Zika-vírus

 

Zika-vírus

Zika-vírus
Már Eperjesen van a Zika-vírus
2016.02.25.
A nő néhány napja tért vissza Dél-Amerikából, és jelenleg Eperjesen kezelik Zika-vírus gyanújával – adta hírül a Szlovák Rádió és Televízió hivatalos Facebook-oldala. A hírt az eperjesi kórház szóvivője, Renáta Cenková is megerősítette. A tesztek eredményére egyelőre várni kell.
A kórházba szerdán a reggeli órákban került be a nő, aki néhány napja érkezett haza Dél-Amerikából. A tünetek meghatározatlan vírusos megbetegedésre engednek következtetni. A beteg jelenlegi állapota stabil. A csütörtök reggel levett vér- és vizeletminták vizsgálatánál a hamburgi virológiai laboratóriummal együttműködve fogják vizsgálni a Zika-vírus jelenlétét – olvasható a Bumm.sk oldalán.
A vírus levegőben nem, csak nemi közösüléssel és vérátömlesztéssel terjed, így a betegnek nem kell karanténban lennie.


   

Üzenőfal

csütörtök, 2016. február 25. 19:54
Csehországban is megjelent a zikavírus – közölte a cseh egészségügyi minisztérium csütörtökön Prágában. A közszolgálati hírtelevízió szerint eddig két esetről van szó. A Cseh Vakcinológiai Társaság elnöke február elején úgy vélekedett, hogy a vírusnak Csehországban ugyan nincsen táptalaja, és nincsenek meg a megfelelő körülmények, de külföldről bekerülhet az országba. Az Egészségügyi Világszervezet február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol a szúnyogok terjesztette kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében. (MTI)
2 megjegyzés | 1 / 1 oldal