Hírek - Sport - Románia

   

Sport
kedd, 2015. március 3. 17:29
Vasárnap további 207 pár mérte össze tudását a hét korosztályban, de voltak olyan duók is, amelyek az előző naphoz képest a másik szekcióban mutatták meg rátermettségüket.
Sport » Erdély.Ma
Sport
kedd, 2015. március 3. 15:02
Kilencedik alkalommal tartják a Mike Csaba Emlékversenyt a Hargitán. Az Aquila Sport Klub és a Harmont hegyimentő csapata idén március 14-én, szombaton 10 órai kezdettel tartja a Mike Csaba Sítúra-Emlékversenyt.
Sport » Erdély.Ma
Sport
kedd, 2015. március 3. 10:00
Hétvégén kezdetét veszi a román jégkorong-bajnokság rájátszása. A honi szakszövetség elkészítette a részletes menetrendet, ám a csíkszeredai találkozókat leszámítva még nem lehet tudni kezdési időpontokat.
Sport » Erdély.Ma
Sport
kedd, 2015. március 3. 09:08
Az említett tavakba tavaly három és fél tonna halat– pontyot, kárászt és dévérkeszeget – telepítettek, a napi személyenkénti kihorgászható mennyiséget négy kilogrammban állapították meg.
Sport » Erdély.Ma
Sport
hétfő, 2015. március 2. 21:17
Közben eltelt több mint húsz év, Molnár Enikő pedig azóta is mozgásban van, ráadásul Sepsiszentgyörgy legkedveltebb tánctanárnője lett. Erről, illetve jövőbeli terveiről kérdeztük.
Sport » Erdély.Ma
Sport
hétfő, 2015. március 2. 21:08
A siker arra ösztönözte őket, hogy megegyeztek: ősszel folytatják. A Nyárádmentén zajló hétvégi székely futballtorna keretében Székelyföld labdarúgó válogatottjának idei terveiről és kihívásairól tárgyaltak a felek.
Sport » Erdély.Ma
Sport
vasárnap, 2015. március 1. 15:39
A Kétvízközi Horia Demian Sportcsarnokban felszerelt táncparketten 211 páros igyekezett meggyőzni rátermettségéről a 15 külföldi bírót. A nyitónap fénypontja a felnőttek latintánc-fináléja volt.
Sport » Erdély.Ma
Sport
vasárnap, 2015. március 1. 12:27
Befejeződött az élvonabeli női kosárlabda-bajnokság alapszakasza, az utolsó forduló már csak a 7-8. hely sorsa felől kellett döntsön. A Galacnak sikerült elkerülnie az alapszakasz-győztes Sepsi SIC-et.
Sport » Erdély.Ma
Sport
szombat, 2015. február 28. 20:48
Trică szerint a hangulat jó tanítványai körében, annál is inkább, hogy Chanturia és Negruț is bevethető. Dore vasárnapig nem érkezik vissza Kolozsvárra, s rögtönözni kell a jobb hatvédi poszton is.
Sport » Erdély.Ma

9 cikk | 1 / 1 oldal