Vajdaszentiványi táncok és népdalok

19 videó
A Vajdaszentiványi táncrend következő táncokból áll:

* Verbunk-A táncrend nyitó táncaként szerepelt, de gyakran járták a táncok közbeni szünetekben is rendelésre zenekar előtt. Két formája ismert: az egyiket, mely kötetlen szerkezetű, szólóban járják, a másikat körben járva csoportosan táncolják. Ez utóbbi már szabályozottabb, kötöttebb. A tánc két fő részből áll: a bevezető vagy pihenő részben körben sétálnak I I I I I ritmusú tapssal kísérve, melyet figurázó és csapásoló rész követ. Ezek a részek egymás után periodikusan vissza-vissza térnek.

* Sebes forduló- A táncrend kezdő és a többi páros tánca is a forgós, forgatós páros táncok közé tartozik. A sebes forduló motivikájára a zárt fogású páros forgás, a nő kar alatti forgatása jellemző. Maga a tánc a "pihenő résszel (egyes csárdás) kezdődik, melyet a balra forgó "ricálás" (é. riszálás) követ, mint a forgatások bevezetője. A kar alatti forgatásokhoz a nők legtöbbször kendőt tartanak a kezükben, a férfi kendőnél fogva fordítja meg a párját. Ezután következik egy zárt fogású jobbra történő páros forgás, mely után aztán újra indíthatja a ricálás-t. A táncok részenként nem hosszúak, viszont gyakran cserélődnek, visszatérnek.

* Lassú-A lassú szerkezetileg megegyezik a sebes forduló-val: pihenő rész (kettes csárdás), zárt páros forgás jobbra-balra, kar alatti forgatások. Motivikájának ritmusa viszont változik, igazodik a zene lüktetéséhez.

* Korcsos-A korcsos az un. "Marosszéki forgatós" helyi változata, melynek lassú-ból való zenei átmenete folyamatosan történik, tehát a táncot sem kell megszakítani. Motívumkincse megegyezik a lassú-val.

* Csárdás-A táncrenden belül a csárdás a leggyorsabb tempójú tánc, ha magyarok táncolják a tempója 1/4=150-170 lehet, a cigányok esetében viszont elérheti a 190-es tempót is. A korcsos lezárása után újraindítják a zenét a csárdás-sal. A tánc felépítése és motívumai szintén megegyeznek a lassú-val. Ritkán, de kibővülhet külön táncolással is, melynek figurái apró cifra változatok lehetnek, vagy akár a verbunk figuráit is alkalmazhatják.

* A Batukát- A románok táncolták (bâtuta), de idővel átcserélődött a magyarok által járt táncokra. Motivikailag és szerkezetileg is megegyezik a sebes forduló-val.

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 

Macskajaj keringő és CigansKolo



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: hétfő, 2013. november 18. Nézettség: 331

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal