Glenn Miller

48 videó - 1904
Amerikai jazz zenész, zeneszerző és
zenekarvezető. Clarindában született
1904. március 15-én, elhunyt 1944. december 15-én.
Ősei amerikai pionírok voltak, akik a 19. század közepén sokadmagukkal indultak el nyugat felé.
Az első harsonáját egy hentestől kapta tizennégy éves korában, akinek a boltjában dolgozott egy ideig. Az iskolai tánczenekarban kezdett rajta játszani. Tizenhétéves korában annyira megragadta az akkoriban felhangzó új tánczene ritmusa, hogy megszökött otthonról és egy wyomingi kisváros zenekarában kezdett játszani. 1923-ban a coloradoi egyetem zenakarában játszott. Másfél év múlva otthagyta az egyetemet és Los Angelesbe ment Max Fisher együtteséhez. 1920 és 1930 között harsonásként dolgozott és hangszerelt Ben Pollack, Red Nicholson és mások számára. Ebben az időben ismerkedett meg Benny Goodmannel, akivel közös felvétel is készült. Saját big bandjét 1937-ben hozta létre. Glenn Miller együttese az 1930-as évek második felében az Egyesült Államok legnépszerűbb zenekara volt. Számaik a legkedveltebb slágerek közé tartoztak.

A második világháború alatt Miller önkéntesként belépett az amerikai hadseregbe, ugyanis legfontosabb feladatának a fronton harcoló katonák szórakoztatását érezte.

Más zenészekkel együtt megalapította az Egyesült Államok Légierejének Zenekarát. Kezdetben Amerikában, majd Nyugat-Európában zenéltek.

1944. december 15-én a Londontól északra fekvő Bedfordban felszállt egy repülőgépre, ami Párizsba vitte volna. A gép eltűnt, minden bizonnyal a németek a La Manche-csatorna felett a gépet lelőtték.

 
"LITTLE BROWN JUG" BY GLENN MILLER
"PENNSYLVANIA 6-5000" BY GLENN MILLER
"SONG OF THE VOLGA BOATMEN" BY GLENN MILLER
American Patrol - Glenn Miller
Glen Island Special - Glenn Miller
Glenn Miller & His Orchestra- The Boogie Woogie Piggie
Glenn Miller-"Flagwaver"
Glenn Miller-"Oh So Good"
Glenn Miller-"One O'Clock Jump"
Glenn Miller-"Slip Horn Jive"
Glenn Miller - Adios
Glenn Miller - And The Angels Sing
Glenn Miller - Ciribiribin
Glenn Miller - Danny Boy
Glenn Miller - Doin The Jive (swing,lindy hop and dance culture)
Glenn Miller - Don't Sit Under The Apple Tree
Glenn Miller - Essential Jazz Legends (Full Album / Album complet)
Glenn Miller - Georgia on My Mind.wmv
Glenn Miller - I'm Sitting On Top Of The World
Glenn Miller-In The Mood
Glenn Miller - In The Mood
Glenn Miller - In the Mood
Glenn Miller - Moonlight Serenade (Past Perfect) [Full Album]
Glenn Miller - Moonlight Serenade - JazzAndBluesExperience
Glenn Miller - Moonlight Serenade Theme and Intorduction
Glenn Miller - Moonlight Serenade [16:9 HD Video] (1940'S DECADE ORIGINAL FOOTAGE)
Glenn Miller - Pennsylvania 6-500
Glenn Miller - Rhapsody In Blue - JazzAndBluesExperience
Glenn Miller - Tuxedo Junction - JazzAndBluesExperience
Glenn Miller - We Wish You The Merriest - Tex Beneke - Ray Eberle - Modernaires - Stereo
Glenn Miller. Moonlight Serenade
Glenn Miller LIVE - "Bugle Call Rag" - '42 - HQ
Glenn Miller Medley
Glenn Miller Orchestra, Recorded Live, Royal Festival Hall, London, 1971 (Full LP-record/album)
Glenn Miller Orchestra - Moonlight Serenade
Glenn miller swing, swing, swing.wmv
In The Mood / BFJO Takasago (Glenn Miller)
Indian Summer - Glenn Miller
Musica de Orquestas e Instrumental 2ª Parte
Sentimental Journey - Glenn Miller
Solo Hop - Glenn Miller.avi
Star Dust - Glenn Miller
The Best of Glenn Miller (full album)
The Glenn Miller Band - Honors Us Troops (Album)
The Music Of Glenn Miller (full album)
The Shadows plays Glenn Miller (stereo)
Tower Of Terror Queue Music: Sleepy Time Gal - Glenn Miller
WW2 songs - Anchors Aweigh - Glenn Miller
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 

Glenn Miller Orchestra - Moonlight Serenade



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Music (Zene) nemzetközi kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: csütörtök, 2014. november 20. Nézettség: 354

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal