Brenda Lee

40 videó - 1944
Brenda Lee, születésekor Brenda Mae Tarpley (Atlanta, 1944. december 11.) amerikai popénekesnő, aki az 1950-es és az 1960-as években hatalmas népszerűségnek örvendett. Az 1960-as években minden más női énekesnél többször szerepelt a slágerlisták élén és a férfiak közül is csak Elvis Presley, Ray Charles és a Beatles tudták meghaladni dalainak népszerűségét. Egyike volt az első popsztároknak, akik nemzetközi hírnévre tettek szert.
Miután 1957-ben megjelent Dinamit című dala, a Kis Miss Dinamit becenév terjedt el róla; a törékeny testből előtörő kirobbanó erejű énekhang ámulatba ejtette a hallgatókat. Az 1960-as évek végén, amikor hangja beérett és vesztett őserejéből, népszerűsége csökkent, de folytatta pályáját, visszatérve country énekesi gyökereihez. Még az 1980-as években is kétszer került a tíz legnagyobb sláger listájára.
Az 1960-as évek elején turnéján az Egyesült Királyságban előzenekara egy akkor alig ismert liverpooli beat együttes volt: a Beatles.

Country énekesként szerzett hírnevet és első lemeze, a "One Step at a Time" (1957) country zene volt. Később azonban menedzserei úgy gondolták, pop zenészként jobban „eladható”, emiatt történt, hogy legismertebb zenéit az 1960-as évektől nem a country rádiók mutatták be és 1969-ig dalainak nyilvánvaló country zenei áthallása ellenére Brenda Leenek nem is volt country slágere.
Legnagyobb sikereit az 1950-es évek végétől a 60-as évek közepéig rockabilly és rock-and-roll stílusú dalokkal érte el. Legnagyobb sikerű slágerei közé tartozott ebben az időszakban például a country klasszikus Jambalaya (On the Bayou) rockabilly változata, a country zenész Ronnie Self szerezte Sweet Nothin's, az I Want to Be Wanted,, az All Alone Am I és a "Fool #1".
Legnagyobb példányszámban eladott slágere furcsa mód egy karácsonyi dal. 1958-ban, amikor 13 éves volt, Owen Bradley kérte meg, hogy vegye lemezre Johnny Marks dalát, aki már korábban is sikert aratott karácsonyi dalokkal, mint a Gene Autry által előadott Rudolph the Red-Nosed Reindeer, vagy a Burl Ives énekelte A Holly, Jolly Christmas. Brenda Lee júliusban énekelte lemezre a Rockin' Around the Christmas Tree című dalt Hang Garland emlékezetes gitárkíséretével. A Decca novemberben dobta piacra a lemzet, de csak 5000 példányt tudott eladni belőle, és nem lett sokkal sikeresebb a következő évi újrakiadás sem. Ám végül összesen több mint 5 millió példány fogyott el belőle.

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Blueberry Hill - Brenda Lee



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: csütörtök, 2013. március 7. Nézettség: 478

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal