John Lord - "Lord of The Hammond"

13 videó
Jon Douglas Lord (Leicester, 1941. június 9. – London, 2012. július 16.) angol Hammond-orgona játékos és zongorista. A rock és a komolyzene ötvözésével, a Hammond-orgona játékával szerzett hírnevet, ő volt a Hammond koronázatlan királya.. Több klasszikus számban hallhatók virtuóz szólói – sokan "Lord of the Hammond" (szójáték, lefordítva a A Hammond ura) néven emlegetik. Tagja volt a Deep Purple, Whitesnake, Paice, Ashton & Lord, The Artwoods, és Flower Pot Men együtteseknek.
Legismertebb a Deep Purple-ben végzett munkássága, aminek alapító tagja volt 1968-ban. Csak Jon és a dobos, Ian Paice voltak az állandó tagok az együttesben 34 éven keresztül. 2002-ben, az angol turné után lépett ki az együttesből.
A legambiciózusabb munkája az 1969-ben a Royal Albert Hall-ban előadott Concerto for Group and Orchestra. A koncert nem sokkal a híres Mark II. felállás megalakulása után történt, Gillan és Glover szereplésével – közös stúdióalbumuk még nem volt ekkor. A koncertet harminc évvel később ugyanott megismételték, csak Ritchie Blackmore helyett Steve Morse állt a gitáros posztján. Lord ekkor már tervezte a kilépést az együttesből az állandó turnézás és a saját koncertjei miatt.
Ez után zeneszerzői karrierjére koncentrált, hazánkban is többször megfordult, legutóbb 2011-ben láthatta a közönség Pakson a Jon Lord Blues Project-tel. Karrierjének utolsó részében szerepet vállalt a WhoCares project zenekarban, melyben Tony Iommi (Black Sabbath), Ian Gillan (Deep Purple), Jason Newsted (Metallica) és Nico McBrian (Iron Maiden) voltak a társai. Még ebben az évben diagnosztizáltak nála hasnyálmirigy rákot, amit sajnos nem tudott leküzdeni.
2012. július 16-án, 71 éves korában halt meg.

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Deep Purple - Smoke on the Water



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Music (Zene) nemzetközi kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: kedd, 2012. július 17. Nézettség: 305

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal