Lana Del Rey

92 videó - 1986
Lana Del Rey az amerikai Elisabeth Grant (született: 1986. június 21., New York) énekes-dalszövegíró művészneve, a néhai hollywoodi színésznő Lana Turner és Ford Motor Company brazil gyártású Ford Del Rey típusának nevéből.
Rob Grant internetes domain befektető vállalkozó és milliomos leányaként 1986. június 21-én, New Yorkban született, majd a New York állambeli Lake Placidben élt hosszabb ideig. Gyermekkorában nem sok könnyűzenét hallgatott, inkább filmek érdekelték, majd 11 éves korától templomi kórusban énekelt. Az írás is egészen fiatal korától kezdve meghatározó volt az életében. Középiskolás korában a pop és a techno volt a zenei közege, de egy tanára, Mr. Campbell, aki azóta is jó barátja, megismertette a hiphoppal és más stílusokkal is, és rávezette, hogy minden irányzatban van értékes zene. Ebben az időszakban a legnagyobb hatással Kurt Cobain, és a Nirvana, mint „első szerelem” voltak rá hatással, de ezek mellett fontos kedvelte Britney Spears, Bruce Springsteen, Elvis Presley zenéjét is. Utóbbi Cobainhez hasonlóan mély nyomot hagyott zenei ízlésén. Thomas Newman Amerikai szépséghez írt zenéjét különösen kedveli megnyugtató hatása miatt.
Alabamától Floridáig több helyen is élt. Az első, lemezkiadótól származó bevételéből egy időt csak magára támaszkodva, egy New Jersey-i lakókocsiparkban töltött – ez az állítás egyike azoknak, amik az énekesnő körüli vitákat táplálják.
Miután a Lizzy Grant név alatt megjelent album mérsékelt érdeklődést keltett, támogatói javasolták, hogy jobban csengő, a dalokban is gyakran felidézett retrós hatású filmes világot idéző művésznevet vegyen fel.[3] A Lana név tiszteletadás a néhai hollywoodi Lana Turner színésznőnek, míg a Del Rey a Ford Motor Company egyik, 1981 és 1991 között Brazíliában gyártott, és kedvelt típusának kellőképpen érdekesen hangzó neve. Grant azt szerette volna, hogy a név az együttese neve legyen, de a zenésztársai és a marketingesek egyetértettek abban, hogy a művésznév őt magát, az énekest kell jelentse.A névváltoztatást az énekesnő útját egyengető „jogászok és marketingesek” – akiknek kilétét a művésznő az interjúkban gondosan elkerüli – javasolták.
Lana Del Rey számaiban egyfajta sötét, az ötvenes és hatvanas évek filmes világát, és kis mértékben a film noire-t idéző hangulat jellemző, amelyet gyakran egészít ki a szövegek hasonló mondanivalója.
Stílusa
Az énekesnő stílusát az indie rock és a pop között szokták meghatározni, de számos stílus hatása érvényesül dalaiban a rock and rolltól a surf rockon és a hiphopon keresztül a keményebb hangzású zenékig. Saját magát egy interjúban tréfásan „gangster Nancy Sinatra” jelzővel illette, amit a sajtó azonban komolyan vett.Zenei stílusa nehezen meghatározható, sok forrásból merít, de az indie rockhoz áll legközelebb. Énekstílusa sokoldalúan alkalmazkodik a zenéhez, gyakran érezhetőek rajta a kedvenceinek hatásai. Összhatásában a törékeny baba és az öntudatos, számító wamp egyaránt jelen van – „Lolita ott rekedt a motorháztető alatt” – ahogy saját magát jellemezte. [5][6] A legnagyobb hatást Kurt Cobain és a Nirvana, Elvis, a Flamingos és a Van Halen[2] gyakorolták rá, de a különböző interjúkban számos más nagy előadót is megemlített már.[7] Soha nem tanult énekelni, de iskolai vagy templomi kórusokban mindig is énekelt. Táncstílusát hawaii alapokra építette fel, Snoop Doggel és hiphoppal, no meg „ahogy jön” egyéni elemekkel tette sajátossá.[6]
Lemezek
Első kislemezét 2008-ban adta ki, még Lizzy Grant néven, rajta a Kill Kill című számmal, amely nem csak címében, de hangvételében is Quentin Tarantino Kill Bill című filmjét idézte. Első „nagylemeze” egy New York-i kiadónál, a 5 Points Recordsnál jelent meg Lana Del Ray (sic!) címmel, 2009 februárjában (más forrás szerint 2010 januárjában[3]). A lemez producere David Kahne volt, aki – többek között – Paul McCartneyval és a The Strokes-szal is dolgozott együtt. A lemezt az Egyesült Államokban kizárólag az iTunes-on keresztül lehetett megvásárolni. Az anyagot később, 2011-ben visszavonta, hogy saját nyilatkozata szerint azért, hogy az érdeklődést a készülő második lemezre irányítsa. Második albuma Born to Die címmel jelent meg 2012. január 27-én. A lemez listavezető lett többek közt az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Németországban és Franciaországban is. A korongról eddig két kislemez jelent meg, a Video Games és a címadó dal, a Born to Die.
Zenei videói
Zenei videóit saját maga vágja és állítja össze, különféle forrásokból gyűjtött super 8-as felvételekből, interneten fellelt és saját videókból és régi filmek részleteiből, ezzel külön jogászgárdának adva munkát, akik a megfelelő szerzői jogi feltételeket biztosítják számára. A videók készítését egyik legkedvesebb hobbijának tartja. Az új nagylemez beharangozójaként 2011. december 27-én megjelent az első professzionális, nagy költségvetésű videója is, a Born to Die, amelyet a francia Yoann Lemoine rendezett. (Ismertebb munkái: Kate Perry Teenage Dream, Mystery Jets Dreaming of Another World.)[9] A Woodkid néven zenéléssel is fogalkozó rendező Lana Del Rey-jel több alkalommal is duettet énekelt: a Video Games mellett Woodkid Iron című számát adták elő.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Lana_Del_Rey

 
( Lyric on screen ) PARIS -Lana Del Rey
*SUMMER WINE*
Butterflies (Part 1) - Lana Del Rey (Traducida Al Español) Rare Song
Driving In Cars With Boys- Lana Del Rey (+Lyrics)
Fake Diamond - Lana Del Rey (Traducida Al Español) Rare Song
For K Part 1 - Lana Del Rey (may jailer) full song
Gods And Monsters.
LANA DEL REY - '"NATIONAL ANTHEM" (OFFICIAL VIDEO)
LANA DEL REY - BEL AIR
LANA DEL REY - BLUE VELVET (FULL VERSION)
LANA DEL REY - BUTTERFLIES (PART. 2)
LANA DEL REY - CARMEN
LANA DEL REY - GRAMMA (BEST QUALITY w/ LYRICS ON SCREEN) ♥
LANA DEL REY - LET MY HAIR DOWN (UNRELEASED)
LANA DEL REY - RIDE (OFFICIAL AUDIO)
Lana Del Ray - Tomorrow (Born To Die B Side) new song 2012
Lana Del Rey - Baby blue love (audio)
Lana Del Rey - Because Of You
Lana Del Rey - Black Beauty (Unreleased)
Lana Del Rey - Blue Jeans (Live @ France)
Lana Del Rey - Blue Jeans (Official Video)
Lana Del Rey - Blue Jeans (RAC Remix)
Lana Del Rey - Blue Velvet
Lana Del Rey - Born To Die
Lana Del Rey - Born To Die (Official Audio)
Lana Del Rey - Born To Die The Paradise Edition (BONUS ''BURNING DESIRE'') Full Album (POLSKA)
Lana Del Rey - Born to Die Lyrics Video
Lana Del Rey - Break My Fall (FULL NEW SONG 2012)
Lana Del Rey - C U L8R Alligator
Lana Del Rey - Chelsea Hotel No 2
Lana Del Rey - Come When You Call Me America w/ lyrics on the screen!
Lana Del Rey - Daddy Issues (feat. Aaron Lacrate)
Lana Del Rey - Dangerous Girl
Lana Del Rey- Dark Paradise
Lana Del Rey - Diet Mtn Dew
Lana Del Rey - Diet Mtn Diew (Demo) [HD]
Lana Del Rey - Disco
Lana Del Rey - Elvis
Lana Del Rey - For K Part 2
Lana Del Rey-Gangsta Boy (Lyrics)
Lana Del Rey - Heavy Hitter HQ
Lana Del Rey - In The Sun
Lana Del Rey - Jimmy Gnecco
Lana Del Rey - Jump + Lyrics HQ&HD
Lana Del Rey - Kill Kill
Lana Del Rey - Lift Your Eyes (Full Version)
Lana Del Rey - Maha Maha (Final Version)
Lana Del Rey - Million Dollar Man live @ Amoeba Records, SF - Feb 9, 2012
Lana Del Rey - Moi Je Joue (lyrics in description)
Lana Del Rey - Money Hunny
Lana Del Rey - National Anthem
Lana Del Rey - Never Let Me Go (Official Lyrics Video)
Lana Del Rey - Old Money [Ultraviolence Album]
Lana Del Rey - Pawn Shop Blues
Lana Del Rey - Pride w/lyrics on the screen!
Lana Del Rey - Queen of Disaster
Lana Del Rey - Radio (audio)
Lana Del Rey - Raise Me Up (Mississippi South)
Lana Del Rey - Ride
Lana Del Rey - Serial Killer - Lyrics
Lana Del Rey- Serial Killer lyrics (HD)
Lana Del Rey - Speed painting
Lana Del Rey - Strange Love (DOWNLOAD)
Lana Del Rey - Summertime Sadness
Lana Del Rey - Summertime Sadness
Lana Del Rey - Summertime Sadness (Reich & Bleich Remix)
Lana Del Rey - Summertime Sadness (lyrics)
Lana Del Rey - Summertime Sadness - Jazz Cafe London - 10.04.12
Lana Del Rey - The End Of The World
Lana Del Rey - This Is What Makes Us Girls (New Rare Demo) [EXCLUSIVE VERSION]
Lana Del Rey - Tropico (Short Film) (Explicit)
Lana Del Rey - Ultraviolence
Lana Del Rey - Video Games
Lana Del Rey - Video Games (Live At The Premises)
Lana Del Rey - Young & Beautiful MAGYARUL
Lana Del Rey - Young & Beautiful [Lyric Video]
Lana Del Rey - Young and Beautiful
Lana Del Rey Go-Go Dancer (Fanmade)
Lana Del Rey Us Against The World
Lana Del Rey vs Cedric Gervais - Young & Beautiful (Remix) [Official Music Video]
Lana de Rey - So Legit
Lana del Rey - Dark Paradise (Very Nice Lyrics Video)
Lana del Rey - Kinda outta Luck (official video + Lyrics) - Lyricer1
Lana del Rey-Million dollar man
Lana del rey - Damn you Full Version
Ooh baby - Lana del Rey
Summertime Sadness - Lana Del Rey (LYRICS) HD
The Voice HUNGARY | Szécsi Böbe - Helmeczi Bianka - Lana Del Rey - Video Games - 2012.12.07
True Love On The Side (SNIPPET) - Lana Del Rey (NEW LEAKED SONG)
Without You - Lana Del Rey Lyrics
YAYO
lana del rey- video games(nikonn remix)
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 

Lana Del Rey - Young & Beautiful MAGYARUL



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Music (Zene) nemzetközi kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: szerda, 2013. június 19. Nézettség: 6,029

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal