Mercy együttes

80 videó
A Mercy együttes vezetője, Strein Attila "Miki" korábban 1989-1992 között
a Miki és barátai zenekarral már megjelentetett kazettákat,
“Pillem, Pillem és Angelina” címmel.
1992 től külföldön élt és dolgozott 8 évet.
2000 évtől a Mercy együttes a mostani
felállásban dolgozik.

2006 decemberében megjelent saját kiadásban CD-jük, „AMORE”
2008-ban "Szerencse fia",
2009,-ben "Zeneexpressz" (nem kizárólagosan saját dalok)
2011-ben "Fohász" címmel.
A saját dalok zenéjét Miki,a szövegét H.Erzsi írta.
Több előadó is feldolgozta már dalaikat és megjelentette cd-n, saját előadásukban.
Az együttes közel két évig a Budapest TV élő Kívánságműsorának
házi zenekara volt, majd később ATV-n Fásy Ádám műsorában és csapatában
(2008 augusztusától 2011 december végéig ) a Duna televízióban is.
2012 januárjától "szabadúszóként" tevékenykednek és egyben rendezvények
szervezésével is foglalkoznak.
Folyamatosan járják a környező országokat,
Indiába visszahívták háromszor is magánrendezvényekre az együttest.
2011.-ben a Szerencse fia album elérte az aranylemezhez szükséges fogyás mennyiséget,
ami nem kis teljesítmény a mai"másolós" világban!
Rendkívül jó hangulatot tudnak teremteni a rendezvényeken ezért bírják a közönség szeretetét.


Sok fellépésük ellenére még a rászorulókra is jut idejük.

Segélykoncerteket is szerveztek folyamatosan a rászorulók megsegítésére:

2010.okt.23. Vörös iszap miatt Kolontár megsegítésére,

 
A Mercy együttes Pósfán 2010. 1. rész.
A Mercy együttes Pósfán 2010. 2. rész.
A Mercy együttes fellépése Hegyfalun 2010. 1. rész.
Cserháti Zsuzsa - Mercy, Cherie
EGY A MAGYAR MERCY EGYÜTTES MIHI 2015
Egy a magyar Mercy együttes
Én a Szerencse Fia vagyok.../ Mercy együttes /
Honfoglalás( Kell még egy szó): Mercy együttes
Lefelé indulsz a lépcsőházban Jimmy Mercy Együttes előadásában
MERCY -BAND MIKI -FIA
MERCY-LATINO BAND ÖLEJ,ÖLEJ
MERCY Band Zsamore AMORE
MERCY együttes.....ELMÚLTAK A SZÉP NAPOK !!!
Major Gábor és Mercy együttes
Mercy-A csókod nem elég...
Mercy-Ahogy a két szemeddel nézel...
Mercy - Ha majd nem leszek (Zámbó Jimmy)
Mercy - Homokóra
Mercy-Nem váltok returt a vonatra...
Mercy-Nótaegyveleg.wmv
Mercy Együttes - An Angel [Kelly Family Version] - Karma TV Records @Budapest
Mercy Együttes-Kettönk álma !.
Mercy Együttes: Egy a magyar ( Videó szerkesztő: Dáma Lovag Erdős Anna )
Mercy Együttes Fellegajtó nyitogató
Mercy Együttes Karácsony Éjjelén
Mercy Együttes megérdemelt Jimmy díjjal!
Mercy Válogatás 1 rész
Mercy együttes-- Kisvirág
Mercy együttes--Maradj velem
Mercy együttes - Egy a magyar
Mercy együttes-Görög vakáció
Mercy együttes - Ha megütöm a lótton a főnyereményt .... Kolozsváron.mp4
Mercy együttes - Kinek a pap
Mercy együttes-Kinek a pap...
Mercy együttes - Maradj velem
Mercy együttes -Szerelem kell
Mercy együttes-Úgy kellesz nekem...
Mercy együttes. Millió rózsaszál /Erzsike énekel/.
Mercy együttes: Alig ittam TV felvétel
Mercy együttes: Angel.
Mercy együttes: A pósfai polgármester.
Mercy együttes: Csak járd a táncot.
Mercy együttes: Elmúltak a szép napok
Mercy együttes: Kettönk álma /Erzsikének születésnapra/.
Mercy együttes: Legyen boldog a világon minden gyerek.
Mercy együttes: Minden roma TV felvétel
Mercy együttes: Most múlik pontosan
Mercy együttes: Most múlik pontosan TV felvétel
Mercy együttes:Nem engedlek el.
Mercy együttes: Nótaegyveleg.
Mercy együttes: Ohio TV felvétel
Mercy együttes: Pálinka dal
Mercy együttes: Szerencse fia TV felvétel
Mercy együttes:Tűzpiros virág
Mercy együttes A Donát Úti Orgonák
Mercy együttes A Szerencse fia születésnapra készült
Mercy együttes Balatonbogláron 2009.
Mercy együttes Csenger város dala
Mercy együttes Egy a magyar
Mercy együttes Egy a magyar
Mercy együttes Egy a magyar 1
Mercy együttes Elmúltak a szép napok
Mercy együttes Indiába
Mercy együttes Màltán-Szerelemsziget...
Mercy együttes Maradj még
Mercy együttes Maradj még!
Mercy együttes Maradj velem
Mercy együttes Maradj velem
Mercy együttes Nekem nem kell más
Mercy együttes Nekem nem kell más
Mercy együttes Zeneexpressz új albumából.
Mercy együttes énekel, Máté Péter: Elmegyek
Mercy együttes és Bunyós Pityu Magyar Fohász
Mercy együttes és a mesterhármas TV felvétel
Mercy együttes koncert Zalaegerszegen!
Mercy együttes maradj velem
Mercy együttes zeneexpressz új albumából..
Most múlik pontosan: Mercy együttes
Most múlik pontosan Mercy együttes
Ölbő-Falunap 2011-Mercy együttes
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Mercy együttes énekel, Máté Péter: Elmegyek



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: szerda, 2015. október 21. Nézettség: 413

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal