Leoš Janáček

127 videó
Leoš Janáček (Hukvaldy, 1854. július 3. – Ostrava, 1928. augusztus 12.) morva zeneszerző, aki - főként a morva népzenére alapozva - teljesen egyéni stílust alakított ki. A zenetörténet egyik legjelentősebb alakja.

Kelet-Morvaország vlachok lakta részén (Lašsko) született, közel a sziléziai határhoz. Nagyapja és apja kántortanító volt, anyja, Amalie posztókészítő dinasztiából származott. Mindkét szülője nagy zenei tehetséget árult el.
Leoš első zenei leckéit apjától, Jiří Janáčektől kapta, majd tizenegy éves korától a brnoi Ágoston-rend papi iskolájában tanult apja volt tanítványánál és barátjánál, Pavel Křižkovskýnál. A növendékek fő tantárgya a kóruséneklés volt, amelyet zenekari gyakorlat is kiegészített.
Az iskola tanulói gyakran vállalhattak kisegítő zenészi munkát esküvőkön, ünnepségeken és nem ritkán a városi színházban. Janáček alaposan megismerkedhetett az európai zenekultúrával a gregoriántól egészen a romantikus operákig. Első fennmaradt kompozíciói (pl. kórusok) ebből az időszakból származnak. Négy év után beiratkozott a konzervatóriumba, ahol egy év alatt végezte el három év tananyagát. Ezután visszatért a papi iskolába, ahol korábbi tanára kérésére átvette az össze zenei tárgy irányítását. Azonban nem sokáig maradt, 1874-ben Prágába költözött és beiratkozott az ottani orgonaiskolába.
A fojtogató és poros légkör miatt szembefordult tanáraival és egy időre ki is zárták az intézményből. 1876-ban visszatért a morva fővárosba, ideiglenes zenetanári állást kapott a tanítóképzőben és elnyerte a Brnói Filharmóniai Társaság igazgató karnagyi tisztét. Igen nagy hangsúlyt fektet a cseh nemzeti zene – Smetana és Dvořák – népszerűsítésére, valamint előadta többek között Mozart Requiemjét, Beethoven Missa solemnisét.
1879-ben rövid időt töltött a lipcsei konzervatóriumban, majd 1880-ban Bécsben, de elégedetlen volt az itteni oktatási módszerekkel is.
1880-ban véglegesítették tanítóképzői állását. 1881-ben házasságot kötött Zdeňka Schulzovával. Saját zenetanítási módszert dolgozott ki, 1882-től elvállalta a brnói orgonaiskola igazgatását. 1883-ban megismerkedett Antonín Dvořákkal, akihez később a zeneszerző haláláig (1904) szoros barátság fűzte.
1889-től a nyelvész és népdalgyűjtő František Bartošsal tudományos alapossággal elkezdte a morva folklór feldolgozását. A népdalok egy részét 1892 és 1901 között zongorakíséretes formában is feldolgozta. 1895-ben a prágai Néprajzi kiállításon morva folklórbemutatót rendezett. 1904-ben megvált tanári állásától, hogy minden erejét a zeneszerzésnek szentelhesse.
Életművéből operái a legjelentősebbek. A mai világsikerből életében kevés jutott neki. Első dalműve a Šárka 1887-re elkészült, de bemutatójára csak 1925 novemberében (!) került sor. Második operája, a Počátek románu (A regény kezdete, 1891) sikertelen volt. Először harmadik színpadi műve hozott ismertséget neki, az 1894 és 1903 között komponált Její pastorkyňa (A mostohalánya, külföldön a főszereplő neve nyomán Jenufa a címe). 1916-ra sikerült elérnie, hogy Prágában bemutassák, de végre sikert ért el, s ez Janáček legtermékenyebb korszakát indította el. Külföldre is ez a műve jutott leghamarabb.
1916-tól a zeneélet szervezésébe is be- vagy inkább visszakapcsolódott, különböző fórumokon kampányolt a zeneoktatásért és a morva népzene kutatásáért. 1919-től 1925-ig a prágai konzervatórium brnói mesteriskolájában újra tanított, az állami népdalintézet morva bizottságában elnökölt.
Ebben az időben is maradt rajongott szülőföldjén, szerény emberként élt utolsó éveiben áramló bel- és külföldi elismerései ellenére is.
Élete utolsó évtizedében figyelt fel rá az európai modern zenei élet. Közös koncerten szerepelt Bartókkal és Schönberggel.
Hirtelen jött, súlyos tüdőgyulladás okozta halálát.

 
Леош Яначек «Отче наш» - Leoš Janáček «Otče náš»
Brothers Quay "Leos Janacek" - 1/2
Brothers Quay "Leos Janacek" - 2/2
Carlos PAÏTA - Leoš Janáček - Taras Bulba, Symphonic Poem
Eung Soo Kim plays Leos Janacek
Eung Soo Kim plays Leos Janacek "Allegretto"
Eung Soo Kim plays Leos Janacek Sonata "Con moto"
Gianluca Zampieri sings Jenufa by Leos Janacek
Gianluca Zampieri sings Věc Makropulos by Leos Janacek
Good Night (Leos Janacek)
Janaceck - George Emmanuel Lazaridis plays Leos Janacek - Piano Sonata
Janacek - Glagolitic Mass
Janacek - In The Mists [1/2]
Janáček: La Volpe Astuta, suite dall'opera
Janáček: Z mrtvého domu Finale 1
Janáček Kreutzerova sonáta 2/2
Janacek Sinfonietta
Jenufa (Leoš Janáček)
Katja Kabanowa - Oper von Leos Janacek
Kristýna Duchoňová; Leoš Janáček - Romance 24. 3.2009
Kubelik/Janacek Sinfonietta 3rd mov't
LEOS JANACEK Sonata 1.X.1905 mvmt1 CLAUDIO MARTINEZ MEHNER
Láska opravdivá - Leoš Janáček, 1854 - 1928
Leos Janacek "Glagolitic Mass" ( 4. Mov.)
Leos Janacek "On the Overgrown Path" (a blown away leaf)
Leos Janacek's Compositions Were Inspired by the City of Brno
Leoš Janáček, 1/3 Allegretto, Andante, Sinfonietta,Toyen, Zemánková
Leoš Janáček, 2/3 Moderato, Sinfonietta, František Kupka
Leoš Janáček, 3/3 Allegretto, Allegro, Sinfonietta, Eugene Andolsek
Leoš Janáček, Pohádka - live in Berlin (2010)
Leoš Janáček, Sinfonietta
Leoš Janáček, String Quartet No. 1, Mvts. 3-4, Gabriel Cornelius von Max
Leos Janacek, X. The Barn Owl Has Not Flown Away!
Leoš Janáček - "Jenůfa" 3rd act
Leoš Janáček - 'Intimate Letters', 2nd Movement
Leoš Janáček - Glagolitic Mass - 1. Úvod [Introduction]
Leoš Janáček - Glagolitic Mass - 2. Gospodi pomiluj [Kyrie]
Leoš Janáček - Glagolitic Mass - 3. Slava (Gloria)
Leoš Janáček - Glagolitic Mass - 4. Vĕruju (Credo)
Leoš Janáček - Glagolitic Mass - 5. Svet (Sanctus)
Leoš Janáček - Glagolitic Mass - 7. (Postludium) and 8. Intrada [Exodus]
Leos Janacek - Graduale
Leoš Janáček - Idyll for string orchestra, mov V (Adagio)
Leos Janacek-In The Mist, II Molto adagio(The Unbearable Lightness Of Being soundtrack)
Leoš Janáček - In the Mists (1 of 2)
Leoš Janáček - In the Mists (2 of 2)
Leoš Janáček - In the Mists 1/2
Leoš Janáček - In the Mists 2/2
Leoš Janáček - Mládí (Youth), suite for wind sextet (Part One of Two)
Leoš Janáček- Mládí (Youth) wind sextet I-II
Leoš Janáček- Mládí (Youth) wind sextet III-IV
Leoš Janáček - Mša Glagolskaja - Gospodi pomiluj
Leoš Janáček - Mša Glagolskaja - Intrada
Leoš Janáček - Mša Glagolskaja - Slava
Leoš Janáček - Mša Glagolskaja - Varhany solo
Leoš Janáček - Mša Glagolskaja - Veruju part1
Leoš Janáček - Mša Glagolskaja - Veruju part2
Leoš Janáček - On the Overgrown Path - Book I (1 of 4)
Leoš Janáček - On the Overgrown Path - Book I (3 of 4)
Leoš Janáček - On the Overgrown Path - Book I (4 of 4)
Leoš Janáček - On the Overgrown Path I-IV
Leoš Janáček - On the Overgrown Path V-VIII
Leoš Janáček - On the Overgrown Path XII-XIV
Leoš Janáček - On the Overgrown Path XV
Leoš Janáček - Otčenáš / Vater unser / Our father
Leoš Janáček - Piano Sonata 1. X. 1905 "From the Street" (1 of 2)
Leoš Janáček - Piano Sonata 1. X. 1905 "From the Street" (2 of 2)
Leoš Janáček - Piano Sonata 1.X.1905 1/2
Leoš Janáček - Piano Sonata 1.X.1905 2/2
Leoš Janáček - Pohadka (1 of 3)
Leoš Janáček- Pohadka (2 of 3)
Leoš Janáček - Pohadka (3 of 3)
Leoš Janacek - Pohádka (Fairy Tale)
Leoš Janáček - Po zarostlém chodníčku, live Ostrava, 22.10.2009
Leoš Janáček - Reminiscence
Leoš Janáček - Sinfonietta
Leoš Janáček - Sinfonietta
Leoš Janáček - String Quartet No. 1, 'Kreutzer Sonata' (1 of 2)
Leos Janacek-String Quartet No.2 (The Unbearable Lightness Of Being soundtrack)
Leoš Janáček - String Quartet No. 2, 'Intimate Letters' (1 of 4)
Leoš Janáček - String Quartet No. 2, 'Intimate Letters' (2 of 4)
Leoš Janáček - String Quartet No. 2, 'Intimate Letters' (3 of 4)
Leoš Janáček - String Quartet No. 2, 'Intimate Letters' (4 of 4)
Leos Janacek - String Quartet No. 3 Op. 15 -I. Allegro moderato
Leoš Janáček - Szonáta (1905) részlet
Leoš Janáček - Tema con Variazioni
Leoš Janáček - Zdenka Variations
Leoš Janáček / The Janáček Quartet, 1966: String Quartet No. 1 - "Kreutzer Sonata" - Complete
Leoš Janáček / The Janáček Quartet, 1966: String Quartet No. 2 - "Intimate Letters" - Complete
Leos Janacek: "Jenufa" at the Bavarian State Opera, Munich
Leoš Janáček: Ach vojna, vojna (performed by Czech Men Choir MORAVAN)
Leoš Janáček: Concertino for piano, cl, hn, bn, 2 vn, va - Part 1/2
Leos Janacek: Glagolitic Mass
Leoš Janáček: Glagolitic Mass (BBC SO, Boulez) - VI. Svet
Leos Janacek: Jenufa (Její pastorkyňa)
Leos Janacek: Katya Kabanova
Leoš Janáček: Lachian Dances (1889/90)
Leoš Janáček: On an overgrown path - excerpts, Balázs Fülei - piano (1/2)
Leoš Janáček: On an overgrown path - excerpts, Balázs Fülei - piano (2/2)
Leos Janacek: Sonata for Violin and Piano 1.Con moto
Leoš Janáček : String Quartet No.1 " Kreutzer Sonata "
Leoš Janáček: Symfonietta. 1. věta Sokolská
Leoš Janáček: Taras Bulba
Leos Janacek: rehersal on "Fatum" (Osud)
Leoš Janáček Jenůfa
Leos Janáček Pohádka (Fairy Tale)
Leos Janacek Sinfonietta WDR-Sinfonieorchester (2007)
Leoš Janáček String Quartet №1(2)
Leos Janácek — String Quartet No. 2 - "Intimate Letters:" III. Moderato
Leos Janacek Violin Sonata - IV. Adagio
Leos janacek: Jenufa - premiere this opera in historical perspective
Marketa Matlova, Lubomir Matl, PSMU, Leos Janacek - Potulny silenec
NJO - Sinfonietta (Leoš Janácek)
Oksana Krovytska Katya Kabanova Leos Janacek Montreal
Osiris trio - Leoš Janáček/ from: 'The cunning little vixen' - Love Duet (arr.Bob Zimmerman)
Pohadka- Leos Janacek
Radiohead: Like Spinning Plates and Leos Janacek: In the Mists, Edward Cohen, piano
Sinfonietta (Leoš Janácek) Allegretto, Andante
Sinfonietta (Leoš Janácek) Moderato, Allegretto 2
Sonata for Violin and Piano, Leos Janacek (1st and 2nd Mov.)
Sonata for Violin and Piano, Leos Janacek (3rd and 4th Mov.)
Teresemarie Lisiux - Leos Janacek: Sonate I.X. 1905 Død, Adagio
The Cunning Little Vixen | Leoš Janáček
Vec Makropulos - Leos Janacek - Anja Silja - Barcelona - Liceu - 1999 PART 1
Vec Makropulos - Leos Janacek - Anja Silja - Barcelona - Liceu - 1999 PART 11
Vec Makropulos - Leos Janacek - Anja Silja - Barcelona - Liceu - 1999 PART 12 END
Vinia Tsopela, Leoš Janáček, Piano Sonata 1.X.1905 (From the Street)
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Dr.Edelényi-Szabó Árpád Ede
 

Leoš Janáček - On the Overgrown Path V-VIII



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Classical Music (Komolyzene) nemzetközi kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: péntek, 2012. június 22. Nézettség: 143

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal