Kisfaludy György

33 videó
Tanulmányai szerint műszeripari technikus, majd számítógép műszaki rendszermérnök, aki az IBM magyarországi szervizénél kezdte ezt a munkáját 1970-1990 között. Sokáig szervizes, majd az Alkalmazott Logikai Laboratórium főosztály munkatársa volt, ahol mesterséges intelligencia fejlesztéssel foglalkoztak a SZÁMALK nevű számítástechnikai cégnél. Az ALL kisszövetkezet Időfizikai Kutató Laboratóriumának vezetője 1987-től 1997-ig. Itt G6 tudományos kutatást is vezetett. Ekkor dolgozott ki 3 eljárást a gravitációs hullámok mérésére, amivel már akkor sikeres méréseket hajtott végre. Ezen fejlesztéseik egyike addig jutott, hogy irányérzékenyen, vagyis század foknyi pontossággal mérni tudták a gravitációs hullámokat, azaz az anyagi testek tömeghullámait. A tömeghullámok és a mesterséges intelligencia kutatások elvezették egy ma még nagyon a határterületen mozgó kutatási sorozathoz. Ekkor felállított egy egységes és egyesítő filozófiai elméletet, amelyben a vallások által őrzött információk nem esnek kívül a tudomány berkein. Ez persze sok ellenséget hozott neki mind a két tábor dogmatikusainak a köréből. 1997 december 11-én a Hunok parlamentárisan az Őskeresztény egyházuk vezetőjévé, ahogyan ők mondják, az Élnökévé választották. Azóta vezeti az egyházat és annak szertartásait. 6 éves kora óta ír verseket, és versei lapoknál és antológiákban is megjelennek.
Újságíró, főképpen az idővel kapcsolatos cikkeket ír. 5000-nyi cikke érdekes forrásmunka a téma iránt érdeklődőknek Ő építette a Föld első valóban működő gravitációs távcsövét.2006-ban közölt cikkében már olyan képek is találhatók, ahol a megfigyelési képeken már korrektül megjelenik a Hold, a Jupiter, a Nap, valamint az M31 és az M110 galaxisok centrumában lévő fekete lyukak.

Megjelent könyvei

A teremtés üzenete
Energia Titka
A Lélek Zengése
Az értelem puha fészke

 
2012 03 01 I Rész - A Szentlélek működése
2012 04 05 II Rész - Az agy működése
2012 04 05 I Rész - Az agy működése
2013 01 31 - Teremtéstan és Időfizika - Kisfaludy György
2013 02 28 - Teremtéstan és Időfizika - Kisfaludy György
2013 03 07 - Teremtéstan és Időfizika - Kisfaludy György
Kisfaludi György-szkíta- hun- magyar
Kisfaludy György-2016.03.31._1.rész
Kisfaludy György - Hogyan csinálnak belőled biorobotot
Kisfaludy György: Az élet himnusza /elmondja: Kasó László/
Kisfaludy György: Élet hímnusza - Szaval: Kékrózsa Bíborvirág
Kisfaludy György Nostradamus joslata
Kisfaludy György_A Lélek zengése (Tata-2005)
Kisfaludy György_A Magyar Szentkorona 1_2 (Sz.kígyós-2006)
Kisfaludy György_A Teremtő tánca - a pontból a végtelenig 1_2 (Tata-2009)
Kisfaludy György_A Teremtő tánca - a pontból a végtelenig 2_2 (Tata-2009)
Kisfaludy György_A Világ teljessége 1_2 (B.csaba-2008)
Kisfaludy György_A Világ teljessége 2_2 (B.csaba-2008)
Kisfaludy György_A lélek működése és szerkezete (Sz.kígyós-2004)
Kisfaludy György_A lélek teremtő ereje 1_2 (Tata-2011)
Kisfaludy György_A lélek teremtő ereje 2_2 (Tata-2011)
Kisfaludy György_A népmesék és a Teremtés 1_2 (Tata-2007)
Kisfaludy György_A népmesék és a Teremtés 2_2 (Tata-2007)
Kisfaludy György_Aranygyapjú és sárkány (Tata-2011)
Kisfaludy György_Atlantiszi időszámítás 1_2 (Tata-2010)
Kisfaludy György_Az élő szervezetek a sejtektől az emberig (Tata-2004)
Kisfaludy György_Hivatalos kép - okos nép (Tata-2007)
Kisfaludy György_Számítógépek az Ókorban 1_2 (Tata-2011)
Kisfaludy György_Számítógépek az Ókorban 2_2 (Tata-2011)
Kisfaludy György_Teremtés, vagy evolúció 1_2 (Tata-2010)
Kisfaludy György_Teremtés, vagy evolúció 2_2 (Tata-2010)
Kisfaludy György és Dr Pap Lajos_A szívsebész szívügye 1_2 (Tata-2006)
Kisfaludy György és Dr Pap Lajos_A szívsebész szívügye 2_2 (Tata-2006)
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Kisfaludy György - Hogyan csinálnak belőled biorobotot



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó az Oktató magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: vasárnap, 2014. november 2. Nézettség: 1,045

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

1 megjegyzés | 1 / 1 oldal