The Sweet

38 videó
A Sweet, (vagy The Sweet) együttes 1966-ban alakult, a „glam rock” egyik legjelentősebb zenekara. Az együttes valamennyi tagja énekel, ami meghatározza a Sweet hangzásvilágát, vokáljai.
Kezdetben a Nick Chinn – Mick Chapman szerzőpáros dalait adták elő, akik a kor más zenekarainak és szólistáinak is (pl. Smokie, Suzi Quatro, Mud) írtak jelentős dalokat. Leghíresebb korai dalok: Co-Co, Funny funny, Poppa Joe, Ballroom Blitz, Blockbuster stb. 1974-ben jelent meg talán legsikeresebb nagylemezük, a Sweet Funny Adams. A lemezre már saját szerzemények kerültek, a Chinn–Chapman páros már csak két dalt jegyez. Ezután következik 1975-ben a Desolation Boulevard, rajta a korszak egyik meghatározó szerzeményével, a Fox on the runnal. 1978-ban még egy nagy durranás, a Love is like oxygen dal, amely szintén sokáig szerepel a slágerlistákon. Alkohol és egyéb problémák miatt nemsokára megváltak Brian Connolly énekestől, és a három tag folytatta tovább. Connolly meghatározó éneke nélkül azonban már kevesebb sikert értek el, és így lezárult a banda „klasszikus” korszaka. 1997 februárjában meghalt Brian Connolly énekes (szívinfarktus), 2002 februárjában pedig Mick Tucker dobos (leukémia). Andy Scott gitáros folytatja a zenekar történetét, mai napig koncertezik a zenekarával Andy Scott's Sweet néven, és játsszák az 1970-es évek mára klasszikussá vált dalait.

 
Laura Branigan: The sweet hello, the sad goodbye (HQ Version!)
SWEET Sweet Fanny Adams 1974
Sweet - "Burn On The Flame" Live in Musikladen, 11.11.1974 (OFFICIAL)
Sweet - "Level Headed" 1978 [Full Album] (US Version)
Sweet - Action - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - Action - Top Of The Pops 24.07.1975 (OFFICIAL)
Sweet - Blockbuster - Top Of The Pops 25.01.1973 (OFFICIAL)
Sweet - California Nights - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - Co-Co - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - Fever Of Love - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - Fountain - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - Fox On The Run
Sweet - Fox On The Run (HD High Definition) Top Of The Pops 13th March 1975
Sweet - Fox On The Run - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - Fox On The Run - Sylvester Tanzparty 1975/1976 31.12.1975 (OFFICIAL)
Sweet - Give The Lady Some Respect - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - Hell Raiser - Disco 23.06.1973 (OFFICIAL)
Sweet - Little Willy - Top Of The Pops/Disco 1972 (OFFICIAL)
Sweet - Live at the Marquee, London - 1986 - Full Concert (OFFICIAL)
Sweet - Lost Angels - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - Love Is Like Oxygen - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - Love Is Like Oxygen LYRICS
Sweet - Sixties Man - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - The Ballroom Blitz - Silvester-Tanzparty 1974/75 31.12.1974 (OFFICIAL)
Sweet - The Lies In Your Eyes - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - The Six Teens - 45 28.11.1974 (OFFICIAL)
Sweet - The Six Teens - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - Turn It Down - Promo Clip (OFFICIAL)
The Sweet- Ballroom Blitz
The Sweet - Healer
The Sweet - Peppermint Twist (Best version)
The Sweet - Set Me Free
The Sweet - The Ballroom Blitz 1973
The Sweet Sound Of Rabab ( Munawar Khan )
The Very Best of... The Sweet
The sweet PAPA JOE
[HQ] - The Sweet - Medley - 11.05.2013 - Willkommen bei Carmen Nebel
teenage rampage - the sweet (lyrics on screen)
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Sweet - Love Is Like Oxygen - Promo Clip (OFFICIAL)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Music (Zene) nemzetközi kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: csütörtök, 2016. február 25. Nézettség: 233

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal