Cigány - Magyar együttélés és bűnözés Rövidfilmek Morvai Krisztina országjárásáról-

750 videó - 2011
Rövidfilmek Morvai Krisztina országjárásáról-

MAgyarország számos részén az emberek mindennapjainak szerves részévé vált a lopások, fosztogatások, fenyegetések, erőszakos bűncselekmények elszenvedése, illetve a bűnözőktől való megalapozott félelem. A rendőrség, az állam szinte teljesen magukra hagyja a kiszolgáltatott embereket, az áldozatokat. Ennek a jelenségnek a feltárása és megváltoztatása Morvai Krisztina országjárásának célja. Ebben a részben egy idős ember számol be a jogsértőkkel szembeni mindennapi kiszolgáltatottságáról, s szomszédja, jóbarátja meggyilkolásának körülményeiről.

 
"Áramtolvajokra" csaptak le kenderesen, volt olyan ház, ahol 30 fok voll.
"Arra az útra nem szabad kimenni, mert ha a rendőrök nekünk jönnek, nem lesz jó vége"
"A törvények nem védik a magyart."
"Elég volt a lincselésekből, elég volt a késelésekből!" - Pakusza Zoltán beszéde
"Felfalják az ópályi cigányok a magyarokat" I. rész
"Felfalják az ópályi cigányok a magyarokat" II. rész
"Leköpték és felpofozták" Óvonőt támadtak meg
"Mindent feldúlnak a cigányok"
"Öregezés" Poroszlón - Az áldozat és a szemtanúk beszámolója
“Próbálja meg valaki az életet velük!” - Helyzetjelentés Gyöngyöspatáról
"Tetves magyarok" FilmkillerZoli
"Tudják a cigányok is meg, hogy hol a helyük!"
"Újfajta" cigánybűnözés: "Élelmiszer uzsora" - Célpont (2011-07-08)
"leszopol a gyermekvédelemmel együtt...!"
(2020)MÉLY SZEGÉNYSÉG ROMÁNIÁBA- ERDÉLY(POVERTY IN ROMANIA)
1 év 4 hónap letöltendőt kapott a Metrón mobilt rabló, síró-pityogó cigánybűnöző
1 millió Ft-ot raboltak a fiatalkorú cigánybűnözők egy idős nénitől Bagon (2012-07-26)
1. Cigány - magyar együttélés és bűnözés - I. rész: Pali bácsi
2. Cigány-magyar együttélés és bűnözés II. rész: Terménylopások, garázdaság, félelem..
3. 1 Cigány-magyar együttélés III. rész /1:Cigányok a cigánybűnözésről
3. 2 Cigány-magyar együttélés III. rész /2:Cigányok a cigánybűnözésről
3. 3 Cigány-magyar együttélés III. rész /3:Cigányok a cigánybűnözésről
4-es metrón balhézó fiatal
4. 1 Cigány - magyar együttélés és bűnözés - IV. rész / 1.rész
4. 2 Cigány - magyar együttélés és bűnözés - IV. rész / 2.rész
4. 3 Cigány - magyar együttélés és bűnözés - IV. rész / 3.rész
4. Cigány - magyar együttélés és bűnözés - IV. rész
5 apáti kontrát - Iskolai terror
5. Cigány - Magyar együttélés és bűnözés. V.rész: Garázda cigányok és tétlen önkormányzatok. Kiútunk: az Érpataki modell
6 bátor nemhiábaszületett vert meg 1 magyart, mert segített a buszsofőrnek 2011 09 10
6. Cigány - magyar együttélés és bűnözés VI.rész: Egyenruhás bűnözés, vagy önvédelem?
7 gárdista és 13 cigó pere kezdődött meg a 3 évvel ezelőtti ceglédi balhé miatt (2015-05-20)
7. Cigány - magyar együttélés és bűnözés VII. rész: cigány szomszédok közt...
10 millió Farkas Flóriánnak
10 tonna rézkábelt lopott 1 év alatt, egy 13 fős navajonkik banda 2010 10 30
15 cigány sem tudta megölni Mátészalkán
18+! Tízezrek a kutyagyilkos alpolgármester-utód elítélésére! (Molnár F. Árpád - Domján Tibor)
43 éves 20 éve rokkantnyugdíjas cigány BMW-n!
350 millióval támogatta az állam Mága Zoltán idei koncertsorozatát
2014 08 27 Kezdiszentlelek
2014 09 22 M1 Ma reggel Kezdiszentlelek
2014 11 29 Nagykáta
2014. február 19. Börtönben van Kolompár Orbán
2018. 04. 03. Farkas Flórián és a korrupt ORÖ ellen tüntetnek a szervezet székháza előtt
2018. 04. 13. A Romano Kraj megköszöni Orbánnak a Magyarország feletti lehengerlő győzelmet
2018. 07. 16. Orosz M. Z. a rendőrséget értesíti egy betörés ügyében
2018. 07. 19. A hétvégi betöréses lopás utózöngéi
2018. 09. 10. Toroczkai László úton volt Badacsonyba
2018. 12. 04. Orosz Mihály Zoltán élő - bűnözők rabolják, lopják szét a települést
2019. 03. 31. Orosz Mihály Zoltán: két szomorú eseményről tudósítok.
2020 01 18 Gyöngyöspatán Farkaséknál
2020.04.30 - Szemléletváltás - Etnikai bűnözés 1. rész - Dr. Gaudi Nagy Tamás
2020.05.14 - Szemléletváltás - Etnikai bűnözés 2. rész - Dr. Gaudi Nagy Tamás
2021.10.15. Olaszliszka tizenöt éve gyilkolták meg Szögi Lajost
180523CN! ASSZIMILÁCIÓ? - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
190311CN! A TIBETI PÉLDA - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
190521CN! TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KAPCSOLÁS - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
200807CN! EXTRAPROFIT - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
A "hazudós" meg a "román"
A Betyársereg Vácon csapott le a cigánybűnözőkre
A CIGÁNYINTEGRÁCIÓ CSŐDJE
A Deák téri gyilkosságról mondja el a véleményét ez a lény.
A Deák téri mészárlásról pár mondatban
A Fidesz bűnöző bábja Farkas Flórián
A Hős utcai probléma nem szűnt meg, átalakult
A Jobbik találta ki a cigánybűnözést ?
A Kuruc info miatt tombol a cigánybűnözés Csörögön Riasztás 2012 07 17
A MIÉP elnöke a cigánybűnözésről
A MÖM meglátogatta Lakatosékat Hajdú megyében
A Magyar Gárda módszereit másolva dolgoznak a Jófiúk
A Mi Hazánk Mozgalom erődemonstrációt hirdetett Törökszentmiklósra, a helyiek nem alszanak
A Mi Hazánk az oktatásban is szegregálna
A Mi Hazánk cáfolja a Fidesz "romaügyi" kormánybiztosának hazugságait
A Mi Hazánk csírájában fogja elfojtani a bűnözést
A Mi Hazánk leállítaná a romaintegrációs programok finanszírozását
A Salkaházi-riasztó helyett a Jobbik segített a miskolci nyugdíjason
A TEK vetett véget a családok közti verekedésnek
ATV: A Mi Hazánk feloszlatását kéne kezdeményezni Horváth Aladár szerint
A VBT-PRESS bemutatja: 009 - Dingók és Komondorok
A badacsonyi gyilkosságról és teendőinkről
A bánffyhunyadi roma paloták. (Project.Erdély ep.3)
A betiltott Erő és Elszántság videó!
A bevándorlókkal hozta összefüggésbe a miskolci romákat a miniszterelnök
A bíróság szerint nem lehetnek szegregált roma iskolák Magyarországon, mégis van egy csomó
A brutális gyilkosság előtt is féltek a soroksáriak
A bűnözők a családjukkal, az áldozatok szülei a temetőben karácsonyoznak
A cigány - magyar együttélés - Pesty Fekete Doboz - 2012. 03. 07.
A cigány betörők mindent visznek ami mozdítható (2014-06-29)
A cigánybűnözés ellen tartott demonstrációt Kerecsenden a Jobbik (2012-10-21)
A cigánybűnözés ellen vonult a Mi Hazánk és több szurkolói csoport
A cigányok által elérhető lelki üdvösségről kérdezgette Volner Jánost a hírTV
A cigányok asszimilálása sem megy, akkor hogy menne az araboké?
A cigányok ellopták a kerítést!!!
A cigányság pusztítja a magyar multat
A cigányságról, álliberalizmus nélkül! (Molnár F. Árpád, Vincze, Szendáj, Kálmánchey)
A drogos cigányok után sincs nyugalom
„A gázolaj mellett a közbiztonság lett a legnagyobb hiánycikk!” - László Attila beszéde
Agresszió a gettóban
A gyilkosoknak nem jár kegyelem
Ágyneműtartóba zárva, magát halottnak tettetve élte túl a támadást
A gyöngyöspatai romák - HÍR TV
A győri elfogás pillanatai. Forrás: NAV
A halálbüntetés visszaállítását sürgeti a Mi Hazánk
A hamis tanúzás vádjának hallatán inkább nagyon megbánta tettét egy fémtolvaj cigány
A harmadfokban reménykednek az ároktői gyilkos cigányállatok - Riasztás (2015-02-04)
A hatalom a bűnözőket védi és fedezi
A kiccsalád ököllel ütötte a tanárnőt
Akkor sem lehetünk Cigányország!
A koronavírus-időszak talán legszürreálisabb napja | AZONNALI
A közbiztonságért tüntettek – Erdélyi Magyar Televízió
Ali, a kamu cigány
Állami mentőöv a romáknak
Állítólag 5 cigánybűnözőt vettek őrizetbe a Soroksáron megölt nő ügyében - Riasztás (2013-10-01)
Álmában támadt egy 92 éves nénire három cigány Gyöngyösorosziban
A magyar állam feladta B-A-Z megyét?
A meggyilkolt magyar kislány családjánál járt az E&E
Amiről Magyarországon nem szabad beszélni...
A miskolci eset után sem támogatja a Fidesz a kémiai kasztrálást (2014-11-24)
A monori gyilkos dühe még a tárgyalása előtt is tart!
Ander Balázs: "Orbán-Farkas két jó barát... Avagy cigányügy, süllyedő hajó?"
Ander Balázs napirend utáni felszólalása (2018.12.03)
A nő kezéből lopta el a telefont
Apáti István sajtótájékoztatója (2016.09.19.)
Apáti István sajtótájékoztatója (2017.06.07.)
A pécsi cigányok egymástól is félnek és nem tudni miből élnek
Apósára hívta a rendőröket, a papa azonban keményen nekiment a járőröknek
Áramtolvaj drogtermesztőt fogtak Kántorjánosiban
Arcát üveggel, hátát késsel szurkálták
Arestare Odorhei
Árnyék Országos Roma Önkormányzat
A roma iskola tartozását el lehet engedni?
A roma jogvédők hergelik a cigányságot ellenünk - Toroczkai László - HÍR TV
Ártatlan emberekre támadt a törökszentmiklósi brutális ámokfutó 2019.05.08.
A sályi gyilkosság miatt demonstrált a Mi Hazánk Mozgalom
A szülők felelősségét vizsgálná a Mi Hazánk az encsi licseléses esetnél
A tanárok nem mernek beszélni
Autós üldözés Debrecenben
A valódi gyilkos cigányok már elmenekültek Kézdiszentlélekről - a magyarok nem mernek nyilatkozni
A villamoson vette el a pénzét
Az NNI hallgatta ki Toroczkai Lászlót
Az ORÖ egy kiherélt béna kacsa Cigány belvita a Mi Hazánk elleni tüntetésen
Az állam hozzon létre egy alapot, melyből az áldozatokat kárpótolják!
Az éhségük buktatta le a tolvajokat
Az encsi lincselés az utolsó csepp a pohárban
Az érpataki modell cigányprobléma megoldása
Az értelmetlen erőszak áldozataira emlékeztek a belvárosban
Az ünnepek alatt is tombolt a bűnözés Magyarországon
Az uzsorás a házat is eladja a fejed fölül
►BOTRÁNY!Felháborító körülmények között él Farkas Flórán családja!
Baltával akart rabolni a cigány - retteg az egész falu (2014-01-23)
Baltával és motoros fűrésszel támadtak, majd nyilatkoztak az ATV-nek
Bándy Kata - térfigyelő kamera felvétel vágatlanul, bírói kommentárral (2013.03.18)
Bándy Kata útvonalának bejárása odafele
Bándy Kata útvonala visszafele
Bántalmazták Drávapiski polgármesterét
Baráth Zsolt - A Magyarország területén élő (cigányok) nemzetiségek helyzetéről (2013-11-19)
Barbarizmus és félelem Kisszálláson! Orvul, hátulról letaglózta a magyar édesapát!
Bárddal támadt néhány tojásért a 85 éves nénire
Bárddal vágták szét a fejét, mégis szabadlábon az elkövető
Baskin-Robbins employees fight off robbery
Bayer show (2020-01-26) - HÍR TV
Beismerte tettét a borsodnádasdi gyilkos
Be kell vinni a törvényt a gettókba! - Morvai Miskolcon
Besurranó tolvajt keresünk
Betelt a pohár
Betörés, rablás, erőszak és gyilkosság - Pécs 2013
Bíróságon a kutyagyilkosok
Bíróság perek sora a Gábor család ellen
Bliccelő cigányok - balhé a vonaton
Bolond Jóska visszatért! :)
Borsodi áramtolvajokat buktatott le a Jobbik (2014-02-16)
Brutálisan összeverték és kirabolták az idős nénit a navajonkik (2013-09-21)
Brutális cigánytámadás Kerecsenden
Brutális erőszak az iskolában!
Brutális módon végeztek a volt idegenlégióssal
Brutális rombolás Mezőkövesden
Brutális támadás érte a pécsi polgármester lányát - 2013.04.05
Budaházy György Zagyva Gyulával beszélget a cigány helyzetről
Bűn és büntetlenség - hogy engedhették haza az egyik Deák téri gyilkost?
Bűnözéstől sújtva, rendőri védelem nélkül
Burjánzik az "öregezés" - söprűnyéllel verték össze és rabolták ki az idős asszonyt
CÉLPONT - Börtönből a Parlamentbe, avagy miért fontos Orbánnak Farkas Flórián?
CÉLPONT - Fideszes szavazatvásárlás uniós pénzből?
CÉLPONT - Gyermekéhezés elleni harc elnapolva
CÉLPONT - Gyúróterem lett a 700 milliós kisvárdai roma projektből
CÉLPONT - Játékpénz és uzsora: amikor a polgármester lesz kiskirály
CÉLPONT - Korrupció kicsiben és nagyban
CÉLPONT - Maffiózókkal a Fidesz a roma szavazatokért
CÉLPONT - ORÖ szerződések
CÉLPONT - Százmilliókat loptak el az állami gigaberuházásból
CIGÁNY "HONFOGLALÓK" A BELVÁROSBAN
CIGÁNY - MAGYAR EGYÜTTÉLÉS ÉS BŰNÖZÉS IV. RÉSZ
CIGÁNYBŰNÖZÉS MERT IGENIS LÉTEZIK!
CIGÁNYSÁG ÉS A KETYEGŐ BOMBA
COZMA-GYILKOSSÁG ÚJRATÖLTVE
Cigány-magyar együttélés a miskolci Avas lakótelepen
Cigány Flóri olyan hülye, hogy még lemondani sem tud
Cigány VS Magyar
Cigánybanda gyilkolta meg az idős házaspárt
Cigány belügy egy budapesti aluljáróban
Cigánybűnözés - Egy borsodi cigányvajda mondja Lakatos Attila
Cigánybűnözés - egy jelenség, amit a romák is kezelni tudnának TESSÉK MEGNÉZNI!
Cigánybűnözés Heves megyében: Szocpol-csalás és szabadrablás a rendőrség szeme előtt
Cigánybűnözés elleni törvénymódosítás és tüntetés
Cigánybűnözés már a Dunakanyar kapujában is
Cigánybűnözők estek egymásnak egy budapesti benzinkúton
Cigány építészet - Bevezetés az alumínium cigópaloták világába - Bánffyhunyad, Románia
Cigány faji felsőbbrendűséget hirdet a Momentum?
Cigány gárda aljas támadása túlerőben
Cigány lexikon
Cigány nő pofonja vs Rendőr pofonja
Cigányok a cigánybűnözésről.
Cigányokat felhasználva folyik a történelemhamisítás
Cigányok lincselték meg Drávapiski polgármesterét - EXKLUZÍV interjú
Cigányok lopták el a Rákóczi szobrot!
Cigányok megverik a kamerást
Cigányok némították el a magyarokat Tiszabőn
Cigányok reakciója Toroczkai légiójával szemben
Cigányokról, zsidókról tabuk nélkül- Szólj hozzá értelmesen
Cigányok szamarat lopnak
Cigányok verekednek 80 millió forintos kampánytámogatás
Cigánypaloták Bánffyhunyadon
Cigányszarkák "munkában"
Cigány szavazatok szerzése mulatásival és fideszes jelölttel
Cigányútra tévedt Magyarország
Cigányút romániában - Nobel-békedíjat érdemel, aki megoldja a cigánykérdést (2010.10.07.)
Cigányút romániában Nobel békedíjat érdemel, aki megoldja a cigánykérdést 2010 10 07
Cigányvajda: Jakab Péter nem lehet Miskolc polgármestere - Célpont
Cigány vezető: A Fidesz nem segített, mi egymást segítjük
Close Call & Confrontation (Full Footage) -DMotovlogs
Csak akkor jutnak haza, ha "tiszta a levegő" - Zsákutcában a rendteremtés Miskolcon
Csak pénzért nyomoznak a cigányok után
Családi pótlék trükkök Kanadában élő cigányok két helyről vették fel a segélyt
Csendőrséggel integrálná a cigánybűnözőket a Mi Hazánk
Csuklyás állatok támadtak a kismamára
Demográfiai katasztrófa fenyeget
Demokratakör: Milyen jó a cigány asszimiláció! Nem rossz az, ha a népek keverednek"
Demonstrációt Törökszentmiklóson 2019.05.21.
Deszkával támadtak a TV2 stábjára a drogosok (2015-06-04)
Deutsch Tamás zsidósága és más Echo-s cigányok (HTV)
Dúró Dóra: Kompolton jártam, ahol egy diák szülei betörték a rajztanár orrát
Dúró Dóra a Hír TV Magyarország élőben c. műsorában (2017.01.31.)
Dúró Dóra sajtótájékoztatója (2017.01.31.)
EGY FIDESZES SZAVAZÓ TÖRTÉNETE
ELMEBETEG GYILKOSOK JÁRKÁLNAK KÖZÖTTÜNK
ELŐZETES (+18) - Lefejezett kiskutyával fociztak a cigányok
ELŐZETES - "Farkas Flóriánnak a börtönbe kell megrohadnia"
ELŐZETES - "Farkas Flóriánnak a börtönbe kell megrohadnia"
ELŐZETES - "Ha azt mondom, Orbán Viktort láttam egy homokos emberrel, akkor nekiállunk forgatni?"
ELŐZETES - "Ha hazajönnek, engem is kivégeznek"
ELŐZETES - "Lassan mi leszünk kisebbségben"
ELŐZETES - "Meg akarnak bennünket ölni!"
ELŐZETES - "Nem merek idejönni, mert megölnek a cigányok"
ELŐZETES - "Nem segített a tanács" - ezért ölt egy cigány
ELŐZETES - "Vissza kéne állítani a halálbüntetést!"
ELŐZETES - A cigányok a Gárdát hívják Arlóra
ELŐZETES - A cigányok hozzá sem értek a majdnem meglincselt nőhöz
ELŐZETES - Agyonverte az ötgyermekes családapát
ELŐZETES - A lefejezős polgármester településén a bűn az úr
ELŐZETES - Amíg a kórházban küzdött a rák ellen, a cigányok kifosztották a házát
ELŐZETES - A patkányok megeszik a gyerekeket!
ELŐZETES - A román és helybeli cigányok egymást és a magyarokat is ütik
ELŐZETES - Azért lőtték le a lovat, mert megmérgezhette volna a dögkút fosztogatóit (+18)
ELŐZETES - Borosgazdától a települést rettegésben tartó cigányokig - 2015 legjobb riportjai
ELŐZETES - Brutálisan végezte ki rákbeteg főbérlőjét a drogos cigány
ELŐZETES - Cigánybanda próbálta megölni nyolc éve, de még egy se került börtönbe
ELŐZETES - Cigány drogkartellt kapcsoltak le Nógrád megyében
ELŐZETES - Cigány drogkartellt kapcsoltak le Nógrád megyében
ELŐZETES - „Cigány gyűlölet balhéj”- nem volt verekedés, csak összeverekedtek
ELŐZETES - Cigányok háborúznak a drogpiacért
ELŐZETES - Cigányok vertek össze és raboltak ki egy 83 éves bácsit
ELŐZETES - Cigánytámadás: Orbán Viktor vétesse le a fóliát!
ELŐZETES - Cigányterror a bérházban
ELŐZETES - Csak a cigányt nem lakoltatják ki
ELŐZETES - Csak a cigányt nem lakoltatják ki
ELŐZETES - Egy házban az ellenséggel
ELŐZETES - Egy lépést tesz és megyen a belébe a kés
ELŐZETES - Elkaptuk a magyarok halálát kívánó videóst
ELŐZETES - Elkaptuk a magyarok halálát kívánó videóst
ELŐZETES - Embereket késelnek, dinnyéket lékelnek Medgyesegyházán
ELŐZETES - Engem nem érdekel Magyarország vagy a rendőrség!
ELŐZETES - Ezek a patkánymérget szíjják, ha szíjják!
ELŐZETES - Fejeteket a sírba teszem, meghaltok még ma éjszaka
ELŐZETES - Feketék elfoglalta utca: Drog, balhé és leszámolás
ELŐZETES - Fékezés nélkül, részegen csapódtak egy családi ház kapujába BMW-s cigányok
ELŐZETES - Fékezés nélkül, részegen csapódtak egy családi ház kapujába BMW-s cigányok
ELŐZETES - Gumibot használata kötelező! Rettegnek a cigányok!
ELŐZETES - Ha lenne vér a fa**ába ideállna!
ELŐZETES - Hatezerért öltek, házat vesztettek
ELŐZETES - Herbál miatt ölhettek Tiszabezdéden
ELŐZETES - Ide gázspray már nem elég! Ez olyan mint Harlem vagy Chicago!
ELŐZETES - Idős embereket gyilkoltak brutális módszerekkel
ELŐZETES - Így élnek Magyarország legnagyobb szegregátumában
ELŐZETES - Így tűnnek el a roma felzárkóztatás milliárdjai
ELŐZETES - Így tűnnek el a roma felzárkóztatás milliárdjai
ELŐZETES - Jó ember a polgármester csak kicsit szétverte Malit
ELŐZETES - Jó ember a polgármester csak kicsit szétverte Malit
ELŐZETES - Kamatos Rózsi kemény volt adósaival
ELŐZETES - Kedvtelésből verte szét osztálytársa fejét egy cigány
ELŐZETES - Kedvtelésből verte szét osztálytársa fejét egy cigány
ELŐZETES - Kegyetlen az utca Nyugat-Magyarországon is
ELŐZETES - Keményen drogoznak a cigánysoron
ELŐZETES - Kutyaviadalok a cigánytelepen
ELŐZETES - Leégett egy tanya, cigányok bosszúja állhat a háttérben
ELŐZETES - Leszámolás két cigány család között
ELŐZETES - Leszámolás két cigány család között
ELŐZETES - Lopott kutyákkal harcoltatnak - akcióban az állatvédő szurkolókkal
ELŐZETES - Magyarok helyett öltek izraelit?
ELŐZETES - Majdnem Olaszliszka - az autója elé álltak, majd félholtra verték
ELŐZETES - Majdnem Olaszliszka - kis híján meglincseltek egy családot a cigányok
ELŐZETES - Majdnem meglincselték a rendőrkapitány fiát a cigányok - vagy mégsem?
ELŐZETES - Megerőszakolta, majd az autók közé húzta
ELŐZETES - Megsajnálta, aztán agyonverte
ELŐZETES - Megtaláltuk a gólya kivégzőit
ELŐZETES - Minden cigánynak ott lesz a C betű a homlokán!
ELŐZETES - Mindenüket eladják a fűért és a szipuért
ELŐZETES - Mindenüket eladják a fűért és a szipuért
ELŐZETES - Nem vertem meg! Hemperegtünk, mint a gyerekek.
ELŐZETES - Nyakon szúrták, utána szexeltek mellette
ELŐZETES - Nyakon szúrták, utána szexeltek mellette
ELŐZETES - Orbán Viktor költözzön ezek mellé!
ELŐZETES - Orbán lemondott, a cigány vezető pedig elmenekült
ELŐZETES - Orbán lemondott, a cigány vezető pedig elmenekült
ELŐZETES - Öregezés, zsarolás, kifosztás
ELŐZETES - Pizzériában, százezrekből működött a cigány önkormányzat irodája
ELŐZETES - Rablógyilkosok helyett szívelégtelenség ölte meg?
ELŐZETES - Részegen támadtak a cigányok
ELŐZETES - Saját unokáit molesztálta a nagypapa
ELŐZETES - Sokkolta a brutális kettős gyilkosság a tatabányaiakat
ELŐZETES - Szétlőtték a kocsiját, de a cigányok szerint ilyen nem történt
ELŐZETES - Vadállattá változnak az olcsó drogoktól
ELŐZETES - Végigszexelték a tízemeletes lépcsőházát
ELŐZETES - Villával támadt a drogos cigány
ELŐZETES EXTRA - "Ott dicsekedtek, hogy szurkálódtak"
ÉRTELMES ELLENÁLLÁS - RENDETLENSÉG
EZ ITT MAGYARORSZÁG! - Toroczkai László a Kossuth Rádióban (2020.02.28.)
Egy "cigány tartomány" terve miatt tett feljelentést a Mi Hazánk Mozgalom
Egy drogdílert és két vásárlót fogtak
Egyed Zsolt vs Kontrát Károly (2013-03-25)
„Egyénileg és kollektíve is képesnek kell lennünk megvédeni magunkat!” - dr. Apáti István beszéde
Egymilliárdba kerülhet a romáknak egy új választás, amit persze a magyar adófizetők állnak
Egyre romló közbiztonság, a bűnözők már fényes nappal, a nyílt utcán is késelnek
Egyre több az "unokázós" csalás
Egy törökszentmiklósi lakos a helyi cigánybűnözésről
Egy vármegyés lány a cigánybűnözésről
Éjszaka lepte meg a Jobbik az áramtolvajokat
Elbontják az illegális putrikat
Elbontják az illegális putrikat YouTube 720p
Elegük lett a cigányokból a ceglédieknek
Elég volt a bűnözésből!
Életfogytiglant kap-e Bándy Kata gyilkosa? (2013.04.05.)
Életfogytot kaptak a néhány gyufáért gyilkoló cigányállatok (2015-05-20)
Életfogytot kértek a cigány méregkeverőre - szektATV (2015-01-05)
Elhagyhatta a börtönt a 2006-os olaszliszkai gyilkosság egyik elkövetője
Elharapódzott cigánybűnözés - Saját házában verték meg a két tarnaörsi idős asszonyt
Elindult a verseny a cigány szavazatokért a Jobbik és a szocialisták között Ózdon!
Elkapták a szabadkai cigány verekedőket - már szerveződnek az emberek
Elképesztő igénytelenség Miskolcon a lyukói buszon
Előzetes - Cigányok,pornó,késelés
Előzetes - Elvágom a torkát, ha piszkálódik!
Előzetes - Nem tudtam, hogy kézigránátot dobok utána, bíró úr!
Elterelték a figyelmet
Eltüntetik az erdőket a cigányok
Emberölés Dusnokon
Emberölés Szegeden
Emberrabló cigánybűnözők ültek abban a kocsiban, amelyikben 5-en haltak meg (2013-08-24)
Én, nem vagyok rasszista, de ez...
Én má' olyan szinten tudom a törvényt...
Ennyit ér a Salkaházi-programban osztott riasztó: „Nem jött senki.”
Eörsi: Létezik romabűnözés 14-07-10
Erődemonstrációt tart Monoron a Mi Hazánk Mozgalom a cigánybűnözés ellen
Erősödik a MOM! Vendégünk: László Attila Tibor HUN TV
Érpataki Modell a gyakorlatban 18. Áramlopás felszámolása Kauzsaytanyán
Érpataki Modell a gyakorlatban 23.
Érpataki modell, Orosz Mihály
Értelmes ellenállás - Apáti István a cigánysoron
Etnikai terror Magyarországon - Tiszaeszlár
Éveket kaphat a fideszes politikus
Ez lenne a rend? Bandaháborúk, fegyvertelen seriffek Miskolcon - Látótér
FELDERÍTŐ - "A buzikról mit gondolok?"
FELDERÍTŐ - Cigányokkal nyomják le az ingatlanárakat Kecskeméten
FELDERÍTŐ - Disznózabálónak hívják a magyarokat Svédországban
FELDERÍTŐ - Egész utcákat lopnak el a cigányok
FELDERÍTŐ - Elítélt bűnöző is tagja az Országos Roma Önkormányzatnak
FELDERÍTŐ - Így szurkál össze kilenc cigány egy magyart - EXKLUZÍV felvételek
FELDERÍTŐ - Illegális lakásfoglalók, akiket a törvény véd
FELDERÍTŐ - Itt a lóvé, hol a diák?
FELDERÍTŐ - Itt a lóvé, hol a diák?
FELDERÍTŐ - Itt a nagy Fidesz-titok
FELDERÍTŐ - Nyert a Fidesz, a cigányok már Vonát akasztanák
FELDERÍTŐ - Nyolcszáz forintos adó a feketegazdaság ellen
FELDERÍTŐ - Orbánnal bulizott, most a legkeményebb fegyházban ül
FELDERÍTŐ - Szennyvíz, patkányok, cigányok
FELDERÍTŐ - Újabb félmilliárd az integrációra
FELDERÍTŐ - Újabb félmilliárd az integrációra
FELDERÍTŐ – A migránsok a cigányokkal együtt szednek "magyar vámot" Soroksáron
FELDERÍTŐ EXTRA - Mélyszegénységben élőket húzott le a 800 ezret kereső fideszes
Falat húztak Kassán két lakótelep közé
Felháborodtak a roma vezetők Lázár János kijelentésén
Felhívás! Mindenki a Jászságba!
Feljelentést teszünk a Sályon történt bűncselekmények miatt
Feljelentést tett a Mi Hazánk az Opre Roma Párt ellen
Feljelentést tett a Mi hazánk az Opre Roma párt ellen
Fellépés a törvényesség és a rend betartása mellett
Fél órán belül kétszer fosztották ki a villamoson alvó férfit–az egyik tettest elfogták
Felújítás alatt lévő üzletbe surrant be
Fényes nappal raboltak a cigánynbűnözők (2012-07-26)
Fészekrakók: Kosz, bűz, csótányok - a háztetőn sátoroztak a cigányok (2012-10-18)
Folytatódik Miskolcon a szegénytelep felszámolása
Friendship-Barátság
Garázdaság miatt keressük
Gipsy Star Wars lightsaber fight
Gyalog indultak, kocsival érkeztek
Gyimesi Gábor (Pécs Jobbik) vs Bagó Ferenc "DAFLICS ezredes" - Téma: A 'Roma Gárda'
Gyöngyöspata - A 8 osztály nem sikerült
Gyöngyöspata Igazságtalan ítélet
Gyöngyöspatai szegregációs ítélet: a magyarok nem kérnek Soros beavatkozásából
Gyöngyöspatán a magyaroknak járna kártérítés!
Gyöngyöspata nem fizet, egyre feszültebb a hangulat
Gyöngyöspata speciál osztály
Gyõzike - Polgármester...
Győzike 194 milliót rejtegetett! (lefoglalta a NAV)
Gypsies' failure to assimilate sparks uproar in Pa.
Gypsy Caravan: On the Road in Hungary
Háborús helyzet Magyarországon
Ha kell, a polgármestert is kiütöm ! YouTube 480p
Ha kimegyek azonnal leköcsögöznek!
Halál a rendőrségen, az ügyészség nem nyomoz
Halálos baleset, cserbenhagyás
„Ha nem fogják vissza a cigány vezetők a sajátjaikat, akkor nagyon nagy problémák lesznek” | 24.hu
Ha nem lett volna a gyerek megverve, nem lennénk itt, II. rész
Harc a falopások ellen!
Háromezren emlékeztek
Hatalmas változás Magyarország legdurvább nyomortelepén
Határozati javaslatot nyújt be a Jobbik az iskolai erőszak megfékezésére (2013-11-10)
Havas Henrik elszabadult, és cigányozik: a cigányok cigánykodnak
Haverokkal választatta magát újra Farkas Flórián, aki nem készül a börtönre
Hazaengedték a börtönből a Marian Cozma haláláért elítélt Sztojka Ivánt
Helyszíni riport: Szeméthegyek, lövöldözés és drogdílerek Kerepesen
Híd a munka világába: Nézze meg a szövetkezet hírhedt irodáját
Híradó november 26. Romaháború Gyergyószentmiklóson
Hogy kerül a patkány a villanyvezetékre? Cigány-magyar együttélés a gyöngyösi Durandán
Horror: Táskába rejtette halott kisbabáját a tinédzser anyuka
Hotelből lopott laptopot
Hotelből loptak, keressük őket
Hová tűnt a cigányság felzárkóztatására szánt másfél milliárd forint?
ÍA Mi Hazánkban "Szarban a rendvédelem"
Igazsag 129. Laszlo Nagy
Igazsag a ciganyokrol
Így buliznak a felzárkóztatottak
Igy él meg a cigány
Így gázolt el egy rejtett erőforrás, jogosítvány nélkül, ittasan, egy asszonyt Romániában
Így lopja el a nő pillanatok alatt a TV-t - Ha nem látom, nem hiszem el!
Így lopnak mobilt a Metrón. Ismeri valaki ezt az űrgét?
Így néznek ki az új lakások a cigányok után Székesfehérváron.
Így nőnek fel a jövő bűnözői Miskolcon
Így veszi meg Orbán a cigányok vezetőit
Importszemét az izsáki cigánysoron?
Inkább kukába dobták a 480 milliót, nehogy a romákra kelljen költeni
Interjú az egyik vemhes luvnyával: nem drogoztam, csak megtetszett az egyik pohár és belekóstoltam
Intézetbe került Orbán Viktor
Ismét Siófokon bandáznak az enyingi cigánybűnözők (2015-03-04)
Ismét bíróság elé állhat apa és fia, az antennáért ölő cigány gyilkosok (2014-01-28)
Ítélet: Rasszista romák támadtak gárdistákra - 444
Ítélet a Bándy-perben, [origo] video, bándy kata, ítélet
Jakab Péter: A Jobbik pokollá fogja tenni a cigányok életét
Jakab Péter azonnali kérdése a belügyminiszterhez(2018.10.15)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2016.12.22.)
Jakab Péter szerint a cigányok zöme lop, a szobába piszkít és nem akar dolgozni
Jászberényi cigányok - hogyan tovább?
Jobbik demonstrációja Szegeden
Jobbik és a romák - Erzsébetváros
Jobbikos razzia Lyukóvölgyben (2014-11-27)
K.O - Szilágyi vs Forgács - "A cigány bűnözőket ne védjék azért, mert ők cigányok"
K.O."- Ma Magyarországon nincs cigánybűnözés! - Hát hogyne lenne?!"
K.O. - A nagy menet - Szabó VS Kállai I.rész
K.O. - A nagy menet - Tyirityán VS Száva I. rész
K.O. - A nagy menet - Tyirityán VS Száva II. rész
K.O. - Ander vs. Kamarás - "Ez nem Cigányország, Magyarország!
K.O. - Apáti vs Szigetvári: A cigánybűnözés rasszista kifejezés
K.O. - Fülöp vs Horváth: Aki engedi a cigányok megfélemlítését, az nem jó polgármester
K.O. - Hegedűsné vs Kamarás: Kérem ne magyarozzon, ez rasszizmus!
K.O. - Incze vs Száva - Béla Úr, maga holokauszttagadó?
K.O. - Jakab vs Száva - "Nem tudtam, hogy van zsidó benzin meg magyar benzin"
K.O. - Staudt vs Száva - "Önök a Fideszt ok nélkül támadják!"
K.O. - Száva vs Jakab - "A zsidók és a romák hátán jutottak be a Parlamentbe!"
K.O. - Száva vs Kalányos: "Petőfi Sándor is cigány volt!"
K.O. - Szilágyi vs. Forgács - "A cigány bűnözőket ne védjék azért, mert ők cigányok"
K.O. - Vágó vs Száva - Ha nincs cigánybűnözés, miért van cigánygyilkosság?
K.O. - Z. Kárpát vs Száva: Kis náci Németország épülhet nálunk
K.O. - Zagyva vs Lakatos: A cigány-integrációs százmilliárdok nagy részét lenyúlták
K.O. - Zagyva vs Száva - "Süssünk a homlokomra egy R betűt?"
K.O.: Ander vs Kamarás - Olyan mintha egy cigánymessiásra várnának!
K.O.: Puzsér vs Tyirityán - Olyan országban akarok nem zsidózni, ahol nem büntetik, ha zsidózom!
K.O. Juhász vs Jakab - "Cigánybűnözés nincs, roma felzárkóztatás van?"
KÉPVISELŐ VÁGTA - Fidesz: Farkas Flóriánnal semmi baj
KÉPVISELŐ VÁGTA - Mondhatnám, hogy Hitlert éltette, de nem mondom
KO - "Maga egy mikro Nelson Mandela! - Maga meg rasszista! Szégyent hoz az országra!"
KO - Száva vs Janiczak - "Magukat a gonoszság és a náci eszme tartja össze!"
Kabátot loptak - Keressük őket!
Kalapáccsal végezte ki az idős asszonyt a 18 éves cigány
Kalauz akcióban
Kerecsenden olcsó a lopott kukorica
Két gyermekét egyedül nevelő édesapa a cigánybűnözés legújabb áldozata Vácon
Kifosztotta a villamoson alvó utast
Kilenc ember vesztette életét a ceglédberceli balesetnél - Dulin Jenő - ECHO TV
Kis híján a levegőbe röpítették a fémtolvaj cigányok a környéket Kenderesen (2014-04-27)
Kisnánán is gyilkoltak
Koldusmaffia Budapesten
Kórházból elvitt csecsemő ügyében tartott sajtótájékoztató Szombathelyen
Kövér letiltotta a cigánybűnözés elleni törvényjavaslatot
Kutyamészárlás - Egyed Zsolt: A Jobbik lemondatná a deteki alpolgármestert - Reggeli járat
LÁTÓTÉR - Drogpláza a Népligetben
Lakásból lopott, keressük
Lakatos Béla kiakadt Orbán cigányozásán
Lányok elleni támadás fényes nappal Debrecenben (2013-09-25)
Lebontották Gáborék egyik házát
Lebontották a vadászházat és a melléképületeket, közben még az erdőt is megritkitották
Levágott magyar fejekből építenék a járdát (+18)
Lincshangulat
Lopásra vett rá egy kiskorút egy budapesti buszon
Losonczy Pál: "A koldusmaffia veszélyt jelent a budapesii emberekre" - EchoTV (2013-05-08)
Lungo Drom: Kinek a nevében?
Lyukó: "Fekete lyuk. Kiemelten veszélyes városrész Miskolcon" - Riasztás (2014-05-06)
Lyukóban jártam az RTL-el
MAGYARADÁS / Gyújtogatás Gyergyószentmiklóson
MAGYARADÁS / Szándékos gyújtogatás?
MEZÍTELEN VALÓSÁG - JÁSZBERÉNY, MUNKÁS UTCA 2011.12.09. Érpataki polgármester
MI HAZÁNK - NOVÁK ELŐD: NEM LEHET ÚJ TRIANON! - Miskolc 2020 02 16
MSZP | Bűnszervezetek kötnek szövetséget a Fidesz és a Lungo Drom nevében
Magyarellenes történelemhamisítás a Nemzeti Színházban
Magyar jövő (?)
Magyarnak Lenni Szégyen
Magyarok és cigányok a "dzsunióban" - Harcban Durandáért és az életünkért
Már a Dunántúlon is csak egy sonkát ér az emberélet
Megérkezett a kárpótlás első fele Gyöngyöspatára
Megint jönnek? - Törökszentmiklós 2019.
Mégiscsak drogoztak a törökszentmiklósi vemhes luvnyák
Megkérdeztük Novák Elődöt, zsidók beléphetnek-e az új pártjukba
Megkötözték, csomagtartóba rakták, megerőszakolták - horror Miskolcon
Meglincseltek egy roma fiút Párizsban
Megöllek, ha 10 évet kapok is!
Menetelés a közbiztonságért – Erdélyi Magyar Televízió
Mészáros Imre mond beszédet Mészáros Imre mond beszédet a kézdiszentlélekiek előtt
Mezőkövesd- Amiről nem szólnak a hírek!
Mi Hazánk - Apáti István beszéde - Miskolc 2020 02 16
Mi Hazánk - Fáklyás megemlékezés egy brutális gyilkosságról SÁLY, 2020 02 16
Mi Hazánk - Pakusza Zsolt: Rend a lelke mindennek! Miskolc 2020 02 16
Mi Hazánk: Elfogadhatatlan az ellenzéki pártok magatartása - Toroczkai László - ECHO TV
Mi Magunk vlog - Soros szervezetek támogatják a kiilleszkedettséget
Mi az az Orbán ?? Fideszes szavazók egyike xD
Miért nem kaphat a Deák téri gyilkos életfogytiglani börtönt?
Míg a cigányok már kaptak kártérítést, Marian Cozma és Szögi Lajos családja nem
Minket vegzált a karhatalom a bűnözők helyett
Mirkóczki Ádám - A Magyarország területén élő (cigányok) nemzetiségek helyzetéről (2013-11-19)
Mirkóczki Ádám: A Jobbik végleg "leszámolna" az ORÖ-vel - Lánchíd Rádió
Mirkóczki Ádám: Madarat tolláról, a kormányt Flóriánról? (2017.10.30.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.05.04.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója - performansszal (2016.08.11.)
Mirkóczki Ádám vs Tállai András: "Miért a kettős mérce a cigányok kárpótlásainál?" (2013-08-26)
Miskolc, Áramkommandó
Miskolc Tizedik utca áramlopás megszüntetése.
Miskolc mutatja: választási csalás eszköze lett a cigányság (2018.07.16)
Mi történik Gyöngyöspatán – Amikor a fideszes szájkaraté találkozik a valósággal
Monori demonstráció a Magyar gyűlólet ellen - 2013. március 24.
Most a Momentum képviselőjét verték össze a Jászságban
NAPI AKTUÁLIS - "Elpusztítalak innen b***d meg!" - fényes nappal támadt a siófoki cigányvezér
NAPI AKTUÁLIS - "Farkas Flórián bűnszervezetet vezet!"
NAPI AKTUÁLIS - A fiatalok 90 százaléka drogozik a cigánytelepen
NAPI AKTUÁLIS - Megpróbálták felgyújtani az érdi házat
NAPI AKTUÁLIS - Milliárdos tartozás mellé milliárdos támogatás a cigányoknak
NAPI AKTUÁLIS - Vona: Nem tűrhetjük a gyilkosságokat!
NO-GO ZÓNÁK MAGYARORSZÁGON?
Nádasbokor - cigánytámadás
Nagykáta nem kér a cigánybűnözésből 300-an tüntettek a cigánybűnözés ellen
Naményi részeg BMWs cigányok ölnek
Navajonki gyerekek törtek-zúztak a csengeri temetőben - 20 milliós kár (2013-04-06)
Negyvenmillió forintot nyelt le
Nem akarnak rendet a cigányok, Áderhez szaladtak árulkodni
Nem akarnak rendet a cigányok:: a vajda Jakab Péter polgármestersége ellen kampányol
Nem a putrit kell beköltöztetni a városba, hanem a törvényt a putrikba (2013-08-30)
Nem éppen békésen fogadták Vonát Békésen
Nem kapott cigarettát, ezért agyonverte áldozatát egy hajdúszováti cigány
Nem lesz több Trianon!
Nem lop a cigány - csak egy kicsit...
Nem tudta elkölteni a zálogba adott ékszerért kapott pénzt
Nemzeti-szindikalista üzenet, a 2019-es Magyarországnak!
Nemzeti Légiót hozott létre a Mi Hazánk
Nincs igazságszolgáltatás: milliomosként szabadulhat az olaszliszkai lincselő
Nincs önfenntartás, csak bedőlt projektek és adósság évek óta | riport Bogdán László falujáról
Nincs papír, nincs jog – Erdélyi Magyar Televízió
Novák Előd beszélgetése Kubinyi Tamással a Deák téri eseményekről
Nyaklánckitépőt keresünk
Nyoma veszett Farkas Flóriánnak
Oktatófilm rendőröknek a cigánybűnözés módszereiről a '70-es években
Oktatófilm rendőröknek a cigánybűnözés módszereiről a '80-as évek elején
Olga Kálmán szerint nincs olyan, hogy "cigánybűnözés" - Mirkóczki Ádám zsibbadása a szektATV-ben
Önálló cigány tartományt alapítanának 4 megyéből
Önálló cigány területi autonómia?
Órákat lopott, keressük
Orbán Viktor - Európa és Magyarország legnagyobb rejtett tartaléka a roma közösség - 2014-10-09
Orbánia tanulsága!: Ne cigány, hanem mindenhol helyi származású legyen miniszterelnök!
Orbánnal bulizott, most a legkeményebb fegyházban ül
Orbánszociális lakáscsapda, Farkas Flórián, Nógrádi Zsolt (Molnár F. Árpád - Emma Paradigma)
Örkény: megszólalt a lelőtt férfi sógora
Országimázs 2016. március: Itt a piros, hol a piros
Öt évre választották újra Farkas Flóriánt. Interjú Lakatos Oszkárral.
Ötmilliós kártalanítást kapott az egyik olaszliszkai lincselő
Oxigénpalack kellett volna a cigány önkormányzat elnökének
PA TOWN OUTRAGED: OPEN DEFECATION BY GYPSIES
PÓCS JÁNOS (FIDESZ) ÉS A ROMA FÉRFI FELGYÚJTÁSA (18+)
Panaszoldal: Gyergygyószentmiklós nem a cigányoké
Pár száz forintért raboltak ki egy testvérpárt a cigányok - egyik áldozat meg is halt
Patkányméreggel és csavarlazítóval lövik magukat a vidéki nyomortanyákon
Páva Zsoltot is utolérte a cigánybűnözés - brutálisan bántalmazták a lányát (2013-04-15)
Példák a cigánybűnözésre!
Péntek László: "Minek dolgozzak? Eltart a magyar állam" - Riasztás (2012-07-17)
Pesty Fekete Doboz, 2012. március 7. - A cigány-magyar együttélés
Polgárőrverés és rendőr fenyegetés az ex-kommunista Fideszes polgármester falujában
Posta Imre: Deák-téri kettős-gyilkosság, rasszizmus, "Pintér Sándor" és a rendszermaffia
Puzsér: Karácsonnyal majdnem mindenben megállapodtunk
RENDKÍVÜLI: MOZGÓSÍTÁS!
RENDKÍVÜLI: Megverték Pócs János (Fidesz) lányát Jászapátiban
RIASZTÁS - A drog átvette az uralmat a Hős utcában.
RIASZTÁS - Burkáék ismét a vádlottak padján
RIASZTÁS - Cryns Béla, Angyalföld réme
RIASZTÁS - Családi hadsereg.
Rabszolgatartás Magyarországon, az Európai Unió tagállamában
Rács mögött a darabolós gyilkosok - naná, hogy cigányok - Napló (2011-01-30)
Rágyújtotta a házat rokonára és annak másfél éves gyerekére egy férfi Mezőcsáton
Rémségek a kalocsai cigánysoron
Rendkívüli kiadás - Szemléletváltás - Etnikai bűnözés 3. rész - Dr. Gaudi Nagy Tamás
Rendkívüli közgyűlés: "Öten vagyunk jelen, a közgyűlés határozatképtelen"
Rendőrkézen a józsefvárosi kábítószer-kereskedők
Rendőrökre támadtak Kutason
Rendőrségi felvétel a hatvani eseményekről!
Rendszeresen betörnek a rendőrök által védett cigányok (Ingatlanmaffia a 18. kerületben)
Rendszeresen mérgezték az idős hölgyet - Riasztás (2020-06-16) - HÍR TV
Roma integrációs családi kör :-)
Romaproblémák Tölgymezőben - Erdélyi Magyar Televízió
Rózsaszín Pittbull - Pokolra száll
Ruhákat lopott társaival
SZABADFOGÁS - Orbán szerint a romák Miskolc bevándorlói
SZIBÉRIAI BÉRRABTARTÁS. Lehetséges?
Saját lányát erőszakolta meg a cigány, az anya is segédkezett (2013-09-21)
Salgótarjáni cigány asszony: "A jobbikosokat ki kell nyírni, gyerekestől, mindenestől"
Schiffer szerint nincs cigánybűnözés - Az Este (2014-07-10)
Segítségnyújtás helyett kifosztottak egy férfit – ezt a párt keresik a kőbányai rendőrök
Séta Andorért és nem csak
Séta a közbiztonságért
Sírgyalázások: "A magyar holtában sem nyughat"
Sneider Tamás: "Nem túlzás, hogy új Trianon készülődik"
Soha nem látott választási csalás Orosházán?
Sokkoló: puszta kézzel vertek halálra egy fiatal borászt Badacsonyban
Sörözés közben kapták el a gödöllői rablógyilkost - ismert zenész volt
Stábunk kamerája előtt verekedtek össze a képviselők a roma önkormányzat közgyűlésén
Staudt Gábor sajtótájékoztatója (2016.10.16.)
Szabadlábra kerül az áldozatát elevenen megégető gyilkos
Szajla - Nemi erőszak kísérlet - 2015.07.16.
Szamurájkarddal támadtak a pécsi eladókra
Szándékos gyújtogatás – Erdélyi Magyar Televízió
Szávay István - Tíz évvel ezelőtt gyilkolták meg olaszliszkai cigányok Szögi Lajost (2016.10.17.)
Szekely - Hungarian language "White Gypsy" stealing from local shops in Nuneaton | Yoorkee! News
Szemét, szemét, szemét mindenhol!
Szemétkommandó a mezőkövesdi Hór-pataknál
Szervezetten telepítik be a koszovói cigányokat a délvidéki
Szétlopták az egész falut az áramtolvaj cigányok, de még várják az állami segítséget
Szexért adott volna kölcsönt a fideszes polgármester?
Szibériába a gyilkosokkal!
Szibériába küldtük az olaszliszkai gyilkost!
Szibériai bérrabtartást szorgalmaz a Mi Hazánk
Szilágyi György - A tündérmesék kormánya (2017.09.25.)
Szilágyi György sajtótájékoztatója (2017.09.25.)
Szőllősi Gábor az Együtt-PM hazudozós érpataki polgármester-jelöltje - szektATV (2014-07-10)
Szuperhős az MVK-nál
Szurkálás, garázdaság – Az egyik apa nyilatkozik
Szurkolói Megemlékezés - Himnusz & Hungária & cigánybűnözés (Budapest - Deák tér - 2020.05.28)
Szurkolói Megemlékezés - RIA, RIA, HUNGÁRIA (Budapest - Deák tér - 2020.05.28)
TANKOS GYURI BÁCSI: NEM HISZEK A CIGÁNY - MAGYAR EGYÜTTÉLÉSBEN
Telefont akart lopni, keressük
Telefon tolvaj
Tényfeltáró cikk Farkas Flóriánról
Terror Szihalmon - A cigányok a szomszédra, a polgármester az újságírókra támadt!
Terrorban élő magyarok a Jászságban
Titokban írta alá Kövér a Lungo Drom paktumot
Titokban készült felvételek a Lungo Drom kongresszusáról
Tizen egy ellen, avagy önvédelem túlerőben, bozótvágóval és baseballütővel
Több mint hét éve zaklatásban élnek
Tölts egy cigit
Top 5 horrorgyilkosság Magyarországon
Toroczkai: Mindenki Miskolcra!
Toroczkai László: A megtámadottak a fontosak, nem pedig a bűnözők jogai
Toroczkai László teljes beszéde a jászapáti erődemonstráción
Toroczkai a cigánysoron - Kecskemét és Ózd | Rendetlenség
Toroczkai azt ígéri, ha 22-ben nyer, szibériai börtönbe zárja a roma jogvédőket
Toroczkai beszéde a törökszentmiklósi erődemonstráción
Toroczkaiék Törökszentmiklóson tüntettek
Toroczkai éttermet dózerol és cigányokat látogat | Ásotthalmi rend
Toroczkai üzent a borsodnádasdi gyilkosnak
Torokelvágással fenyegette a hernádkaki cigányhorda a jobbikosokat
Transzparens-el vagy zászlóval nehogy merj tüntetni, mert elkobozzák! (2020.05.28 Budapest)
Tüntetés a cigánybűnözés ellen Monoron.
Tüntetés a cigánybűnözés ellen Nagykátán - Incze Béla (HVIM alelnök)
Tüntetés a cigánybűnözés ellen Nagykátán - Szabó Ákos (HVIM - Nagykáta)
Tüntetés a cigányterror ellen - Toroczkai László beszéde | Törökszentmiklós | 2019.05.21.
Tüntetési nagyüzem volt Törökszentmiklóson
Túrricse
Tuzséri cigàny gyülölet balhéj
Tyúkólban bújkált egy vélhetően fidesz kedvenc, visszaeső börtöntöltelék tolvaj.
Tyúktolvaj cigány
Úgy megverte a "fiatal" a férfit, hogy az majdnem belehalt (AZÓTA MÁR BELEHALT!) (2015-06-11)
Új Magyar Gárda
Újabb feljelentés a cigány önkormányzat ellen
Újabb térfigyelők Székelyudvarhelyen – Erdélyi Magyar Televízió
Újabb unokázós csalókat fogtak el a baranyai rendőrök
Újabb zsarolók kerültek rács mögé (Ózd Rk - B-A-Z. MRFK)
Újra Magyart öltek Lyukóban a bűnöző cigányok.
Újra gyilkolt a gettókultúra Borsodban
Unokázós csalókat fogtak el több településen
Útban Lyukófelé a 16-os buszon készült felvétel egy ott lakóval.
Utcákat bontanak el az újonnan betelepült cigányok
Üzenet a bűnözőknek: Ideje rendet tenni!
Uzsoragyanúba keveredett polgármester: A lakosok szerint ártatlan
Uzsorás bűnöző segíti a Fidesz kampányát?
Vadkelet Budapesten: Maffiahálózat működik a turisták lehúzására
Vajda: Farkas Flórián börtönnel fenyegette meg ellenlábasait
Valahol a sorosozással űzik az ördögöt, itt a Lungo Drommal
Választás rendjének megsértése Érpatakon a fideszes bandatagok szervezésében!
Valóságsokk: Erővel kell megtörni a cigánybűnözőket!
Védekező állásba kényszerült a magyarság Apácán
Véget érhet az uzsoráshadsereg terrorja
Verekedés egy csepeli buszon
Véremben van a vezetés - jogosítvány nélkül okozott balesetet egy fiatalember Szombathelyen
„Verték, ütötték őket” Rabszolgaként tartottak két nőt Csernelyen
Vidékről beköltöző cigányok
Videó: Drogos fiatal dühöngött egy törökszentmiklósi boltban
Videón a fehérgyarmati cigány tömegverekedés.
Vigyázat Lyukóvölgy! Ahol alacsonyan szállnak a drogosok
Visszatérnek a vonulások Magyarországra: Mi Hazánk-Betyársereg-menet jön a „cigányterror” ellen
Volner János: "Ceglédi konfliktus" Ma reggel (2012-08-22)
Volner János az Echo TV Szópárbaj c. műsorában (2013.01.22.)
Volner János vs. Forgács István (romaügyi szakértő) - Téma: Magyar - roma együttélés
Vonat elé fektették az összevert, kirabolt áldozatukat a cigók (2013-09-09)
Zagyva vs Ékes - A Magyarország területén élő (cigányok) nemzetiségek helyzetéről (2013-11-19)
Zárják be a kerepesi lövöldözőket!
barikádTV: Cigányterror Pilisen
cigányok brutális
igazmondó cigány vajda
orbán zsidesz cigánybűnözői így lopják a karácsonyfa díszt
roma rendőr
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Szekely Attila
 

Megint jönnek? - Törökszentmiklós 2019.



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Hírek magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: szerda, 2019. május 22. Nézettség: 570

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal