Dolhai Attila

106 videó
Dolhai Attila (Kisvárda, 1977. január 7. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, musicalénekes.
A zene iránti rajongása már fiatalkorában megmutatkozott, ezért szülei beíratták Gödöllőre, az Állami Zeneiskolába. Általános Iskolába Ajakon, majd Kerepestarcsán járt. Postaforgalmi Szakközépiskolát végzett Budapesten, majd a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán folytatta tanulmányait ének-hittan szakon. Ő volt a frontembere a Zsámbéki zúzók névre hallgató rockbandának, melyet barátaival a főiskola évei alatt alapítottak. 1999-ben tűnt föl először a Kifutó tehetségkutató versenyben a Karthago együttes Apáink útján c. dalával, amivel különdíjas lett.

2000-ben játszott az Elisabeth című musicalben a Miskolci Nemzeti Színházban, így ismerte meg Kerényi Miklós Gábort (a darab rendezőjét), az ő javaslatára 2001-ben felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Másodéves korában megkapta a Mozart! c. musical címszerepét a Budapesti Operettszínházban, ahol azóta is játszik. 2005-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Kerényi Imre osztályában. Nős, három lánya van, Luca, Emma és Anna. Felesége: Dolhainé Kecskés Viktória. Van egy kutyája, akit Bundásnak hív.

A 2011-es X-Faktorban Muri Enikő duettpartnere volt, a Zene az kell című dalt adták elő.

 
Ábrahám Pál : Viktória - Sajnálom, nem tehetem...- Frankó Tünde - Dolhai Attila
Álmok földjén
Álmok földjén
Anna Karenina_Miért - Polyák Lilla & Dolhai Attila
Az életem egy kész regény
Bereczki, Mészáros, Dolhai - Lehetsz király
Beszélgetés Dolhai Attila és Dancs Annamari erdélyi turnéjáról
Bíró Eszter & Dolhai Attila - Micsoda nő ez a férfi
Boldogság-duett - Füredi Nikolett, Dolhai Attila
Bordás Barbara, Dolhai Attila - Nézz rám Istenem
DANCS ANNAMARI - DOLHAI ATTILA - Cintányéros cudar világ
Dancs Annamari, Dolhai Attila - Oly távol vagy tőlem
Dancs Annamari- Dolhai Attila: Ne legyen vége
Dancs Annamária - Dolhai Attila: Cintányéros cudar világ
Dancs Annamari és Dolhai Attila-Oly távol vagy tőlem
Dolhai - Janza koncert Sepsiszentyörgyön - 1.rész
Dolhai - Janza koncert Sepsiszentyörgyön - 2.rész
Dolhai - Janza koncert Sepsiszentyörgyön - 3.rész
Dolhai - Janza koncert Sepsiszentyörgyön - 4.rész
Dolhai Attila & Kékkovács Mara - Csókos asszony
Dolhai Attila & Mázs - Mi Muzsikus Lelkek
Dolhai Attila & Mészáros Árpád Zsolt István a király
Dolhai Attila & Polyák Lilla - Írj egy dalt az éghez
Dolhai Attila & Szulák Andrea - Szerelem első vérig
Dolhai Attila, Frankó Tünde - Nem történt semmi
Dolhai Attila, Janza Kata - Ringó vállú csengeri violám
Dolhai Attila, Kerényi Miklós Máté, Mészáros Árpád Zsolt, Szabó Dávid - Lehetsz király
Dolhai Attila, Nagy Sándor, Szabó Dávid - Verona
Dolhai Attila, Szinetár Dóra, gyerekek - Fohász
Dolhai Attila - Álmok földjén
Dolhai Attila - Angyalok suttogása
Dolhai Attila - Az ég tudja, miért
Dolhai Attila-Az ég tudja miért szöveggel
Dolhai Attila - Don Quijote
Dolhai Attila - Éld át
Dolhai Attila - Évszakok
Dolhai Attila - Hair(I Got Life)
Dolhai Attila - Haláltánc
Dolhai Attila - Halleluja
Dolhai Attila - Hazatérsz
Dolhai Attila - Hogyan tudnék élni Nélküled?
Dolhai Attila - Kell még egy szó
Dolhai Attila - Majd én megmutatom! (Puctal)
Dolhai Attila-Portré-1.rész
Dolhai Attila-Portré-2.rész
Dolhai Attila - Rózsalevél
Dolhai Attila - Szállj fel szabad madár
Dolhai Attila - Szeretlek én
Dolhai Attila - Tengerrel az égbolt
Dolhai Attila - Vad cigánylegény
Dolhai Attila - Visszatérek én
Dolhai Attila - Visszatérek én
Dolhai Attila - Zsoltár
Dolhai Attila:Maradj velem!
Dolhai Attila: Olasz Szerelem_Az ég tudja, miért
Dolhai Attila : Szállnak a felhők
Dolhai Attila Álmok Földjén !
Dolhai Attila Angyalok suttogása.wmv
Dolhai Attila Lemezbemutató Koncert - Ezt egy életen át kell játszani
Dolhai Attila Szélmalom
Dolhai Attila a Mága Showban
Dolhai Attila és Dancs Annamari - Erdélyi koncertturné
Dolhai Attila és Nádasi Veronika - Csacsacsa
Erika Miklósa Attila Dolhai Bajadér-duett Sung in Hungarian
Erika Miklósa Time to Say Goodbye with Attila Dolhai
Értem♥ Érted ...Zene:I Értem születtél - Janza Kata & Dolhai Attila
Huszka Jenő: Lili bárónő - Tündérkirálynő, légy a párom - Bordás Barbara - Dolhai Attila
Jantyik Csaba, Dolhai Attila és Szinetár Dóra - A zene
Júlia és az erkélye Veronában 1 07 21 15 57
KaposMusical-Janza Kata és Dolhai Attila
KaposMusical-Janza Kata és Dolhai Attila
Kerényi Miklós Máté, Dolhai Attila - Nagyot nőtt az árnyék
LILA AKÁCOK -DOLHAI ATTILA előadásában
Lehetsz király-mtv
MISS SAIGON - DANCS ANNAMARI - DOLHAI ATTILA - Menekülés a Nagykövetségről
Mága Zoltán Show - Dolhai Attila - Cigányszerelem
Meseautó - Dolhai Attila és Muri Enikő duettje
Miklósa Erika & Dolhai Attila - Brindisi(Traviata)
Miklósa Erika & Dolhai Attila - Odette-Radjami duett
Miklósa Erika & Dolhai Attila - Táncolnék a boldogságtól
Miklósa Erika & Dolhai Attila - Time to Say Goodbye
Miklósa Erika-Dolhai Attila - Miénk az éj (WSS)
Most kéne abbahagyni
Náray Erika, Dolhai Attila, Nagy Sándor, Szabó Dávid - Kétszázhúsz felett
Nézz rám, Istenem
Polyák Lilla & Dolhai Attila - Féltelek
Radics Gigi és Dolhai Attila - Prayer (Celine Dion & Josh Groban) - tv2.hu/megasztar
Rudolf - Érted születtem
SZENDY SZILVIA , DOLHAI ATTILA CIGARETTA keringő
Szabó Dávid, Dolhai Attila - Az egyszerű út
Szabó P. Szilveszter & Dolhai Attila - Nagyot nőtt az árnyék /Elisabeth/
Szelmalom (Dolhai Attila)
Szendy Szilvi, Kékkovács Mara, Dolhai Attila, Kerényi Miklós Máté ... - Jaj, mamám...
Szentivánéj-Dolhai Attila-Puctal
Szinetár Dóra , Dolhai Attila - Erkély duett
Szívből szeretni- Szinetár Dóra-Dolhai Attila
Te rongyos élet (Janza Kata, Dolhai Attila)
Vágó B., Dolhai A. - Az légy aki vagy
Vágó B., Dolhai A. - Belehalok
Vágó B., Dolhai A. - Micsoda nő ez a férfi
Vágó B., Dolhai A. - Nézz rám
Vágó Bernadett, Dolhai Attila - Belehalok
Vágó Bernadett, Dolhai Attila - Jöjj szörnyű az éj
Vágó Bernadett és Dolhai Attila - Nem szóval mondom én...(Ghost)
Vágó Bernadett és Dolhai Attila - Szívből szeretni (HQ)
Veronából Gipsylandbe blokk-Dolhai Attila
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Pintér Lászlóné Erzsi
 

Az életem egy kész regény



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: csütörtök, 2016. április 14. Nézettség: 343

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal