John Williams Zeneszerző

44 videó
John Towner Williams (Long Island, New York, 1932. február 8. –) amerikai zeneszerző és karmester.
Számos világhírű filmzene szerzője, mint például: Csillagok háborúja, Indiana Jones, Cápa, Jurassic Park, Superman, E. T., a földönkívüli, Schindler listája, Ryan közlegény megmentése, Harry Potter I.-III. Ezenkívül négy alkalommal ő írta meg az olimpiai játékok zenéjének főtémáját. Számos televíziós sorozat és koncertdarab fűződik a nevéhez. Steven Spielberg rendezővel gyakran dolgozik együtt.

New Yorkban született 1932-ben. 1948-ban költözött Los Angelesbe a családjával. Felvették az UCLA-ra, ahol Mario Castelnuovo-Tedescótól tanulta a komponálás fortélyait. Miután befejezte szolgálatait az amerikai légierőnél, visszatért New Yorkba, és a Juilliard egyetem kötelékébe került, ahol Madame Rosina Lhevinne tanította zongorázni. Eközben dzsesszzongoristaként dolgozott klubokban és felvételeken.
Következő állomásként visszatért Los Angelesbe, ahol elkezdte filmiparbeli karrierjét. Olyan komponistákkal dolgozott együtt, mint Bernard Hermann, Alfred Newman és Franc Waxman. Az 1960-as években televíziós műsorokhoz írt zenéket, ezekért négy Emmy-díjat kapott. Több mint 100 film zenéjét komponálta és adta elő, például a Star Wars-sorozat részeihez írtakat is.
Öt Oscar-díjat, hét British Academy Awardot (BAFTA), húsz Grammyt, négy Golden Globe-ot, négy Emmy-díjat kapott, több lemeze arany- és platinalemez minősítést kapott. 1980 januárjától egészen 1993 decemberéig az 1885-ben alakult Boston Pops Orchestránál dolgozott.

Williams ötszörös Oscar-díjas, és jelenleg 47 jelöléssel Walt Disney után ő a második legtöbb ilyen jelölést elért személy. Négy filmzenéjéért Golden Globe-díjat is kapott. Erre a díjra 18-szor jelölték, így e téren, az első helyen áll. 2004-ben részesült a Kennedy Center Honorsban

Williams ötszörös Oscar-díjas, és jelenleg 47 jelöléssel Walt Disney után ő a második legtöbb ilyen jelölést elért személy. Négy filmzenéjéért Golden Globe-díjat is kapott. Erre a díjra 18-szor jelölték, így e téren, az első helyen áll. 2004-ben részesült a Kennedy Center Honorsban

Filmzenéi:
Hadak útján (2011)
Titin kalandjai (2011)
Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (2008)
München (2005)
Egy gésa emlékiratai (2005)
Világok harca (2005)
Csillagok háborúja III: A Sithek bosszúja (2005)
Harry Potter és az azkabani fogoly (2004)
Terminál (2004)
Kapj el, ha tudsz (2002)
Harry Potter és a Titkok Kamrája (2002)
Különvélemény (2002)
Csillagok háborúja II: A klónok támadása (2002)
Harry Potter és a bölcsek köve (2001)
A.I. – Mesterséges értelem (2001)
A hazafi (2000)
Angyal a lépcsőn (1999)
Csillagok háborúja I: Baljós árnyak (1999)
Ryan közlegény megmentése (1998)
Édesek és mostohák (1998)
Amistad (1997)
Az elveszett világ: Jurassic Park (1997)
Hét év Tibetben (1997)
Rosewood, az égő város (1997)
Sleepers – Pokoli lecke (1996)
Nixon (1995)
Sabrina (1995)
Schindler listája (1993)
Jurassic Park (1993)
Reszkessetek, betörők! 2. (1992)
Túl az Óperencián (1992)
JFK – A nyitott dosszié (1991)
Hook
Reszkessetek, betörők! (1990)
Ártatlanságra ítélve (1990)
Stanley és Iris (1990)
Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1989)
Örökké (1989)
Született július 4-én (1989)
Az alkalmi turista (1988)
Az eastwicki boszorkányok (1987)
A nap birodalma (1987)
Űrtábor (1986)
Emma háborúja (1986)
A folyó (1984)
Indiana Jones és a végzet temploma (1984)
Csillagok háborúja VI: A jedi visszatér (1983)
E.T. a földönkívüli (1982)
Monsignor (1982)
Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981)
Heartbeeps (1981)
Csillagok háborúja V: A Birodalom visszavág (1980)
Drakula (1979)
Meztelenek és bolondok (1979)
Cápa 2 (1978)
Őrjöngés (1978)
Superman (1978)
Fekete vasárnap (1977)
Harmadik típusú találkozások (1977)
Csillagok háborúja IV: Egy új remény (1977)
Családi összeesküvés (1976)
A midwayi csata (1976)
Missouri fejvadász (1976)
Bosszú az Eiger csúcsán (1975)
Cápa (1975)
Földrengés (1974)
Pokoli torony (1974)
Sugarlandi hajtóvadászat (1974)
A Poseidon-katasztrófa (1972)
Hegedűs a háztetőn (1971)
Viszlát, Mr. Chips! (1969)
Buffalo Bill visszatér (1966)
Hogyan kell egymilliót lopni? (1966)
Penelope (1966)
Gyilkosok (1964)

 
"Christmas Star" Best Christmas Songs (Home Alone Movie Soundtrack Music) by John Williams
"Facing the British Lines" by John Williams
10 Hours of the Star Wars Theme
18 - Christmas Star - Preparing The Trap - John Williams - Home Alone 2.
Adventures on earth by John Williams
Anakin's Theme - John Williams
Artificial Intelligence Soundtrack (John Williams) - Stored Memories and Monica's theme
BWV - 1006 - Prelude from lute suite 4 - John Williams
Becoming a Geisha - John Williams & Yo-Yo Ma (Memoirs Of a Geisha OST)
Binary Sunset/The Princess Appears - John Williams - Star Wars IV
Cavatina - John Williams
Dry Your Tears, Africa - John Williams
Indiana Jones and the Temple of Doom - John Williams
Jane Eyre Theme - John Williams
John Towner Williams - Schindler's list
John Williams - Bach: Concerto No. 2 In E Major Bwv 1042 I. Allegro
John Williams - Carol Of The Bells (Home Alone) with lyrics
John Williams - Cua Viet River, Vietnam, 1968
John Williams - Jurassic Park Overture
John Williams - Marșul din 1941 / 1941 Koncertinduló
John Williams - Vals No 3, Opus 8 - Barrios Mangore
John Williams: "Olympic Fanfare and Theme"
John Williams: Summon The Heroes
Jurassic Park (1993): "Welcome To Jurassic Park" by John Williams
Memoirs of a Geisha: Confluence - track 16 - John Williams
Munich Soundtrack-04 Remember Munich
Saving Private Ryan - Hymn to the Fallen - John Williams
Star Wars - John Williams - Anakin's Betrayal
Star Wars - John Williams - Battle of the Heroes | StarWarsTurk
Star Wars - John Williams - The Throne Room End Title
Star Wars - Main Title Theme - John Williams
Star Wars Episode III - Revenge of the Sith (Full Album).wmv
Star Wars Episode IV Soundtrack : Full Soundtrack
Star Wars Music Medley
Star Wars Music Medley 2
Star Wars Soundtrack Episode I , Superlative Edition : Full Soundtrack
Star Wars Soundtrack Episode II ,Complete Score : Full soundtrack
Star Wars Soundtrack Episode V : Full Soundtrack
Star Wars Soundtrack Episode VI , Complete Score : Full Soundtrack
Superman Love Theme - John Williams
Superman Theme - John Williams
Tribute to John Williams for 12 French horns
john williams - concierto d'aranjuez (2nd Movement)
john williams - schindler's list violin
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Szabó Sándor Pipo
 

Artificial Intelligence Soundtrack (John Williams) - Stored Memories and Monica's theme



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Music (Zene) nemzetközi kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: hétfő, 2013. február 25. Nézettség: 288

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal