BMW

37 videó - 2010
A BMW (Bayerische Motoren Werke AG,azaz Bajor Motorgyár Rt.) autók, motorkerékpárok és motorok német gyártója. A vállalat székhelye Münchenben található. A BMW Csoport a BMW-ből, a MINI-ből és a Rolls-Royce-ból áll. 2006-ban 48,999 milliárd eurós forgalom mellett 2,874 milliárd eurós nettó nyereséget ért el. A konszern világszerte 106 575 alkalmazottat foglalkoztat. A cég részvényét jegyzik a német tőzsde DAX indexében.

A BMW elődje az 1913-ban Karl Rapp által megalapított Rapp Motorenwerke GmbH volt. Először 1917 áprilisában változtatták nevüket BMW GmbH-ra.

1917-ben repülőgépek számára fejlesztett olyan motort, melynek révén a magasban tapasztalt teljesítményveszteség csökkent. Ez a konstrukció annyira jól vizsgázott, hogy a porosz katonai igazgatás 2000 db-ot rendelt belőle. 1919. június 17-én egy BMW Illával elérték a 9760 méteres magassági világrekordot, de az első világháború végével és a versailles-i békeszerződés aláírásával mintha a cég vége is elérkezett volna: utóbbi ugyanis öt évre megtiltotta, hogy a BMW egyetlen akkori termékét, a repülőgépmotorokat Németország területén gyártsák. 1922-ben a főrészvényes, Camillo Castiglioni elhagyta a céget és magával vitte a BMW név jogait. A Bajor Repülőgépgyárhoz ment (Bayerische Flugzeugwerke, BFW).

1928-ban a BMW átvette az Eisenach Járműgyár RT.-t (Fahrzeugfabrik Eisenach AG), a Dixi kisautó előállítóját és ezzel autógyártóvá vált. 1929. március 22-étől kezdte a BMW első szériaautóját gyártani a türingiai Eisenachban. A modellt 3/15 PS-nek, ill. DA2-nek hívták és a brit Austin Seven licence volt. Az első teljesen új konstrukció az 1933-ban bemutatott 303-as volt 1,2 literes hathengeres motorral.

A második világháború kitörése után a BMW teljesen a repülőgépmotorok gyártására koncentrált. Az egyik legfontosabb a többek között a Focke-Wulf Fw 190-be épített 2000 lóerős 801-es motor volt. Ezenkívül a BMW gyártott a Wehrmacht számára oldalkocsis motorokat, továbbá 1937 és 1942 között a 325-ös autómodellt.

1970-től 1993-ig Eberhard von Kuenheim volt az igazgatóság elnöke. Ebben az időszakban a forgalom a 18-szorosára nőtt, az autógyártás a négyszeresére, a motorkerékpárgyártás a háromszorosára, az alkalmazottak száma 23000-ről 71000-re. Új telephelyek létesültek Németországban (Regensburg,Spandau), Ausztriában, Dél-Afrikában és az Egyesült Államokban.

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Szabó Sándor Pipo
 

BMW M6 G-power 372km/h



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Cars (Autók) nemzetközi kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: vasárnap, 2011. november 20. Nézettség: 375

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal