Csepel Táncegyüttes

16 videó
Az együttest 1958-ban alapították Budapest egyik külső kerületében, Csepelen, melyről az együttes a nevét is kapta. Tagjai azóta is nagyrészt a helyi és a szomszédos kerületekben élő fiatalok közül kerülnek ki. Háttérintézménye és székhelye a kerület legnagyobb művelődési háza, a Csepeli Munkásotthon. A jelenlegi tánckar 28 főből, főként középiskolás és egyetemista diákokból áll, akiknek többsége gyermekkoruk óta együtt táncol. Az együttes utánpótlását évtizedek óta a Csepp-Csepel és a Kis-Csepel Táncegyüttesek biztosítják.

A Csepel Táncegyüttes feladatának tekinti, hogy a térségben élő fiatalokat a hasznos szabadidő eltöltés mellett a hagyomány szeretetére nevelje. Nemcsak a kerület, hanem Dél-Pest és a Csepel-sziget kulturális színfoltja is, hiszen a térség legnagyobb múlttal rendelkező amatőr néptánc együttese. Műsorait hazai és külföldi fesztiválokon, rendezvényeken mutatja be. Európa legtöbb országában vendégszerepelt már, de eljutott Isztambulba és Tajvanra is, ahol nemzetközi fesztiválokon nemcsak Magyarországot, hanem Európát is képviselhette.

Az együttes tagjai egy nagyon összetartó, ám a lelkes új jelentkezők felé mindig nyitott csoportot alkotnak, a próbákon kívüli szabadidejükben is sűrűn összejárnak, kirándulnak, szórakoznak együtt.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és korábban foglalkozott már néptánccal, próbáinkról és műsorainkról az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Cím: 1215 Budapest, Árpád utca 1.
Telefonszám: +36 70 431-6929
E-mail: csepeldancegroup@gmail.com

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Csepel Táncegyüttes programja



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Tánc magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: vasárnap, 2016. január 10. Nézettség: 358

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal