68 videó
Orlande de Lassus (Orlando di Lasso, Orlandus Lassus vagy Roland de Lassus) (Mons, ~1532. – München, 1594. június 14.) a késő reneszánsz legnagyobb franko-flamand zeneszerzője.
Zenei képzése szülővárosában, a Szent Miklós-templom gyermekkórusa tagjaként kezdődött. Szép hangja miatt állítólag többször elrabolták más vidékek kórusai számára, végül Fernando Gonzaga, V. Károly németalföldi seregeinek vezére vitte magával – szülői engedéllyel – Szicíliába majd Milánóba. Mutálása miatt elhagyta Gonzaga házát, és más pártfogóknál talált állást. Rövid idő múlva Rómába ment, ahol a firenzei érseknek dolgozott. 1553-ban a lateráni Szent János-bazilika karmestere lett. A következő év elején a nápolyi Cesare Brancaccio kíséretében Franciaországban és Angliában utazgatott. Végül 1555-ben Antwerpenben telepedett le, ahol bekapcsolódott a zenei életbe és zenedarabjai kiadását készítette elő. 1556-ban V. Albrecht bajor herceg meghívására Münchenbe költözött, ahol kiemelt bérezéssel előbb énekesként, majd udvari karmesterként alkalmazták. E minőségében sokat utazott Európában zenészeket és énekeseket keresve, aminek eredményeként a kórust Európa legjobbjává emelte. Zeneszerzői híre mindenhol megelőzte, sorra kapta az ajánlatokat, de ő hű maradt Münchenhez. 1558-ban nősült meg, felesége Regina Weckinger (Wächinger), egy landshuti család leánya, a palota egyik udvarhölgye lett. Lassus szinte barátinak mondható kapcsolatba került a herceggel és utódjával, IV. Vilmossal is. Ennek révén is utazgathatott a zenei fővárosokba, ahol mindenütt kiemelt elismeréssel fogadták. 1570-ben nemességet kapott a császártól, 1574-ben XIII. Gergely pápától kapta meg az aranysarkantyús vitézi rangot. Diadalmenet volt több itáliai majd párizsi útja is, a királyi udvar szívélyesen fogadta. Művei folyamatosan jelentek meg a Le Roy & Ballard kiadó jóvoltából. Hívták Drezdába, Párizsba, de Lassust kötötte hűsége, az uralkodóval kialakult szoros kapcsolat, az általa kinevelt kórus, a tanítványok és barátok szeretete. A hatalmas munka és az elfoglaltságok lassan kikezdték idegrendszerét, 1590-től időszakosan elvesztette szellemi frissességét. Még ezután is komponált, egy sorozat motettát szerzett, végül sajtó alá rendezte Lagrime di S. Pietro című madrigálgyűjteményét. Hatvanhárom évesen halt meg.
