Varnus Xavér

22 videó
Varnus Xavér (Budapest, 1964. április 29. ) magyar orgonaművész, író. Iskoláit szűkebb pátriájában, Kőbányán végezte. Zongorázni a Kőbányai Zeneiskolában tanult, az orgonával való kapcsolata pedig a Ihász utcai református templomban kezdődött (ugyanitt készítette később a Magyar Televízió többrészes komolyzenei műsorát, Az utókor ítéletét). Budapesten Kistétényi Melindánál és Lehotka Gábornál tanult, majd Párizsban Pierre Cochereau-nak, a Notre-Dame orgonistájának növendéke lett; rajta kívül a lipcsei konzervatórium professzora, Lorenz Stolzenbach volt a mestere. 1981-ben Franciaországba, majd Kanadába utazott; az utóbbi országnak 1984 óta állampolgára, sokszor éveket tölt Európától távol. Több egyetemen és Faludy Györgytől középkori irodalmat és történelmet tanult. Az 1990-es években négy évig a Zalaegerszegi Orgonafesztivál igazgatója volt.
1977 óta koncertezik; eddigi életében közel háromezer hangversenyt adott. Koncertjei hatalmas tömegeket vonzanak, bárhol lép is fel a világban. Budapesti zsinagóga-hangversenyei legendásak: alkalmanként több mint hétezer hallgatójuk van, de ugyanúgy teltházasak párizsi és angliai koncertjei is. 2007 elején a Sony BMG által kiadott CD-felvétele, amelyet a budapesti Művészetek Palotája új nagyorgonáján készített, hanglemeztörténelmet csinált: egy év alatt négyszeres platinalemez lett. From Bach to Star Wars című CD-felvétele (Sony BMG, 2008) megjelenése hónapjában aranylemez lett.
Két fia van: a Torontóban született és ott élő Daniel, valamint az angliai Nicholas. Biszexualitását nyíltan vállalja.
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének és Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének birtokosa (2004, 2010);Hiba a forráshivatkozásban: Egy tag lezáró része hiányzik Kőbánya díszpolgára.[1]
A 2005-ös A Nagy Könyv szavazás műsorának egyik meghívott vendége volt.[4] * 2004. március 15-én nemzetközileg is elismert orgonaművészi tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje /polgári tagozat/ kitüntetésben részesült.
* 2010. március 15-én nagy népszerűségnek örvendő előadóművészi tevékenysége elismeréseként
a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje /polgári tagozat/ kitüntetésben részesült.

 
ALBINONI: ADAGIO - XAVER VARNUS PLAYS THE INAUGURAL ORGAN RECITAL OF THE PALACE OF ARTS OF BUDAPEST
A VILÁG SZÉP TEMPLOMAI...ZENE: J.S.BACH-PASSACAGLIA-XAVER VARNUS-ORGAN
A hangszerek királya...Zene.J.S.Bach Passacoglia-Xaver Varnus
CAMILLE SAINT-SAENS: PRELUDE - XAVER VARNUS (ORGAN) AND ANIKÓ NOVÁK (PIANO)
CESAR FRANCK: PSALM 150 - CONDUCTED BY TAMÁS VÁSÁRY, XAVER VARNUS AT THE GREAT ORGAN
JOHANN SEBASTIAN BACH: "JESU, JOY OF MAN'S DESIRING" (JAZZ VERSION) - XAVER VARNUS (ORGAN) & TALAMBA
JOHANN SEBASTIAN BACH: PASSACAGLIA - XAVER VARNUS PLAYS THE GREAT SYNAGOGUE ORGAN OF BUDAPEST 2/2
JOHANN SEBASTIAN BACH: PRELUDE IN C MINOR - XAVER VARNUS (ORGAN) AND THE TALAMBA PERCUSSION GROUP
Kincses Veronika - Varnus Xaver
LUDWIG VAN BEETHOVEN: MOONLIGHT SONATA - XAVER VARNUS (ORGAN)
PERGOLESI: STABAT MATER - THE KAPOSVÁR KODÁLY CHOIR AND XAVER VARNUS (ORGAN)
VARNUS XAVER- BOLERO
VARNUS XAVER: MÁRAIS BACH - HORGAS ESZTER (AZ EGYKORI LEGENDÁS TELEVÍZIÓS-SOROZAT)
Varnus Xaver : Cesar Franck - Karácsonyi induló
Varnus Xaver : Jean-Babtiste Lully - Battle March
Varnus Xaver és Rhoda Scott - Orgonák csatája
Varnus Xavér orgonajátéka
WOLFGANG AMADEUS MOZART: EINE KLEINE NACHTMUSIK (JAZZ VERSION) - XAVER VARNUS (ORGAN) & TALAMBA
WOLFGANG AMADEUS MOZART: TURKISH MARCH (JAZZ VERSION) - XAVER VARNUS (ORGAN) & TALAMBA
XAVER VARNUS (ORGAN) PLAYS "UNETANNEH TOKEF" BY GÁBOR LISZNYAI-SZABÓ
XAVER VARNUS (ORGAN) PLAYS HENRY PURCELL'S TRUMPET TUNE
Xaver Varnus in Szatmárcseke, Tiba Zsolt beiktatásán
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 

Xaver Varnus in Szatmárcseke, Tiba Zsolt beiktatásán



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Hírek magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: hétfő, 2010. január 18. Nézettség: 1,501

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

hétfő, 2010. január 18. 14:12
Himnusz- Kölcsey- csónakos fejfák- születés:HIMNUSZ...... temetkezés: MAGYAR TEMETŐ----- REFOMÁTUS ISTENTISZTELET - ÉS AKÓRUS H A G Y O M Á N YOS FORMÁBAN ÉNEKLI A SZETARTÁSI ÉNEKET. iSTEN ÁLDJA ŐKET ÉRTE!


miért öröm a hagyományos éneklés? Mert az elmult esztendőkben akadt zenei NAGYság, aki az egész református szertartási zenei anyagot benyomoritotta kiszámolható ütemmutatók betarttatásával az Isten házában fohászt, bánatot, hitet, vigasztalást, segitséget kereső magyar ember előadásmódját -, megfosztván az áhitattól, az ünneptől és a lélek Istennel való találkozási lehetőségétől- csaknem tamburmajori kiszámolásra való -minden magyar hagyománytól idegen éneklésre, amit - lehetőségeinél fogva az egész KÁRPÁT MEDENCÉRE RÁERŐLTETETT.
1 megjegyzés | 1 / 1 oldal