Tóth Andi

20 videó
Tóth Andrea, művésznevén Tóth Andi (Nagyvárad, 1999. január 18. –) színész-énekesnő, a magyarországi X-Faktor ötödik szériájának győztese, a Válótársak című tévésorozat fiatal női szereplője.
1999. január 18-án született a romániai Nagyváradon. Gyerekkora óta szeret énekelni. Szülővárosában a Művészeti Líceumba járt középiskolába, ahol rajz szakon tanult. 13 éves korában elkezdett énektanárhoz járni. Ezután részt vett különböző énekversenyeken, és voltak kisebb fellépései. 2014-ben jelentkezett az X-Faktor ötödik szériájába, ahol párbaj nélkül a fináléba jutott, és végül meg is nyerte azt. Ezzel Tóth Andi lett a magyarországi X-Faktor történetének legfiatalabb győztese, emellett az első győztes, aki a Lányok kategóriájából került ki. A verseny során mentora Szikora Róbert volt.

2015-ben megjelent az akkor 16 éves lány első videoklipje a Legyek én!, valamint szerepet kapott a Madách Színház Nyomorultak című darabjában, majd az RTL Klub új sorozatának, a Válótársaknak az egyik fontos szerepében tért vissza a képernyőkre. A sorozatban Jakab Noémit alakítja.

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Tóth Andi X-FAKTOR MÁSODIK ÉLŐ SHOW



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: szombat, 2016. január 9. Nézettség: 345

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal