Bereczki Zoltán

80 videó - 1976
Bereczki Zoltán (Budapest, 1976. május 2. –) EMeRTon-díjas magyar színész, énekes, zenei producer. Felesége Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas színművész.

Élete

1976. május 2-án született Budapesten. Az Ernst Thälmann, majd a Sallai Imre Általános Iskola tanulója volt. 5-10 éves koráig (1981-1986) versenyszerűen úszott a Vasas SC-ben, majd ezután 4 évig kajakozott az MTK-VM-ben. A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségizett. Ebben az időben működött első zenekara, a Styx. Két évig dobolt, hegedült és két évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában.

A középiskola ideje alatt került Toldy Mária énektanárhoz, aki felismerve tehetségét, az első meghallgatás után felvette. 2001-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel. A főiskola közben levelezőn elvégzett egy közgazdasági iskolát is.

2005. június 17-én vette feleségül Szinetár Dóra színésznőt és azóta együtt nevelik Szinetár előző házasságából származó kisfiát, Marcit. 2007-ben bővült a család, megszületett Zora Veronika.

Az 2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az „Operett Angyalai” formáció hangszerelését, és az Operettszínház „Mozart!” című produkciójának CD-jét. Az ő nevéhez fűződik a 2005-ban megjelent magyar nyelvű „Rómeó és Júlia” CD is.

2005-ben Súgó Csiga-díjat, 2006-ban Emerton-díjat kapott az év musical színésze kategóriában.

Rendszeresen fellép a Magyar Televízió "Csináljuk a fesztivált" című műsorában, amelynek egyik sorozatát 2007-ben megnyerte.

Herczeg Zoltán: Száz év maxi cd
Herczeg Zoltán: Száguldj tovább
(Itt még Zoli mûvésznéven szerepelt, a Herczeg nevet a lemezborítón levõ kép adta)
Száz év
Száz év maxi cd
A Pókasszony csókja (közremûködõ)A Budapesti Kamaraszínház, Tivoli stúdiójában nagy szakmai sikert hozott Zolinak.
Mozart-Zoli elsô nagy megmérettetése mint zenei producer.
Rómeó és Júlia cd - Duplán arany lemez! Zoli zenei produceri munkájának egyik büszkesége.
Szépség és a szörnyeteg -
Az Operett színházban nemrég bemutatott sikerdarab, Oscar díjas dalának pop verziója. Zoli és Siménfalvi Ágota elôadásában.
Musical Duett lemez - Szinetár Dórival (feleségével) közös dupla platina lemez immár.

 
Bereczki Zoli, Stay'n Alive
Bereczki Zoli, Szintár Dóri - A szívem vigyáz rád
Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra - A csodára várva
Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra-Bolond beszéd
Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra - Érzés
Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra - Holnap Hajnalig
Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra - Örökre szépek // Padlás
Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra - Sorsunk e tánc
Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra: Karácsonyi Medley
Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra Ajándék - Szombathely
Bereczki Zoltán, Szinetár Dóra - Ajándék
Bereczki Zoltán - 1001 Éjjel
Bereczki Zoltán - A csengersimai templom mennyezetkazettái
Bereczki Zoltán - Búcsúdal
Bereczki Zoltán-Elvarázsoltál
Bereczki Zoltán - Elvarázsoltál
Bereczki Zoltán-Fény
Bereczki Zoltán - Hangokba zárva
Bereczki Zoltán - Hangokba zárva
Bereczki Zoltán - Hangokba zárva
Bereczki Zoltán - Hangokba zárva lyrics
Bereczki Zoltán - Kerek egész
Bereczki Zoltán - Kismadár (Butterfly)
Bereczki Zoltán - Ő
Bereczki Zoltán - Ő (She)
Bereczki Zoltán - Szabadítsd fel! - www.sztarbansztar.hu
Bereczki Zoltán - Száguldj tovább!
Bereczki Zoltán -Száz év
Bereczki Zoltán - Száz év
Bereczki Zoltán - Szinetár Dóra: Ajándék (Official Music Video) HD
Bereczki Zoltán - Szinetár Dóra : Musical Duett Koncert 2008 (teljes)
Bereczki Zoltán - Szinetár Dóra koncert
Bereczki Zoltán-kerek egész
Bereczki Zoltán /Szinetár Dóra/ - Legyen Hó 'Duett Karácsony'
Bereczki Zoltán: Billie Jean
Bereczki Zoltán: Fényév távolság
Bereczki Zoltán Hangokba zárva
Bereczki Zoltán Szinetár Dóra - Ajándék karaoke
Bereczki Zoltán Szinetár Dóra - Bolond beszéd karaoke
Bereczki Zoltán Szinetár Dóra - Két kéz, két szív
Bereczki Zoltán és Ördög Nóra tánca
Bereczki Zoltán és Peller Mariann *** I Kissed A Girl (A Nagy Duett) [HQ]
Bereczki Zoltán és Peller Mariann *** Kerek egész (A Nagy Duett) [HQ]
Bereczki Zoltán és Peller Mariann *** Vidéki sanzon (A Nagy Duett) [HQ]
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra - Ajándék
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra - A szerelem él
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra - Jó napot (DTK)
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra - Sorsunk e tánc
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra: Karácsonyi dal
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra a DTK-ban 2012.11.29
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra az m1 DTK című műsorában
Csak ennyit kérek én - Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra
Kovács Kati és Bereczki Zoltán - Most kéne abbahagyni
Legyen hó ~ Bereczki Zoltán
Nyomorultak_Néhány csepp eső- Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán
Peller Mariann & Bereczki Zoltán - Cry me a river (A Nagy Duett 6. adás 2011-05-13)
Peller Mariann & Bereczki Zoltán - Survivor (A Nagy Duett 6. adás 2011-05-13)
Peller Mariann és Bereczki Zoltán -- Kerek egész (Bereczki Zoltán)-Nagy duett döntő+Zsűri
Radics Gigi & Bereczki Zoltán - Látomás
Rebecca musical-Bereczki Zoltán és Földes Tamás-Manderley lángokban /CD MINŐSÉG/
Rebecca musical-Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra-Elmúlt az éj /CD MINŐSÉG/
Szinetár-Bereczki - Szóló szaxofon - Miss Saigon
Szinetár Dóra & Bereczki Zoltán - Néhány csepp eső
Szinetár Dóra & Bereczki Zoltán - The Lion Sleeps Tonight
Szinetár Dóra & Bereczki Zoltán - Ünnepi dal (Fame)
Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán - Végtelen szerelem (Endless love)
Szinetár Dóra - Bereczki Zoltán - Az élet az úr [Magyar]
Szinetár Dóra - Bereczki Zoltán - Egy új élmény [Magyar]
Szinetár Dóra-Bereczki Zoltán-Vidéki sanzon
Szinetár Dóra-Bereczki Zoltán: When The Rain Begints To Fall
Szinetár Dóra Bereczki Zoltán - Egy új élmény
Szinetár Dóra Bereczki Zoltán - HOLNAP HAJNALIG
Szinetár Dóra Bereczki Zoltán - Nem mondhatsz álljt!
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, Broadway Fesztivál, 9/5
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán - Csókkal védj
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán - Fény
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán - Jöjj, szörnyű az éj
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán:Egy új élmény
Tabáni István, Malek Andrea, Bereczki Zoltán: A szabadság vándorai
Végtelen szerelem - Bereczki Zoltán, Szinetár Dóra
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Dr.Edelényi-Szabó Árpád Ede
 

Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra: Karácsonyi Medley



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: hétfő, 2013. március 4. Nézettség: 454

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal