Várdai István

26 videó
Várdai István 1985-ben született Pécsett. 1997-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kivételes tehetségek osztályába, jelenleg a bécsi Zeneakadémiának és a budapesti Zeneművészeti Egyetemnek egyaránt növendéke. Diplomahangversenyén, 2009 októberében zsúfolásig megtelt a Zeneakadémia nagyterme. A bécsi és budapesti egyetemi tanulmányok után jelenleg a Kronbergi Zeneakadémián folytatja tanulmányait, Helmerson professornál (cselló), Gidon Kremer, Jurij Bashmet, Schiff András pedig a kamarazenei ismereteit mélyítik.

Bemutatkozó szólókoncertjét Hágában, Hollandiában adta 1998-ban, amit olyan jelentős állomások követtek, mint London, Firenze, Kobe, Frankfurt, Moszkva és München. Tehetségét többször jutalmazták külföldi zenei versenyeken is, 2008 őszén I. díjat nyert a 63. Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen, ő vehette át a közönségdíjat, valamint a Coup de Coeur Breguet díjat és a Pierre Fournier díjat is.

Várdai István (fotó: Jean Claude Capt)
Előtte, 2007-ben elnyerte Moszkvában a XIII. Nemzetközi Csajkovszkij verseny III. díját, a Nemzetközi Csajkovszkij Alapítvány különdíját, 2006-ban a berlini Emanuel Feuermann Gordonkaversenyen a Kronberg-i Akadémia különdíját, illetve első helyezést ért el az Ausztriában rendezett XIII. Nemzetközi Brahms-versenyen. Várdai István kivételes sikersorozattal is büszkélkedhet: háromszor nyerte meg a David Popper Nemzetközi Zenei Versenyt.

2006 nyarán abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a Santander-i Nemzetközi Zenei Fesztivál (Spanyolország) keretében Radovan Vlatkovics kürtművésszel adhatott közös koncertet. Szólistaként fellépett például a Szentpétervári Szimfonikus Zenekarral, Kínában a Qingdao Szimfonikus Zenekarral, valamint több alkalommal a Liszt Ferenc Kamarazenekarral és Magyarország szinte minden nagyzenekarával. 2009-ben a Szentpétervári Gergiev Fesztivál, a spanyolországi El Vendrellben rendezett Pablo Casals Fesztivál, valamint a Radio France Festival Montpellier vendégművésze volt.

2008. március 15-én megkapta a legígéretesebb ifjú zeneművésznek járó Márciusi Ifjak állami kitüntetést, 2009-ben pedig a Junior Prima díjat.

A 63. Genfi Nemzetközi Zenei Verseny egyik díjaként 2009 októberében, a Breguet cég támogatásával jelent meg első lemeze, amelyen Elgar csellóversenye, Prokofjev szonátája, valamint Janáček egy kompozíciója hallható. 2010 szeptemberében Vanhal csellóversenyét rögzítette a Harmonia Mundi, Howard Griffits vezényletével és Camerata Sweiz közreműködésével.

2010-ben fellépett például a bécsi Konzerthausban, a New York-i Carnegie Hallban, szólistaként közreműködött a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program nyitóhangversenyén, a pécsi Kodály Központ hivatalos nyitó koncertjén. 2011 áprilisában a Suisse Romande zenekarával adott három koncertet Svájcban. Mesterkurzusok keretében olyan mesterektől tanult, mint Natalia Gutman, Natalia Shakhovskaja és Starker János. 2012-ben elnyerte a 10.000 euróval járó PRIX Montblanc díjat, melyet 2006 óta adományoznak kiemelkedő hangszeres zenészeknek.

 
BACH - Sayaka Shoji, Jan-Erik Gustafsson, István Várdai - TRAILER
Dvořák: Cello Concerto Part 1. - Várdai István és a Győri Filharmonikus Zenekar
Dvořák: Cello Concerto Part 2. - Várdai István és a Győri Filharmonikus Zenekar
Dvořák: Cello Concerto Part 3. - Várdai István és a Győri Filharmonikus Zenekar
Dvorak : cello concerto 1.mvt, Istvan Vardai
Dvorak : cello concerto 2.mvt, Istvan Vardai
Elgar Cello Concerto op.85
Galatea Quartett, Ryszard Groblewski & István Várdai
Handel-Halvorsen Passacaglia Baráti Kristóf & Várdai István
Internationaler Musikwettbewerb der ARD 2014: István Várdai - 1. Preisträger Violoncello
István Várdai - Vanhal Cello Concerto I.
István Várdai - Vanhal Cello Concerto II. & III.
István Várdai -cellist- diplome concert -
Istvan Vardai Klara Wurtz B Britten Sonate voor Cello & Piano Opus 65 in C
Istvan Vardai plays N. Paganini: Moses Variations on Cello
Schumann Abendlied - István Várdai
Schumann Cello Concerto - István Várdai - Zsolt Hamar
Várdai István
Várdai István brutálisan tehetséges
Várdai István gordonkaestje a Vigadóban. Martinu: Változatok egy szlovák témára
Várdai István gordonkaestje a Vigadóban – Beethoven: 12 változat Mozart Varázsfuvolájának témájára
Várdai István gordonkaestje a Vigadóban – Martinu: Változatok egy Rossini témára
Várdai István gordonkaestje a Vigadóban – Mendelssohn: Dal szöveg nélkul
Várdai István gordonkaestje a Vigadóban – Mendelssohn: Variations concertantes
Várdai István gordonkaestje a Vigadóban – Rosztropovics: Humoreszk
Világjáró Muzsikusok I. - Várdai-Fülei Kamaraest
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Várdai István gordonkaestje a Vigadóban – Rosztropovics: Humoreszk



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Komolyzene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: péntek, 2015. augusztus 7. Nézettség: 343

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal