Soltész Rezső

23 videó - 1980
Soltész 1963-tól amatőr zenész, a Rangers együttes tagja volt, majd 1968-től a Ki mit tud? után az ORI javaslatára megváltoztatták nevüket Corvina-ra.
1979-ben felbomlott az együttes, majd a néhány hónapig működő Oxigén-t alapította meg.
Soltész Rezsõ szólókarrierje 1981-ben indult, köszönhetõen a táncdalfesztiválnak. Itt érte el azt az átütõ sikert, melynek eredményeképpen három egymást követõ évben (1982-83-84) az év énekese lett, melyet a legnagyobb kritikus, a közönség szavazott meg neki.
Elsõ szólólemeze 1982-ben jelent meg, amelyen szerepelt a már legendássá vált „Szóljon hangosan az ének". Ez a lemez 450.000 példányszámban kelt el.
1996-ig bezárólag Soltész Rezsõ 10 albumot készített és több mint másfél millió hanghordozót adott el.
Szólóénekesi karrierjének aktív részét 1981-ben kezdte és az elsõ nagy korszak -1993-ig tartott. Ezután hosszú ideig nem készített lemezt, de kapcsolata a közönséggel ezek után is megmaradt. A közönség szeretetét azonban folyamatosan érezhette, hiszen fellépésein mindig nagy sikert aratott.
Idõközben sikeres üzletember lett, céget vezet, vagyis igazán sokoldalú ember.

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 

Soltész Rezső - Ha volna valaki



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez dailymotion.com videó.
Segítség a dailymotion.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: péntek, 2016. január 8. Nézettség: 508

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

29 megjegyzés | 1 / 3 oldal « 1 2 3 »