Krónika (1982)

23 videó - 1982
fekete-fehér, magyar dokumentumfilm sorozat

Sára Sándor 1982-ben, több mint százórányi dokumentum-felvételből állította össze Krónika című, mindmáig kivételes művészi és dokumentumértékű filmeposzát a 2. magyar hadsereg tragikus megsemmisüléséről a Don-kanyarban. A "magyar apokalipszis" túlélői - tisztek, közlegények és munkaszolgálatosok -, valamint a százezernél több áldozat családtagjai negyven évi kényszerű hallgatás után először beszélhettek az átélt borzalmakról, az azóta is elszenvedett sok-sok megaláztatásról, elveszített szeretteik miatt érzett soha nem enyhülő fájdalmukról. A filmben megszólalók közül ma már szinte senki nincs közöttünk. A korabeli filmhíradók hazugságaival szembesített, döbbenetes hatású vallomásaik azonban mit sem veszítettek erejükből.
A 2. magyar hadsereg a Magyar Királyi Honvédségnek az 1941/1942-ben érvényes hadrendben nem szereplő alakulata volt, amelyet 1942-ben állítottak fel, és a keleti hadszíntérre küldték harcolni. A hadsereg 1943 januárjában a Sztálingrád körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos, megsemmisítő veszteségeket szenvedett. A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak: a megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda a -40 fokos orosz télben. A Főparancsnokság és az ország vezetésének mozgástere a katasztrófa elkerülésére teljesen beszűkült.
A Doni veszteségekről pontos adatok még ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg mintegy 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer főt vesztett, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát megállapítani nem lehet. A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége, idegen földön, idegen érdekekért négyszer annyi ember veszett el, mint a mohácsi csatában, magyar katonaság a keresztes háborúk óta nem harcolt ilyen messze hazájától.

Dicsőség a hősöknek!

Epizódok:

1. Bevezetés a 2. magyar hadsereg krónikájához
2. Előzmények 1942 január
3. Indulás 1942 január - június
4. Felvonulás: 1942 május - július
5. Munkaszolgálat
6. Megérkezés: 1942. július - augusztus
7. Hídfőcsaták
8. Tűzkeresztség
9. Helyzetjelentés 1942. szeptember-október
10. Frontszemle 1942. október- november
11. Felváltás,1942. november-december
12. Állóharc, 1942. december
13. Harcelőörs
14. Téli front 1942. november-december
15. Támadás előtt, 1943. január 1- január 12.
16. Haditudósítás
17. Támadás, 1943. január
18. Áttörés, 1943. január
19. Visszavonulás, 1943. január
20. Kitörés, 1943. január
21. Menekülés, 1943. január
22. Hadparancs, 1943. január
23. Utóvédharc, 1943. február
24. Gyülekezés,1943. február
25. Hazatérés, 1943 március-május
26....elátkozva a hatodik napot."

 
Kronika 26/03 A 2. magyar hadsereg a donnál Indulas 1942 januar junius
Kronika 26/04 A 2. magyar hadsereg a donnál Felvonulas 1942 majus julius
Kronika 26/05 A 2. magyar hadsereg a donnál Munkaszolgalat
Kronika 26/06 A 2. magyar hadsereg a donnál Megerkezes 1942 julius augusztus
Kronika 26/08 A 2. magyar hadsereg a donnál Tuzkeresztseg
Kronika 26/09 A 2. magyar hadsereg a donnál Helyzetjelentes 1942 szeptember oktober
Kronika 26/10 A 2. magyar hadsereg a donnál Frontszemle 1942 oktober november
Kronika 26/11 A 2. magyar hadsereg a donnál Felvaltas 1942 november december
Kronika 26/12 a 2 magyar hadsereg a donnal Alloharc 1942 december
Kronika 26/13 a 2 magyar hadsereg a donnal Harceloors
Kronika 26/14 a 2 magyar hadsereg a donnal Teli front 1942 november december
Kronika 26/15 a 2 magyar hadsereg a donnal Tamadas elott 1943 januar 01 januar 12
Kronika 26/16 a 2 magyar hadsereg a donnal Haditudositas
Kronika 26/17 a 2 magyar hadsereg a donnal Tamadas 1943 januar
Kronika 26/18 a 2.magyar hadsereg a donnal Attores 1943 januar
Kronika 26/19 a 2.magyar hadsereg a donnal Visszavonulas 1943 januar
Kronika 26/20 a 2.magyar hadsereg a donnal Kitores 1943 januar
Kronika 26/21 a 2.magyar hadsereg a donnal Menekules 1943 januar
Kronika 26/22 a 2 magyar hadsereg a donnal Hadparancs 1943 januar
Kronika 26/23 a 2 magyar hadsereg a donnal Utovedharc 1943 februar
Kronika 26/24 a 2 magyar hadsereg a donnal Gyulekezes 1943 februar
Kronika 26/25 a 2 magyar hadsereg a donnal Hazateres 1943 marcius majus
Kronika 26/26 a 2 magyar hadsereg a donnal Zelk Zoltan
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Szegvári Péter
 

Kronika 26/10 A 2. magyar hadsereg a donnál Frontszemle 1942 oktober november



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Film magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: péntek, 2019. május 24. Nézettség: 238

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal