FankaDeli (polgári neve: Kőházy Ferenc) (Kecskemét, 1983. április 17. ) magyar underground hiphop előadó, hangmérnök, rádiós műsorvezető, a Night Child Records kiadó megalapítója. Az ő nevéhez fűződik többek között a Saláta rádióműsor, az NC Root Studio, az NC Wear ruhamárka és a Suhancos zenei formáció.
FankaDeli - Egyszerűen Magyar ( 2011 március 15. )
A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
A szabadságharc előtti két évtizedben támadtak az óriások. A gondviselés tudta, hogy melyik országba tegye őket, hol lesz rájuk a legnagyobb szükség. Ekkor támadt gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar, Deák Ferenc, a legbölcsebb magyar, Kossuth Lajos, a világ legnagyobb szónoka, Arany János, a legnagyobb epikus költő, Petőfi Sándor, a legnagyobb lírikus költő és Jókai Mór, a legédesebb elbeszélő. Ezek az emberek egyszerre éltek s találkoztak, beszéltek egymással. És velök egyszerre élt és írt Vörösmarty Mihály is. Valóság ez, nem mese.
De mért fogytak el és hová lettek azok az anyák, akik szülték őket? Mert azután is születtek még emberek, hercegek, grófok, nemesek, tudósok és írók - sőt már a parasztasszonyok is szülhettek volna nagy embereket, de az érkező succrescentia oly csodálatos kicsi volt a forradalom előttihez képest! Mily természetellenes processzus, hogy mikor a legjobban elszaporodnak az óriások, egyszersmind meg is szünnek!
Csak vegyük például az írói világot - az új emberek voltaképpen nem is mondhatók folytatásnak. Végigtekintve az írók gyűlhelyein, sehol se bukkan fel nagyobb röptű tehetség. Úgy tűnik fel az irodalmi generáció, mint egy folyton vékonyodó oszlopsor, de közvetlen a nagy oszlopok után egy-két fokozatosan kisebbedő oszlop hiányzik. A dimenziókban olyan nagy az esés, hogy úgy tűnik fel, mintha egy generáció, amely az esésre előkészítsen, kimaradt volna.
Melegségéből, bensőségéből is veszített az írói élet. Nincsenek már Pilvax-asztalok, tíz jó barát együtt. Nincsen már Vörösmarty, az írók atyja, aki maga köré gyűjtené őket és emelné pályájukon. A szent berkeken zúzmara ül. A kritikus már nem nevel, csak irt. A tehetségek vagy elcsenevészednek, vagy visszariasztatnak, s akkor az a megnyugvás, hogy nem voltak tehetségek. Sokakat a lapcsinálás öl meg, másokat a lábra kapott bohémizmus, egy otromba divat, mely szinte dogmává emeli, hogy az író könnyelmű, rendetlen életű fráter legyen, ki ezzel különbözik mint nagy szellem a közönséges életű filisztertől.
Még nagyobb változást idézett elő a lapok elszaporodása, minélfogva le kellett tenni arról a hagyományos szokásról, hogy a lapokat kizárólag írók csinálják. Az elszaporodáson kívül a közönség fokozódó igényei is kizárták, hogy azok more patrio szerkesztessenek. A szerkesztőség hovatovább büró lett, ahol rendszeres, pontos, megbízható munkásokra volt szükség s így keletkezett az írók mellett egy külön osztály, az írni tudó mesteremberek, akik írnak ihlet nélkül, komponálás nélkül, írnak a nap minden órájában, amikor kell, írnak mindenről, írnak olyat, amit nem is éreznek, és olyat, amit mások gondoltak ki.
De mért fogytak el és hová lettek azok az anyák, akik szülték őket? Mert azután is születtek még emberek, hercegek, grófok, nemesek, tudósok és írók - sőt már a parasztasszonyok is szülhettek volna nagy embereket, de az érkező succrescentia oly csodálatos kicsi volt a forradalom előttihez képest! Mily természetellenes processzus, hogy mikor a legjobban elszaporodnak az óriások, egyszersmind meg is szünnek!
Csak vegyük például az írói világot - az új emberek voltaképpen nem is mondhatók folytatásnak. Végigtekintve az írók gyűlhelyein, sehol se bukkan fel nagyobb röptű tehetség. Úgy tűnik fel az irodalmi generáció, mint egy folyton vékonyodó oszlopsor, de közvetlen a nagy oszlopok után egy-két fokozatosan kisebbedő oszlop hiányzik. A dimenziókban olyan nagy az esés, hogy úgy tűnik fel, mintha egy generáció, amely az esésre előkészítsen, kimaradt volna.
Melegségéből, bensőségéből is veszített az írói élet. Nincsenek már Pilvax-asztalok, tíz jó barát együtt. Nincsen már Vörösmarty, az írók atyja, aki maga köré gyűjtené őket és emelné pályájukon. A szent berkeken zúzmara ül. A kritikus már nem nevel, csak irt. A tehetségek vagy elcsenevészednek, vagy visszariasztatnak, s akkor az a megnyugvás, hogy nem voltak tehetségek. Sokakat a lapcsinálás öl meg, másokat a lábra kapott bohémizmus, egy otromba divat, mely szinte dogmává emeli, hogy az író könnyelmű, rendetlen életű fráter legyen, ki ezzel különbözik mint nagy szellem a közönséges életű filisztertől.
Még nagyobb változást idézett elő a lapok elszaporodása, minélfogva le kellett tenni arról a hagyományos szokásról, hogy a lapokat kizárólag írók csinálják. Az elszaporodáson kívül a közönség fokozódó igényei is kizárták, hogy azok more patrio szerkesztessenek. A szerkesztőség hovatovább büró lett, ahol rendszeres, pontos, megbízható munkásokra volt szükség s így keletkezett az írók mellett egy külön osztály, az írni tudó mesteremberek, akik írnak ihlet nélkül, komponálás nélkül, írnak a nap minden órájában, amikor kell, írnak mindenről, írnak olyat, amit nem is éreznek, és olyat, amit mások gondoltak ki.