Pál István "Szalonna és Bandája"

78 videó - 2008
Pál István "Szalonna" napjaink egyik legkiválóbb magyar prímása s az egyik legtöbbet foglalkoztatott népzenész, aki számtalan formációban muzsikál.
A kitűnő hegedűs Kárpátalján, a máramarosi hegyek lábánál fekvő Visken született 1980. június 6-án. Szülei, Jancsó Katalin és Pál Lajos mindketten zenetanárok voltak. Édesapja emellett évekig a Kijevi Operaház karmestereként dolgozott, népzenét gyűjtött Kárpátalján, illetve szülőfalujában lakodalmakban muzsikált. Pál István "Szalonna" zenei tanulmányait a tiszapéterfalvi zeneiskolában kezdte, majd Murzsa Gyula kezei alatt ismerkedett a cigányzenével. Középiskolába a komoly múlttal rendelkező Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába járt.

A fiatal hegedűst 1999-ben a Népművészet Ifjú Mestere címmel tűntették ki. Blaskó Csabától és Kálmán Pétertől erdélyi népzenét kezdett tanulni, majd tercprímásként csatlakozott a Galga zenekarhoz. Néhány évvel később a kárpát-medencei, szláv, cigány és zsidó zenét is játszó Fonó Zenekar tagja lett. A muzsikálás mellett népzenegyűjtéssel foglalkozott erdélyi és kárpátaljai területeken, valamint gyökereinek köszönhetően a tanítás is egyre fontosabb részét képezte életének. Ma már az ország szinte valamennyi tájáról vannak tanítványai.

Évek óta a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímásaként dolgozik, de emellett számtalan formációban láthatja, hallhatja a népzenét és világzenét kedvelő közönség. Állandó vendége többek között a cimbalmos Unger Balázs vezette CimbaliBand fellépéseinek.

Szalonna és bandája nevű saját zenekarának – melynek tagjai a Magyar Állami Népi Együttes zenészei – repertoárján a legszebb kárpát-medencei dallamok mellett népzenei feldolgozások is szerepelnek. Énekes szólistájuk évkig a többszörös eMeRTon díjas Herczku Ágnes volt. Európától Amerikán át Ázsiáig a világ számtalan pontján felléptek már.

2006-ban Pál István "Szalonna" az év előadójaként Artisjus díj-at vehetett át.
Közreműködik a Rendhagyó Prímástalálkozó elnevezésű programban is, olyan nagyszerű népzenei és jazz-előadók társaságában, mint Lakatos Róbert, Vizeli Balázs, Balogh Kálmán, Doór Róbert, Mester László, Herczku Ágnes, Korpás Éva, Both Miklós, illetve Dresch Mihály.
Pál István "Szalonna" közkedvelt muzsikus, aki otthonosan mozog a Kárpát-medence valamennyi tájegységének népzenei világában.

 
"Már ezután úgy élem világom..." - Szalonna és bandája - Adventi koncert - ráadás
22. rész Pál Lajos zenész és családja
A Pál család Visken (1.rész)
A Pál család Visken (2.rész)
Bihari nótája, mikor a pénze elfogyott
Duna 20 - Születésnapi Gála - Szvorák Katalin, Petrás Mária, Pál Eszter
Élő népzene 3 - Pál István 'Szalonna' és bandája (2005, HD)
Ez a világ!
Herczku Ágnes és Pál István Szalonna
Herczku Ágnes és Pál István Szalonna: A "dudások"
Kalotaszegi menet - Cimbaliband, vendég Pál István Szalonna
Kászonimpéri népdalok - Pál Eszter
Kell még egy szó...
Ladikos Fesztivál 2010 - Csík Jani és Pal István (Szalonna)
Ladikos Fesztivál 2010 - Pál István (Szalonna)
Magyar Népdal Napja - Pál István "Szalonna" és bandája ... 1.
Pál Eszter - Csuda nóta [OFFICIAL]
Pál Eszter - Erdők, menzők, vad ligetek [OFFICIAL]
Pál Eszter 2013. DECEMBER 15. Advent Óbudán 3015
Pál Eszter „Napot, Holdat, Csillagot" - lemezbemutató - 2014.05.17. - Fonó Budai Zeneház
Pál Eszter és Berecz István: Kalotaszegi tánc
Pál István "Szalonna" családja és tanítványai muzsikálnak
Pál István "Szalonna" és Bandája Csík Zenekar - Óévbúcsúztató 01
Pál István "Szalonna" és Zenekara
Pál István "Szalonna" és bandája - Kalotaszegi
Pál István "Szalonna" és bandája - Rábaközi dallamok
Pál István (szalonna )
Pál István (szalonna )
Pál István (szalonna )
Pál István (szalonna és bandája)
Pál István (szalonna és bandája)
Pál István (szalonna és bandája)
Pál István (szalonna és bandája)
Pál István (szalonna és bandája)
Pál István Szalonna, Herczku Ági - Szentendre, 2008
Pál István Szalonna és Bandája /Pál Eszter/: Csík megyei népdalok
Pál István Szalonna és Bandája /Pál Eszter/: Kalotaszegi hajnali csárdás
Pál István Szalonna és Bandája /Pál Eszter/: Zöld erdőben de magas
Pál István Szalonna és Bandája /Pál Eszter/: Zöld erdőben de magas
Pál István Szalonna és Bandája: De szeretnék hajnalcsillag lenni
Pál István Szalonna és Herczku Ágnes
Pál István Szalonna és Herczku Ágnes
Pál István Szalonna és Zenekara: Kalotaszegi muzsika
Pál István Szalonna és Zenekara: Kalotaszegi muzsika
Pál István Szalonna és bandája: Bonchidai dallamok
Pál István Szalonna és bandája: Felvidéki dallamok
Pál István Szalonna és bandája: Kalotaszegi román népzene
Pál István Szalonna és bandája: Örkői muzsika
Pál István Szalonna és bandája: Rábaközi dalok
Pál István Szalonna és bandája: Rábaközi muzsika
Pál István Szalonna és bandája: Szászcsávási és örkői muzsika
Pál István Szalonna és bandája: Zöld erdőben de magos
Pál István Szalonna és bandája: Zöld erdőben de magos
Pál István és Czébely Beáta esküvője (2013.06.15) Így mulatunk mi!
Pál család - "Ó Szent István dicsértessék"
Pálházi Bence "Pálesz" és barátai Pál István Szalonnával: Szatmári táncok
Pély Barna, Pál Eszter & Pál István - Hangok a szívekért ( A Dal - MTV1 - 2012.01.28.)
Szalonna és Bandája - Cimbalomszóló - Ürmös Sándor
Szalonna és Bandája - Galgamenti
Szalonna és Bandája - Gömöri tárogatómuzsika
Szalonna és Bandája - Rábaközi
Szalonna és Bandája - Tedd alá... :)
Szalonna és Bandája - Zöld erdőben de magos a juharfa....
Szalonna és bandája
Szalonna és bandája- Hortobágy Hidivásár 2012.08.20.
Szalonna és bandája - Kicsi madár miért keseregsz az ágon (Kalotaszeg)
Szalonna és bandája: Kalotaszegi forgatós, hajnali, csárdás és friss csárdás
Szalonna és bandája: Nem vagyok én senkinek se adósa - ráadás
Szalonna és bandája: Szivárványos az ég alja - szatmári dalok
Szalonna és bandája Rómában - Kalotaszegi
Szalonna és bandája Tcha Limbergerrel: Kalotaszegi muzsika
Szalonna és bandája Tcha Limbergerrel: Tedd alá, tedd alá, tedd a lepedő alá
Szalonna és bandája Tcha Limbergerrel: Zöld erdőben de magos
Szvorák Katalin, Petrás Mária, Pál Eszter - Duna TV gálaműsor
Tánháztalálkozó 2008 Örömzene ( Pál István - Szalonna)
Zenélő családok Püspökhatvan 2014.03.02 Pál család, Harnonikások,
Zöld erdőben de magos... - Szalonna és Bandája Agárdon - táncol Bartha Zsófia és Fundák Kristóf
szalonna (Pál István) 2008.(Radics Ferenc)
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Dr.Edelényi-Szabó Árpád Ede
 

Pál István Szalonna és bandája: Örkői muzsika



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: vasárnap, 2013. május 5. Nézettség: 284

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal