Nicki Minaj

41 videó
Onika Tanya Maraj (1982. december 8.)művésznevén Nicki Minaj amerikai rapper, énekes és dalszerző.
1982-ben született trinidadi szülők gyermekeként. Ötéves koráig Trinidadon éltek nagyanyjával, ekkor Queensbe költöztek (New York), egyes források Queenst adják meg születési helyéül, míg mások Trinidadot. Apja alkoholista és kábítószeres volt, és egyszer felgyújtotta a házukat, hogy megölje a feleségét. Minaj az Elizabeth Blackwell középiskolába járt, majd a LaGuardia High Schoolban érettségizett.A LaGuardia zenei és előadóművészeti jellegű iskolában Minaj dráma tagozatra járt.Egy időben a bronxi Red Lobster étteremben dolgozott.

Minaj néhány mixtape-t készített, és szerepelt az XXL magazinban. 2008-ban az év női előadója lett az Underground Music Awards díjkiosztón.Több, már befutott előadó, köztük Mariah Carey, Ludacris, Usher, Christina Aguilera, Kanye West dalában is vendégszerepelt. 2009 áprilisában jelent meg Beam Me Up Scotty című mixtape-je, ami pozitív fogadtatásban részesült a BET és az MTV részéről. 2009 augusztusában Minaj leszerződött a Young Money Entertainmenthez.

Első albuma, a Pink Friday 2010. november 23-án jelent meg. Erről egy dal, a Massive Attack már áprilisban megjelent. Augusztusban jelent meg az album első hivatalos kislemeze, a Your Love, ami a 14. helyet érte el a Billboard Hot 100, a 7.-et a Hot R&B/Hip-Hop Songs és az elsőt a Rap Songs slágerlistán. Ezzel 2002 óta ő az első női rapper, aki szólószámmal kerül a lista élére. 2010 októberében ő lett az első női rapper, akinek hét dala szerepelt a Billboard Hot 100-on.

 
Alicia Keys - Girl On Fire (Inferno Version) ft. Nicki Minaj
Alicia Keys Ft. Nicki Minaj - Girl On Fire (Inferno Version)
David Guetta - Turn Me On ft. Nicki Minaj (Official Video)
David Guetta - Where Them Girls At ft. Nicki Minaj, Flo Rida
David Guetta feat. Flo Rida and Nicki Minaj - day day daydayday
Drake - Make Me Proud ft Nicki Minaj [ Lyrics ] (Take Care)
French Montana - Freaks (Explicit) ft. Nicki Minaj
Jessie J, Ariana Grande, Nicki Minaj - Bang Bang (Audio)
Justin Bieber - Beauty And A Beat ft. Nicki Minaj
NICKI MINAJ, DRAKE, LIL WAYNE - Extended Summer Jam Performance
NICKI MINAJ - Hey Mama (live) BILLBOARD AWARDS 2015
Nicki Minaj, Cassie - The Boys (Explicit)
Nicki Minaj - Anaconda
Nicki Minaj - Beez In The Trap (Explicit) ft. 2 Chainz
Nicki Minaj - High School (Explicit) ft. Lil Wayne
Nicki Minaj - Lookin Ass (Explicit)
Nicki Minaj - Moment 4 Life (Clean Version) ft. Drake
Nicki Minaj - Only (Audio) ft. Drake, Lil Wayne, Chris Brown
Nicki Minaj - Only (Lyric) ft. Drake, Lil Wayne, Chris Brown
Nicki Minaj - Only ft. Drake, Lil Wayne, Chris Brown
Nicki Minaj - Only ft. Drake, Lil Wayne, Chris Brown
Nicki Minaj - Pills N Potions (Official)
Nicki Minaj - Pound The Alarm (Explicit)
Nicki Minaj - Right By My Side (Explicit) ft. Chris Brown
Nicki Minaj - Starships (Explicit)
Nicki Minaj - Starships (Lyrics)
Nicki Minaj - Stupid Hoe (Explicit)
Nicki Minaj - Super Bass
Nicki Minaj - Super Bass By Sophia Grace Brownlee
Nicki Minaj - Va Va Voom (Explicit)
Nicki Minaj - YMCMB & Beats By Dre Presents: The Pinkprint Movie
Nicki Minaj HOT TOPLESS, NAKED Photoshoot!
Nicki Minaj On The Ellen Show 27/09/2013 FULL INTERVIEW HD
Nicki Minaj Sings 'Super Bass' with Sophia Grace (Full Version)
Nicki Minaj Vlog #18 - SB's Birthday @ Perfections Strip Club
Nicki Minaj ft. Lil Wayne - "Go Hard" Official Video
Nicki Minaj iHeartRadio Music Festival 2014
Starships (Nicki Minaj) - Megan Nicole & Lindsey Stirling, Alex G, and Madilyn Bailey
Starships - Nicki Minaj (cover) Megan Nicole and Lindsey Stirling
Tee Blaq - Nicki Minaj (Official Music Video) ft. Olamide
Trey Songz - Touchin, Lovin ft. Nicki Minaj [Official Video]
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Nicki Minaj - Super Bass



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Film magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: péntek, 2013. július 12. Nézettség: 335

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal