Vagabond (2003)

1 videó - 2003
Színes, magyar dráma, 99 perc

Karesz állami gondozottként nőtt fel. A film elején utcagyerekek csapatához tartozik, akik a piros lámpánál megálló kocsik ablakát tisztítják meg borravaló reményében. Emellett sok mindenben benne vannak még, ami rosszaságot a nagyváros kínál, verekszenek, betörnek, isznak, kábítóznak. Karesz Zsófit követve, véletlenül kerül be a táncházba, és megragadja annak eredeti hangulata. Összebarátkozik Grácival, aki feketén dolgozó vendégmunkásként él Budapesten, és maga is idegenül mozog a nagyvárosban. Csak a táncházban van otthon, ahol a szülőfalujának zenéjét játszhatja. Karesz miközben megpróbálja Zsófi figyelmét felhívni magára, ismerkedik a táncokkal, sőt dobolással is kísérletezik. Karesz tehát ismerkedik Zsófival, a társasággal, a táncokkal és a különböző ütőhangszerekkel, amiket a magyar, a délszláv és a cigány muzsikában használnak. Eközben régi barátai is előkerülnek, és belerángatják egy betörésbe. Később berúgnak és Kareszt részegen elüti egy kocsi. Kórházba kerül, ahol Zsófi meglátogatja. Amikor Karesz felgyógyul, a táncházi társaság már tagjává fogadja, velük is lakik. A dobolásba is egyre jobban belejön, és már úgy tűnik, hogy sikerül elszakadnia alvilági barátaitól, amikor azok lebuknak, és Kareszt is letartóztatják. A film végén a börtönben látjuk Kareszt, aki már furulyán játszik, rabtársai kísérik. Valószínűleg zenész lesz belőle...

Rendezte: György Szomjas, Zoltán Zsuráfszki

Szereplők:
Sándor Badár (Policeman), Ágnes Csere (Karesz' mom), Judit Schell (Zsófi's Mom), Péter Simon (Karesz), Béla Éless (Uncle Józsi), Graci Benke (Gráci), Robert Kerényi (Géza), Csaba Simon (Szerb), Judit Abraham (Juli), Kata Horváth (Zsófi), Enikö Kocsis (Márta), Nadia Abdulwahab, Milán Albunovits Gyula Ambrus ((as Ambrus 'Csángó' Gyula)), Tamás Babus

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Ujváriné Judit -
 

Vagabond (2003)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez videa.hu videó.
Segítség a videa.hu típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Movies (Filmek) nemzetközi kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: szombat, 2021. április 10. Nézettség: 104

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal