Karinthy Frigyes

41 videó
Karinthy Frigyes (teljes nevén: Karinthy Frigyes Ernő, Budapest, 1887. június 25. – Siófok, 1938. augusztus 29.) magyar író, költő, műfordító.
Karinthy Frigyes 1898 és 1900 között kezdett írni: színműveket, kalandos történeteket, verses meséket írt; emellett naplót vezetett. Tizenöt éves volt, amikor a Magyar Képes Világ folytatásokban közölte a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című regényét.
Érettségi után matematika-fizika szakon, a bölcsészkaron és a sebészeten is hallgatott egyetemi előadásokat. Noha diplomát soha sem szerzett, egész életében élénk érdeklődéssel és feltétlen tisztelettel fordult a tudományok felé. Bajor Andor szerint „hitt az értelem erejében, sőt azt mondhatjuk: vakon hitte, hogy múló tünemény a vakság”.
1906-ban Az Újság munkatársa lett. Ebből az időből ered legendás barátsága Kosztolányi Dezsővel. A következő években sorra jelentek meg novellái, paródiái, humoros írásai a különböző budapesti lapokban, de az ismertséget az Így írtok ti című paródiakötete hozza meg számára 1912-ben.
Sok ismert mű magyar fordítása kötődik a nevéhez (elsősorban a Micimackóé), de valószínűleg a fordítások egy részét Mici nővére (Karinthy Emília) készítette, vagy legalábbis ő készítette elő az író számára a nyersfordítást.
1929-es Láncszemek című novellájában megalapozza a hat lépés távolság elméletét, mely később világhíres lett, főként a vele foglalkozó tudósok és művészek által.
1936-ban agydaganattal műtötte meg Stockholmban Herbert Olivecrona; erről írta Utazás a koponyám körül című regényét. 1938-ban agyvérzésben meghalt.
Egyes szóalkotásai (például halandzsa) és kifejezései ("magyarázom a bizonyítványomat") a mai köznyelvet gazdagítják.

 
A rossz tanuló felel
Karinthy - Paródiák és humoreszkek
Karinthy - Prológus egy cirkusz-filmhez
Karinthy: Tegezés 1/2
Karinthy: Tegezés 2/2
Karinthy Ferenc: Apám
Karinthy Frigyes - Előszó
Karinthy Frigyes - Előszó
Karinthy Frigyes - Ki kérdezett
Karinthy Frigyes - Nem mondhatom el senkinek / Kőszegi Ákos
Karinthy Frigyes - Tanár úr kérem 01 - Reggel hétkor
Karinthy Frigyes: Akkor és oda - Ascher Oszkár
Karinthy Frigyes: Barabbás
Karinthy Frigyes: Előszó - elmondja Bogár Petra
Karinthy Frigyes: Kivégzés
Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak (részletek)
Karinthy Frigyes: Tanár úr, kérem - Röhög az egész osztály
Karinthy Frigyes: Tanítom a kisfiamat (Gálvölgyi J.)
Karinthy Frigyes Cirkusz (részlet)
Karinthy torta
Mecsek: Életem filmje - Karinthy Frigyes emlékének / Film of my Life
Moldova katonája hódít a Karinthyban
Őskori és modern képek a Karinthy Szalonban
Szegény Dániel a Karinthy Színházban - Ez történt
Tanár úr kérem 01 - Reggel Hétkor
Tanár úr kérem 02 - Elkéstem
Tanár úr kérem 03 - Eladom A Könyvem
Tanár úr kérem 04 - A Jó Tanuló Felel
Tanár úr kérem 05 - A Rossz Tanuló Felel
Tanár úr kérem 06 - A Bukott Férfi
Tanár úr kérem 07 - Magyar Dolgozat
Tanár úr kérem 08 - Röhög Az Egész Osztály
Tanár úr kérem 09 - Kísérletezem
Tanár úr kérem 10 - Magyarázom A Bizonyítványom
Tanár úr kérem 11 - A Lányok
Tanár úr kérem 12 - Naplóm
Tanár úr kérem 13 - Lógok A Szeren
Tanár úr kérem 14 - A Vésztanács
Tanár úr kérem 15 - Hazudok
Új logót kap a Karinthy Színház
Variáció képre, hangra, versre. Ady Endre Föl- földobott kő, Karinthy Egyszerűség
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Karinthy - Prológus egy cirkusz-filmhez



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Film magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: kedd, 2012. május 29. Nézettség: 889

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal