Szörényi Levente

41 videó
Szörényi Levente (teljes nevén: Szörényi Levente Bálint, Gmunden, Ausztria, 1945. április 26. – ) Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes, szövegíró, Szörényi Szabolcs testvéröccse. Jelentős részt vállalt a magyar beatzene megteremtésében. Felesége volt Kovács Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő, közös gyermekük Szörényi Örs, aki szintén zenész.

1965 óta az Illés tagja és ekkortól dolgozik együtt Bródy Jánossal.
1974-1984 között a Fonográf együttes alapító tagja, zeneszerzője és énekese volt.
Számtalan sikeres rockopera és színpadi mű szerzője, közülük is a legsikeresebb, az István, a király, amit 1983-ban mutattak be a városligeti Királydombon. A Fonográf Gmk. egyik alapítója. 1987-ben a Maradj köztünk segélykoncert himnuszának szerzője volt. 1988-ban részt vett Szegeden A felkelő nap háza című nemzetközi népzenei fesztivál létrehozásában.

 
17. Illés - Európa csendes (Szörényi Levente, Petőfi Sándor) ('96)
Auksz Éva: Szörényi L. - Bródy J. - Veled Uram
Bánatvirág - Szörényi Levente Bálint: Hattyúdal koncert, 2010 december 28
Eljöttél végre – Rost Andrea és Szörényi Levente
Halász Judit, Szörényi Levente - Amikor én még kislány voltam
Illés 50 - Szörényi Levente, Bródy János - Közös őszinte mondatok koncert előtt...
Kéglidal- Szörényi Levente és a Miskolci Illés EmlékZenekar 2008.
Koncz Zsuzsa. Szörényi Levente - Éjszaka
Kovács Kati &Szörényi Levente: Ima
Kovács Katiról beszél Szörényi Levente (2007)
Ne kérdezd tőlem Szörényi Levente
Szörényi Levente-Adamis Anna: A jel rajtam
Szörényi Levente-Adamis Anna: Te
Szörényi Levente - A lány, akit szerettem
Szörényi Levente - Amikor én még...
Szörényi Levente - Bánatvirág
Szörényi Levente-Bródy János /Illés Együttes/: Ne gondold, ó ne
Szörényi Levente-Bródy János: 1911
Szörényi Levente-Bródy János: Álomszép regény
Szörényi Levente-Bródy János: Angolna
Szörényi Levente-Bródy János: Életrajz
Szörényi Levente-Bródy János: Élj boldogan
Szörényi Levente-Bródy János: Király Nagy Ági
Szörényi Levente-Bródy János: Már nem tudom
Szörényi Levente-Bródy János: Szenvedély
Szörényi Levente - Dal az ártatlanságról
Szörényi Levente - Életrajz
Szörényi Levente - Fénykereső
Szörényi Levente - Hattyúdal kocert - 2010.
Szörényi Levente - Ne vágj ki minden fát
Szörényi Levente - Rocklexikon (2/5)
Szörényi Levente - Utazás
Szörényi Levente - Vidéki Kislány
Szörényi Levente - Zazi
Szörényi Levente: Ajánlott levél
Szörényi Levente: A múzsa csókja
Szörényi Levente: Elég volt! Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet - szövegrészleteire
Szörényi Levente: Művészbejáró
Szörényi Levente: Vágyaim napja
Szörényi Levente és az FG-4 - Dal az ártatlanságról
Szörényi Levente és az FG4 - A lány akit szerettem
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Dr.Edelényi-Szabó Árpád Ede
 

Kéglidal- Szörényi Levente és a Miskolci Illés EmlékZenekar 2008.



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Komolyzene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: kedd, 2012. január 10. Nézettség: 454

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal