100 tagú Cigányzenekar

47 videó
A 100 Tagú Cigányzenekar (A Fővárosi Bíróságon bejegyzett hivatalos nevén: 100 Tagú Cigányzenekar Országos Kulturális és Közművelődési Egyesület) a világon egyedülálló együttes.
Tagjai főleg cigány származású muzsikusok, a komolyzene (többek között Liszt, Bartók, Kodály, Hubay, Brahms, Sarasate, Strauss művei) mellett tradicionális magyar cigánymuzsikát is játszanak. Nevével ellentétben megalakulásakor 138 tagja volt, ma 140 van.
A zenekar „cigány kulturális egyesület”-i jogállással jött létre Budapesten, 1985. november 2-án, a hasonló magyarországi szervezetek közül elsőként. Az ötlet idősebb Járóka Sándor, akkori prímáskirály 1985 áprilisi temetésén fogant meg, mikor az elhunyt tiszteletére egy több száz fős alkalmi zenekar állt össze, hogy végső útjára kísérje. Mészáros Tivadar volt a zenekar megálmodója és az első lépések az ő irányítása alatt történtek. Úgy vélték, hogy ezen alkalmi „banda” megszervezve nagy létszámú koncertképes zenekar lehetne, mely egyben az országban elszórtan élő legkiválóbb cigány zenészeket tömörítené magába.
Az ország legjobb vendéglátós muzsikusai, az 1984-es Vonópárbaj győztesei, a Honvéd Művészegyüttes, a Budapest Tánc Együttes, az Állami Népi Együttes, a BM Duna Művészegyüttes, valamint a Rajkó Zenekar tagjaiból verbuválták össze a 138 fős monstre zenekart. Olyan kiváló szólisták közreműködésével, mint a híres klarinétos Lugosi Tibor.
Dr. Gyenes József elnök, Boross Lajos elnökhelyettes és Berki László művészeti igazgató irányításával az első próbák a Magyar Állami Népi Együttes színháztermében zajlottak. A zenekar próbáit később az egyesület tiszteletbeli elnökének választott Cziffra György többször meglátogatta, elismerő szavai reményt és önbizalmat adtak az alakuló zenekarnak. Összesen 23 próba előzte meg a bemutatkozó koncertet, melyre 1986. március 22-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében az abban az évben átadott Budapest Kongresszusi Központ „Pátria” termében került sor, telt ház előtt. A koncert átütő sikert aratott, a korabeli magyar sajtó szinte mindenhol címlapon hozta az eseményt, hosszasan méltatva a világon egyedülálló produkciót.
A magyar és cigány kultúra és a cigányzenekarra hangszerelt, klasszikus zene magas szintű előadásával fennállása óta a zene és a kultúra nagyköveteként több mint 1000 koncertet adott Magyarország legkisebb településének kultúrházaitól kezdve a világ számos híres koncertterméig. Ennek egyik csúcspontja az 1998-as Lisszaboni Világkiállítás (Expo '98) megnyitója volt, ahol a 100 Tagú Cigányzenekar koncertje volt a főesemény.
Az egyesület jelenlegi elnöke "Buffó" Rigó Sándor, alelnöke: Lendvai "Csócsi" József, főtitkára: "Beke" Farkas Nándor, az egyesület örökös tiszteletbeli elnöke: Cziffra György a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Középkeresztje és a Francia Becsületrend kitüntetettje, világhírű zongoraművész.

 
100 Gypsy Violins, Live in Athens : Gypsy Baron - Johann STRAUSS (EPT)
100 Gypsy Violins, Live in France : Nature In Rose (Piotr Tchaikovsky)
100 Gypsy Violins, Live in Istanbul - Üsküdar ( Traditional)
100 Gypsy Violins, Live in Prague : Russian Melodies (traditional)
100 Gypsy Violins, live in Zagreb - Croatia, Ciocarlia The L
100 TAGÚ CIGÁNYZENEKAR-FERRARIS-KÉT GITÁR / Two guitar
100 Tagu Ciganyzenekar
100 Tagú Cigányzenekar - Bizet - Carmen
100 Tagú Cigányzenekar - Erkel Ferenc-Hunyadi László - Palotás
100 Tagú Cigányzenekar - Rossini - Tell Vilmos nyitány
100 Tagú Cigányzenekar - The 100 Gypsy Violins
100 Tagú Cigányzenekar: Bizet - Carmen - Nyitány
100 Tagú Cigányzenekar: Boross Lajos - Hegedű szóló Violin solo
100 Tagú Cigányzenekar: Brahms- I. magyar tánc Hungarian Dance No 1.
100 Tagú Cigányzenekar: Brahms - V. Magyar Tánc Brahms - 5th Hungarian Dance
100 Tagú Cigányzenekar: Cigánytűz
100 Tagú Cigányzenekar: Ökrös Oszkár - Cimbalomszóló
100 Tagú Cigányzenekar: Pablo de Sarasate - Carmen-fantázia Carmen Fantasy
100 Tagu Ciganyzenekar Ciganytuz 2008 HUN
100 Tagú Cigányzenekar Koncert Székely TV 2010
100 Tagu ciganyzenekar
100 Violin - Celje
100 tagú Cigányzenekar: Hacsaturján-Kardtánc
100 tagú Cigányzenekar: J. Strauß- Cigánybáró Zigeunerbaron
100 tagú Cigányzenekar: Rossini - Tell Vilmos nyitány
100 tagú cigányzenekar - Dinicu - Pacsirta (Part 1)
100 tagú cigányzenekar - Dinicu - Pacsirta (Part 2)
100 tagú cigányzenekar - Ökrös Oszkár - Cimbalomszóló
100 tagú cigányzenekar - Radetzky mars
A TENGER KINCSEI...ZENE:A gyöngyhalász - The Pearl-diver - Budapesti 100 tagú cigányzenekar
Band of Gypsies - Budapest Gypsy Symphony Orchestra / "Live in Athens 2009"
Bangó Margit, Bangó Mária és Rigó János-Bubamara (Cigánykarnevál 2008)
Befordultam a konyhára, Koltai László énekel. Kísér a Budapesti 100 Tagú Cigányzenekar kamarazenekara...
Cserfaerdő újra zöldül - Csárdáscsokor - 100 tagú Cigányzenekar Kis Együttese
Cymbalom Solo - BGSO / Hundred Gypsy Violins
Gáspár Laci: Bolond vagyok
Gyalogutak dűlőutak, Koltai László énekel. Kísér a Budapesti 100 Tagú Cigányzenekar kamarazenekara...
Gypsy Symphony Orchestra- When The Saints Go Marching In
Hallod rózsám Katika, Koltai László énekel. Kísér a Budapesti 100 Tagú Cigányzenekar kamarazenekara...
Horváth Gyula Reményi Ede- Repülj Fecském -100 Tagú Cigányzenekar Sentimento Gipsy Paganini
Lendvai Csócsi József & 100 Tagú
Lendvai Csócsi József & 100 Tagú Cigányzenekar
Leszakadt a pincelakat, Koltai László énekel. Kísér a Budapesti 100 Tagú Cigányzenekar kamarazenekara...
Magyar Tánc 1. - 100 Tagú Cigány Zenekar
Tolnai András & 100 Tagú Cigányzenekar
Willem Tell Ouverture - Budapest Gypsy Symphony Orchestra / "Live in Athens 2009"
sample 100 tagu ciganyzenekar ciganytuz bithorlo
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Bangó Margit, Bangó Mária és Rigó János-Bubamara (Cigánykarnevál 2008)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: csütörtök, 2010. október 21. Nézettség: 1,403

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal