Hírek - Románia

   

Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
Az ukrajnai fegyverszállítások gyors engedélyezését sürgette Barack Obama amerikai elnöktől John Boehner, az amerikai képviselőház elnöke más republikánus és demokrata törvényhozókkal együtt egy tegnap nyilvánosságra hozott levélben.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
Oroszország amellett van, hogy fejlessze kapcsolatait az Európai Unióval, mert ez mindkét fél érdeke – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő, miután tegnap Matteo Renzivel tárgyalt Moszkvában. Az olasz miniszterelnök szerint Ukrajna minden területének biztosítani kell az autonómiát.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
Edmond Rostand Cyrano de Ber­gerac című drámáját mutatja be ma este a Tamási Áron Színház Kövesdy István rendezésében. Az előadás beharangozója szerint „a rendező darabválasztásával az újraértékelés és újrateremtés mellett azokra a témakörökre keresi a választ, hogy melyek azok az értékek és motivációk ebben a történetben, amik mindmáig foglalkoztatják a színpadi és filmrendezőket”. Ezúttal nem az immár hetedik rendezésével Sepsiszentgyörgyre visszatérő Kövesdy Istvánt faggattuk a darabról, annak aktualitásáról, hanem az előadás dramaturgiáját jegyző Kovács András Ferenc – KAF – Kossuth-díjas költőt kérdeztük: miért oly fontos a színház számára, és mégis oly ritkán játszott ez a romantikus történet?
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
>Ugyanúgy kezdődött minden, mint minden délelőtt. Csomagok előkészítése, kulcs, garázsajtó, autó, nagykapu, nyitás, csukás, zárás, indulás. Végig a városon, az állomás után intett egy idős bácsi, megálltam, mint mindig, amikor egyedül stoppol valaki. Kézdire megyek, mondom. Eljön velem Rétyig, mert Kovászna felé utazna, talán Zabolára, de az is lehet, hogy Gelencére szeretne eljutni. Ott lakik, folytatja, de ma be kellett utaznia Szentgyörgyre.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
>Rászálltak az újságárudákra a fogyasztóvédelmi hatóság felügyelői: sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi lapárusító helyeken tartottak úgynevezett tematikus ellenőrzést. S mert aki keres, talál – hát bírságoltak is, különféle kihágásokért. A lapunkat kiadó H–Press Kft. sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi bódéiban – szám szerint 11 helyen – végzett ellenőrzések nyomán összesen 9 büntetőjegyzőkönyvet állítottak ki, különféle okok miatt.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
>Andorai Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt választották a nemzet színészének. A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, ahol a Nemzet Színésze címet viselő tizenegy művész – Molnár Piroska, Király Levente, Tordy Géza, Haumann Péter, Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Psota Irén, Berek Kati, Cserhalmi György, Kóti Árpád és Máthé Erzsi – döntött arról, hogy a február 2-án elhunyt Bitskey Tibor helyére Andorai Péter kerül a testületbe.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
>BOLDIZSÁR BÉLA, Bélafalva. Felháborító Kelemen Hunor sepsiszentgyörgyi nyilatkozata. Azt gondoltam az utóbbi időben, hogy Antal Árpádunk kiáll azokért az elvekért, amelyeket annyit hangoztat, vagy megyeitanács-elnökünk, aki itt él közöttünk, helyreteszi az RMDSZ-elnököt, aki még Háromszéken sem tud az emberek nyelvén beszélni!
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
>Megőrizte vezető helyét Bill Gates a világ leggazdagabb embereinek a Forbes magazin által hétfőn közzétett listáján. Vagyonát 79,2 milliárd dollárra becsülték. Az amerikai üzletember egy év alatt 3,2 milliárd dollárral lett gazdagabb – annak ellenére is, hogy tavaly novemberben 1,5 milliárd dollárt adományozott feleségével közös alapítványa, a The Bill & Melinda Gates Foundation részére. Az elmúlt 21 évben tizenhatszor szerepelt az évente kiadott lista élén.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
Konferencia az új magyar mitológiáról Sepsiszentgyörgyön a Magma Művészeti Kiállí­tótérben Új magyar mitológia: a szakralizált őstörténet médiareprezentációi és rítusai címmel kétnapos konferenciát tart a Sapientia Szemeisztosz Webszemiotikai és Online Kom­munikációs Kutatócsoportja a Székely Nemzeti Múzeum támogatásával.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
Bákóban játszik a Sepsi OSK. A 14. fordulóval folytatódik a III. ligás labdarúgó-bajnokság, s az első csoportban érdekelt háromszéki csapatok közül a megyeszékhelyiek idegenben kezdik meg tavaszi menetelésüket, a zágoniak viszont ellenfél hiányában pihennek.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
Ötezer eurós pénzbüntetést kapott a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) az európai szövetségtől (EHF) a románok elleni december 13-ai debreceni Európa-bajnoki középdöntős mérkőzés előtti sportszerűtlen szurkolói magatartás miatt.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
Versenyautók motorjának zúgásától lesz hangos ma 10 és 17 óra között a Sugásfür­dő felé vezető út, ugyanis a sepsiszentgyörgyi Auto Crono itt tartja idei első gyorsasági tesztjét.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
Asztalitenisz. A felnőtt korosztály országos egyéni bajnokságának döntője zajlik a hétvégén. Megyénket Laurenţiu Bârlan (Electrica) képviseli. Egy előrehozott szabálymódosítás miatt a kézdivásárhelyi asztaliteniszezők kihagyják ezt a bajnoki vetélkedőt, de készülnek a jövő heti Gheorghe Bozga Emlékversenyre, melynek színhelye Beszterce.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
Eduarda „Duda” Amorim, a Győr brazil sztárjátékosa arról álmodik, hogy aranyérmes lesz hazája női kézilabda-válogatottjával a jövő évi riói olimpián.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
Március 20-áig kell beszámolnia doppingellenes politikájáról a Nem­zetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) felé az Asztanának, máskülönben a kazah csapattól elvehetik a kiemelt kategóriájú versenyeken való indulást biztosító World Tour-licencet.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
A kanadai Montreal rendezheti a 2017-es torna-világbajnokságot, melyre Győr is pályázott. A magyar szövetség (MATSZ) – szerdai tájékoztatása szerint – a nemzetközi szövetség (FIG) végrehajtó bizottságának értesítése után úgy határozott, hogy szintén győri helyszínnel pályázik a 2018-as Európa-bajnokság megrendezésére.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
Két hónapos késéssel osztotta el az első félévi kulturális tevékenységekre szánt támogatásokat a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A januári és februári programokra azért nem jutott helyi pénzmag, mert az állami költségvetést tavaly december végén fogadták el.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
A pénzügyminisztérium zárolja azoknak az önkormányzatoknak a számláját, amelyek nem fizetik ki az ingázó pedagógusok utazási költségeit; július 1-jétől a takarítók, kapusok, karbantartók és gépkocsivezetők is számíthatnak fizetésemelésre; a pedagógusok és a kisegítő didaktikai személyzet a márciusi béremelés után szeptemberben kap újabb ötszázalékos emelést, a szakszervezetek 2016-ra és 2017-re újabb tíz-tíz százalékot javasolnak – tájékoztatott Nagy Gá­bor, a Tan­ügyiek Szabad Szakszervezetének háromszéki elnöke.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
Rendkívüli ülésre gyűlt össze Kovászna Megye Tanácsa tegnap: határidőre határozatot kellett hozni a megyei szociális és gyerekvédelmi igazgatóság által megnyert, hátrá­nyos helyzetű közösségekből származó gyermekek és ifjak társadalomba való integrálásáról szóló pályázat életbe léptetéséről.
Hírek » Háromszék
Hírek
péntek, 2015. március 6. 00:00
>Több mint száz olvasó kölcsönözött élő könyvet a HITI önkéntesközpont által szervezett Élő könyvtár rendezvényen a sepsiszentgyörgyi Tein teaházban. A látogatók érdekes beszélgetések során győzhették le előítéleteiket, a „könyvek” között volt drogfogyasztó, vak szakács, kerekes székes sportoló és küzdősportedző is.
Hírek » Háromszék

429 cikk | 3 / 22 oldal