Bunyós Pityu

12 videó - 1990
Bunyós Pityu 1964-ben Szikora Istvánként látta meg a napvilágot,
majd Nyírparasznyán élt. Fantasztikus, hogy a mai magyar zenei
"életben" is csillogtatja brilliáns tehetségét! Aki szerint pedig olyat is hallani elvétve.
Hétvégi lakodalmakban, születésnapokon és névnapokon tanulta meg első dalait. 1981-ben költözött el Nyírparasznyáról, Borsod megyébe, majd később Budapestre. Sportkarrierje innentől kezdve felfelé ívelt. 1984-ben Finnországban megmérkőzött a későbbi boxfenomén Mike Tysonnal, ahol szoros pontozás döntött az amerikai javára (4:1). 1987 végén döntőt boxol Franciaországban Lennox Lewissal, ahol megint csak szoros pontozással marad alul, és ma már tudjuk azóta Lewis boxlegendává nőtte ki magát. E két meccs érdekessége, hogy Európából, csak Szikorának sikerült mindkét profi világbajnokkal megmérkőznie. 1989-ben Világbajnokságon vett részt, aztán a boxal leállt, vállalkozásba kezdett, majd később 1992-ben visszatért, magyar bajnok lett és az Olimpiai qualifikációs versenyen kiharcolta a részvételt a barcelonai Olimpiára. Majd az Olimpia után végleg befejezte az ökölvívást. Azóta edzősködik, és a zenével kezdett el foglalkozni.

Albumok:
Jajj nékem, ha rám nézel
Unijós leszek én..
Polgármester máma mulatunk!
Egy kis kadarka
Elszállnak az évek felettünk

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 

Bunyós Pityu - Nem maradt egy árva fillérem (Official Music Video)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: hétfő, 2014. július 21. Nézettség: 704

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal