Lugosi Tibor

25 videó
Nívódíjas klarinét és tárogatós előadóművész a Magyar Rádió és Televízió szólistája.
Budapesten születtem.
Zenei tanulmányaim először hegedűn kezdődött, majd később klarinéton és tárogatón fojtatódott.
Mint hivatásos előadóművész 1968-óta a legrangosabb zenekarok és együttesek szólistájaként,Budapest és a világ legnívósabb éttermeiben mulatóiban játszom.1970-től 1971-ig a Honvéd Művészegyüttes népi zenekarának, 1971-től 1984-ig pedig a Duna Művészegyüttes népi zenekarának szóló klarinétosa és tárogatósa voltam. Az együttessel szinte a világ valamennyi országában felléptünk hatalmas sikereket aratva. 1984-ben meghívást kaptam a világhírű Ibusz Gulyásparti zenekarában ahol később a zenekar művészeti vezetője lettem. Tagja és szólistája voltam a Száztagú Cigányzenekar 1992-től - 1994-ig.Alapító tagja vagyok a Magyar Nemzeti Cigányzenekarnak.1989 -ben az Országos Rendező Iroda NÍVÓDÍJ- ban részesített.A Magyar Rádióban 1971-óta készítek rendszeresen felvételeket és 1981-ben az év legjobb felvételének minősítették a "Kalotaszegi táncok"-c.felvételemet! Pályám során különböző zenekarokkal számtalan hanglemezt készítettem és rendszeres szereplője vagyok a Magyar Televízió népzenei műsorainak is. Az idegenforgalmi szezonban Budapesten a Hajógyári szigeten lévő Szekér csárdában lépek fel a világhírű Lugosi Band szólistájaként. Ezenkívűl fesztiválokon, idegenforgalmi rendezvényeken, turisztikai bemutatókon, falunapokon és más ünnepi eseményeken is rendszeresen részt veszek.

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Lugosi Tibor
 

Elmegyek az életedből - Ifj.Lugosi Tibor és zenekara



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Nóták magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: kedd, 2012. június 26. Nézettség: 748

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal