178 videó - 1956
Mi volt ezerkilencszázötvenhat, barátom? Múlt, ami elmúlt? Egy nép, amely elhullt? Hol volt, hol nem voltSe élő, se holt. Elfelejtetted a Tettet? Amikor a semmiből sok ember Valamit teremtett. Sokáig nem is lehetett hallani, hogy mi volt ez a Valami. Hogy Valami volt: s ez a szabadság. És hogy futott előle a Gazság! Pattant a ránk szorított bilincs, amikor utcára lépett a sok Nevenincs. A sokat emlegetett Nép. Aki látta, felejthetetlen a kép: ahogy ott vonult, ahogy a Veres Csillag az utcára hullt. Ahogy dőlt a Szobor, s még dőltében is ölt. Ahogy egy nép ellen fordult a Gyilkos tőre, s aki addig nem hitte: láthatta, hogy gyilkosa is ő, nem csak őre. Azt hitted, véget ért a rabság, s hogy elérkezik végre a Szabadság? És hogy mert szabad vagy, a jövődet is visszaadják? A csillag lehullt, a Nap ragyog. Azt hitted, kis magyar, hogy elnézik neked a Nagyok?! Nem kértél sokat, csak az életed, s balgán azt hitted, hogy ellenértéknek beszámíthatják talán a véredet. Vér-vár. Vér-vád. Vér- ver. Aléltan elhever. A puszta föld. Ököl. Szorít, elernyed. Földedbe bevernek, mint jelzőkarót. Élethosszig fizetheted ezt az adót! Jön a defterdár, s tőle megtudod: néhány szép napért mennyi az ár. Mi volt az életed? Hiába kérdezed Ahogy a helyed nézed népeknek sorában, légy büszke arra: ha csak kicsiny kokárda vagy Világnak gomblyukában.
Ma szikratűz csak egy különc szívébe,
holnapra már nagy testvérérzelem,
mely a viharba is lobogva, égve
uralkodik büszkén százezreken.
Ma szikra, holnap láng, majd egy tűzerdő,
mely bíborával az égig lobog,
hiába tiprod el, mindég növekvő,
s ha szunnyad is, nem oltják el korok.
A fáradott ük, haldokolva még
nagy honszerelme égő fáklyalángját
átadja, s minden az utódra száll át.
Meggyújtja ő, s a tűzár szerteárad,
átadja gyermekének, ez fiának,
aztán tovább, tovább... S a fáklya ég!