73 videó
Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.), a 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője.
Juhász Illés (1853–1902) posta- és távirdafőtiszt és felesége, Kálló Matild (1862–1953) első gyermekeként született. Anyai nagyapja Kálló Antal volt.
1893–1902 között a szegedi Piarista Gimnázium tanulója volt. 1899. május 21-én jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban, augusztus 25-én az Ovidius című versét közölte a Budapesti Napló. 1899. augusztus 26. – 1900. május 5. között piarista novícius Vácott. 1902. május 26-án apja meghalt hátgerincsorvadásban. 1902–1906-ban a pesti egyetem magyar–latin szakos hallgatója volt. Barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral. A Négyesy-szeminárium titkára. 1904. november 26-án, a diáktüntetés alkalmával rendőrkard sújtott rá, megsebesítve fejét és kezét. 1905-ben megismerkedett Adyval, aki nagy hatással volt rá. Juhász Gyula korán felismerte Ady költői tehetségét.
Tűnt ifjúság arany ködében,
A régi réten,
Felém csapongó pillangókra vártam,
Karomat, lelkemet kitártam!
Ma már nem nézek én felétek,
Ti régi rétek,
Már többé engem meg nem babonáztok,
Ti tavaszi, tavalyi nászok!
Az én Szerelmem már az Élet,
Mely egyre mélyebb
És minden asszony, minden, minden ember,
A fény, a szín, az ég, a tenger!
Az én Szerelmem e világon
Minden álom,
Bennem sajog a múlt és a jövendő,
Az én életfám: az örökre termő!