Hírek - Menedzsment Fórum

Gazdaság
péntek, 2015. március 6. 10:37
Súlyos pénzzavarba került az athéni vezetés, ezért Alekszisz Ciprasz kormányfő csütörtökön találkozót kért péntekre Jean-Claude Junckertől, az Európai Bizottság elnökétől, aki azonban elutasította a kérést - jelentette a Süddeutsche Zeitung.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
péntek, 2015. március 6. 10:01
A Központi Statisztikai Hivatal pénteken kiadott jelentésében először közölte a tavalyi bruttó hazai termék nominális értékét, amely 31 890 milliárd forint volt, így 76,9 százalékon állt a GDP-arányos államadósság a múlt év végén az egy évvel korábbi 77,3 százalékkal szemben.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
péntek, 2015. március 6. 09:49
Februárban 1,8 milliárd euróval csökkent a jegybank nemzetközi tartaléka a friss adatok szerint.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
péntek, 2015. március 6. 09:37
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a mostani négyéves ciklus az előzőhöz képest "sokkal inkább tele lesz belpolitikai harcokkal", amelyekbe "bele kell állni". A kormányfő ezt pénteken mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, amelyben kitért a Buda-Cash-ügyre is, ellenőrzést sürgetve az összes brókercégnél.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
péntek, 2015. március 6. 08:46
Az MNB ma közzétett végzéseiben részlegesen felfüggesztette a Hungária Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, s felügyeleti biztost rendelt ki az intézményhez.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
péntek, 2015. március 6. 08:16
Gyarapítja a Suzuki számára szállított termékeinek körét a Rába Járműipari Kft., miután mintegy 2 milliárd forint értékű üzleti megállapodást kötött erről a Suzukival - tájékoztatta a győri székhelyű vállalat csütörtökön az MTI-t.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
péntek, 2015. március 6. 07:46
Szijjártó Péter előterjesztésben javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy július elsejével induljon el a déli nyitás stratégiája, amelynek fókuszában Afrika és Latin-Amerika áll.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
péntek, 2015. március 6. 07:01
Vegyes számokat hozott az OTP 2014-es utolsó 3 havi eredménye.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
péntek, 2015. március 6. 06:34
A svájci kormány igyekszik szorosabb kapcsolatot kialakítani a független jegybankkal, amely január közepén sokkoló döntést hozott a frank árfolyamküszöbének eltörléséről - derült ki a Reuters hírügynökség birtokába jutott bizalmas határozatból.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
péntek, 2015. március 6. 06:04
A forint amerikai dollárhoz viszonyított jelentős gyengülése miatt 15-20 százalékos drágulás várható idén a magyar játékpiacon - mondta a Napi Gazdaságnak Borhi János, a Formatex Kft. ügyvezető igazgatója.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
péntek, 2015. március 6. 05:31
Legutóbb 2012 márciusa volt az a hónap, amikor 2015 januárinál több embert építettek le a cégek csoportos leépítés keretén belül.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
csütörtök, 2015. március 5. 21:04
A Kúria hatályában fenntartotta a másodfokú bíróság azon ítéletét, amelyben az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank keresetét teljes egészében elutasította - közölte az OTP Bank Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Hírek
csütörtök, 2015. március 5. 20:22
A forintos kötvények voltak a csütörtök nap vesztesei.
Hírek » Menedzsment Fórum
Gazdaság
csütörtök, 2015. március 5. 19:28
Egyensúly, növekedés és foglalkoztatás-növelés a magyar siker három tényezője, foglalta össze az elmúlt évek gazdaságpolitikáját Matolcsy György.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
csütörtök, 2015. március 5. 16:22
Az Európai Központi Bank (EKB) március 9-én, hétfőn kezdi meg eszközvásárlási programját - jelentette be Mario Draghi, az euróövezeti jegybank kormányzótanácsának Ciprus fővárosában, Nicosiában tartott kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
csütörtök, 2015. március 5. 16:16
2008 óta nem zárt ennyire kedvező hónapot februárban az államháztartás központi alrendszere.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
csütörtök, 2015. március 5. 14:22
Az Európai Központi Bank (EKB) változatlanul, 0,05 százalékon hagyta irányadó kamatát a kormányzótanács Ciprus fővárosában, Nicosiában tartott kamatdöntő ülésén.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
csütörtök, 2015. március 5. 14:16
Tovább bővíti nyíregyházi gyárát a gumiabroncs-gyártással foglalkozó Michelin Csoport, a 40 millió eurós (12,2 milliárd forint) beruházás megvalósítása idén kezdődik és 2017 végére fejeződik be - közölte a francia óriáscég közleményben csütörtökön az MTI-vel. A cég nyírségi gyárában jelenleg is tart egy 15 millió euró értékű kapacitásbővítő beruházási program.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Gazdaság
csütörtök, 2015. március 5. 14:10
2008 és 2013 között nőtt az olló a magyar nők és a férfiak fizetését illetően egy friss uniós statisztika szerint. Vagyis egyre jobban elmarad a gyengébbik nem képviselőinek bére a férfiakétól.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Hírek
csütörtök, 2015. március 5. 13:34
Mintegy 3,43 milliárd forintból valósult meg 33 Veszprém megyei település régi hulladéklerakójának rekultivációja - jelentette be az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnöke csütörtökön Veszprémben.
Hírek » Menedzsment Fórum

80 cikk | 1 / 4 oldal