Dubrovay László

23 videó
Zeneszerző, zeneoktató.
Budapesten született, 1943. március 23-án.
Négy éves korától édesapja tanította zongorázni. Zeneszerzést a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett. 1966-ban kitűnőre vizsgázott. Zeneszerzést Vaszy Viktortól, Szelényi Istvántól, Szabó Ferenctől és Vincze Imrétől tanult.
1966 és 1971 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, 1971-től 1972-ig a Hamburgische Staatsoper korrepetitora lett. Tanulmányait 1972-től 1974-ig Kölnben, Karlheinz Stockhausennél és Hans-Ulrich Humpertnél folytatta, ahol a 20. század legmodernebb hangkutatási eredményeit, különféle komponálási technikákat sajátított el, megismerkedve az elektronikus zenével is, mely a későbbiekben igen jelentős területei közé tartozott, amiképpen új, először általa alkalmazott zenei technikák kifejlesztése is.
Dubrovay kísérletező és felfedező típus, aki a hangszerek új és újszerű kombinációinak és megszólaltatásának kidolgozására egyaránt fogékony. 1974-75-ben a Westdeutscher Rundfunk elektronikus stúdiójában működött. 1976-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneelmélet tanszakán tanít. 1985-ben a Künstlerprogram keretében Berlinbe hívták.

Számos nemzetközi zeneszerzés versenyen nyert díjakat: Settin (1973), Trieszt (1974), Linz (1992), Budapest (1997). További kitüntetések: Erkel-díj (1985), Bartók-Pásztory-díj (1996), Érdemes művész-díj (1998), Artisjus-díj (2006).

Elektronikus stúdiókban dolgozott: Köln, Freiburg, Berlin, Lüneburg, Bourges, Stockholm, Budapest.

Zeneszerzői tevékenysége során komponált operát, táncjátékot, zenekari-, kamara-, szóló-, fúvószenekari, kórus-, továbbá elektronikus- és komputer zenei műveket is.

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Dr.Edelényi-Szabó Árpád Ede
 

László Dubrovay - Trumpet Concerto No. 2



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Komolyzene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: vasárnap, 2012. december 2. Nézettség: 375

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal