimpiák történetében ez a harmincegyedik és először rendezik Dél-Amerikában,Rio de Janeiroban.


   

Üzenőfal

csütörtök, 2016. augusztus 4. 05:42
Akik ismerik a célt. - A héten elkezdődik a világ egyik legnagyobb sporteseménye,az Olimpia.Az újkori olimpiák történetében ez a harmincegyedik és először rendezik Dél-Amerikában,Rio de Janeiróban.Hogy képet alkossunk az esemény méretéről,néhány adat:Kétszázhatvanhat ország több mint tizenhétezer sportolója vesz részt,negyvenkét szakágban háromszázhat aranyérmet osztanak ki,és ennek megfelelően a második,harmadik helyezéseket is jutalmazzák.Az olimpiai játékok előkészületi költségeit tizenhétmilliárd dollárra becsülik,amely több mint kétszerese az eredeti tervezetnek.Olimpiai falut,új metróvonalat építettek,a biztonságra pedig több ezer rendőr és katona vigyáz.

csütörtök, 2016. augusztus 4. 05:51
És eközben az ország,Brazília belpolitikai válsággal küzd.A korábbi államelnököt lemondatták,magas rangú politikusokat állítanak bíróság elé korrupció gyanújával.Az olimpiát egy olajban gazdag és akkor abból jól prosperálógazdaságú ország városa nyerte,amelyről azt vizionálják,hogy a fejlődő országok ötös fogatában a világgazdaság meghatározó szereplői lesznek.Némelyik ezen országok közül elindult ebbe az irányba.Brazília éppenséggel nem.S hogy miért nem,néhány feltételezést megkockáztathatunk.

csütörtök, 2016. augusztus 4. 05:57
Először is:Az ország tipikus dél-amerikai tradíciója a nagyon is szétszakadt társadalom kevés gazdag és sok szegény emberel.Ezt elfedve a karneváli hangulat,a sikeres foci hagyománya,illetve világhírnévre szert tevő modelljei.De a társadalomban nincs meg a szolidaritás,amely kiutat jelentene a nagy tömegek számára abból a nyomorból amely a világhálós álomképekbe vinné az embereket.

csütörtök, 2016. augusztus 4. 06:04
A római katolikus egyház hagyományosan hatalmas vagyonokkal rendelkezik,földterületekkel,bankokkal,mozihálózattal,és másféle gazdasági érdekeltségekkel,a népességben a vallási-hitbeli megújulást mégis a karizmatikus mozgalmak képviselik,amelyek inkább neoprotestáns hátterűek.Az egyház politikai elithez való hagyományos igazodása nem jelent kényszert a szolidárisabb etikára és felelősségvállalásra az szegények és az elesettek iránt.

csütörtök, 2016. augusztus 4. 06:10
Ezt erősíti,hogy a magas olajárak idején felhalmozódó bevételek jórészt nem a közjót szolgálták,hanem olyan korrupttá tették a politikai elitet,hogy ez már áttörte a társadalom tűrőképességét is.Ezért az olimpiai előkészületeket és a külföldi delegációkat is tüntetések sora kíséri.Az emberek szeretnének büszkék lenni országukra,és mint mondják,nem az olimpia ellen,hanem annak mérhetetlenül magas költsége miatt emelik fel szavukat.

csütörtök, 2016. augusztus 4. 06:16
Az olimpia egyfajta Patyomkin-rendezvény lett,amelyik kizárja az átlag brazilt a részvétel lehetőségéből.Mi több,belső feszültséget kreál, amelynek leglátványosabb jele,hogy megtiltották a külföldi sportolóknak,vagy legalábbis erősen óvják őket attól,hogy elhagyják a nekik kijelölt területüket,mert biztonságukat nem tudják garantálni.
Az ősi olimpiai eszme,amely épp arról szól,hogy legalább a játékok idejére beszüntetik a háborúskodást,álommá lett.Igazi olimpiai álommá.

csütörtök, 2016. augusztus 4. 06:27
S ebbe mégis másfajta álmok is szövődnek,a győzelem álmai.Azoké a sportolóké ezek az álmok,akik évek,évtizedek munkáját,fáradtságát viszik erre az eseményre,akik örömkönnyektől meghatottan emelhetik magasra vagy burkolózhatnak nemzetük zászlajába.Egy élet álma ez.Ott állni a dobogón legfelül,győztesen.megérezni annak mámorát,hogy milyen is az,amikor az ember nem csak egy személy, hanem sokak álmának győztes képviselője.Megérezni azt,hogy milyen valaki kezéből elfogadni a győztesnek járó jutalmat.Így és ezért küzd a keresztyén ember is egy életen át,ahogy Pál apostol fogalmaz:"Egyenest a cél felé"tartva,mert ismeri Azt,Akit lelkében és minden mozdulatában megidéz:Az élet Krisztusát.A cél fölé nem három betűt írnak majd,hanem azt,hogy hazaérkeztél Isten szeretetébe.

csütörtök, 2016. augusztus 4. 06:33
Az olimpia lelkülete az együttlét öröme is.Magyarországot százötvennyolc sportoló képviseli húsz sportágban.Értük is szorítunk, hisz az a három szín,a nemzeti zászlóban,az áldozat,a tisztaság-ártatlanság,és a remény színe keresztyén tartalommal is bír.Krisztus áldozata megtisztít és reményt ad az üdvösségre.A piros-fehér-zöld pedig felemeli a magyar szíveket világszerte,amikor felcsendül a Himnusz:"Isten áld meg a magyart!" - Jakab Bálint Mihály szombathelyi református lelkipásztor.

8 megjegyzés | 1 / 1 oldal