Scott Joplin

148 videó
Scott Joplin (Texas, Linden, 1868. november 24. – New York, 1917. április 1.) amerikai zeneszerző és zongorista.

Joplin egy volt rabszolga fia, egyike volt az első olyan afro-amerikai zenészeknek, aki európai stílusú klasszikus zeneszerzőnek számított, mert romantikus stílusban írt. Zenei stílusa keveredett a ragtime-mal is. Bőrszíne miatt alig kapott lehetőséget, hogy bemutassa klasszikus zeneműveit. Ilyen volt a Tremoniska című operája, amelyet 1911-ben komponált, és zongora-átiratot is készített belőle. Sajnos többi komolyzenei műve elveszett. (Az operát később Gunther Schuller újrahangszerelte.)

A Texas állambeli Lindenben született Florence Givins és Giles (Jiles) Joplin gyermekeként, ő volt a család hat gyermeke közül a második. Sokáig úgy tartották, hogy születésének ideje 1868. november 24., de Ed Beerlin ragtime-történész kiderítette, hogy ez tévedés, és születésének dátuma valójában 1867 júniusa és 1868 januárja közé tehető.

1871 után családjával a Texas állambeli Texarkanaba költözött, új otthonában édesanyja biztosította számára a zenei gyakorláshoz a megfelelő helyet és körülményeket, tizennégy éves korában kapta az első zongoráját. Már kis korától kezdve kiderült zenei tehetsége, ezt ismerte fel első zongoratanára. Weiss széles körű klasszikus zenei alapokat nyújtott Joplinnak. Ezt a klasszikus zenei tudást később kamatoztatta, mint zeneszerző és felhasználta a ragtime-jaiban, belekomponálva abba a klasszikus zene elemeit is. Későbbi zenei képzését a Missouri állambeli Sedalia nevű városkában a George R. Smith College-ban folytatta, ahol zeneszerzést is tanult.

1880-as évek végén Joplin elhagyta eddigi otthonát és különböző zenei kvartettekhez és formációkhoz csatlakozva koncertezett az USA közép-nyugati területein. 1891-ben egy vándortársulat tagjaként Texarkanába (Texas állam) ment. 1895-ben Syracuse-ban (New York állam) eladta a „Please Say You Will” és az „A Picture of Her Face” című szerzeményeit. Tovább járta a vidéket, de minden utazása ellenére igazi otthonának Sedaliát tekintette, ahova 1894-ben költözött. Itt zongoristaként dolgozott a „Maple Leaf” és a „Black 400” nevű klubokban, ahova a kisváros elitje járt.

Mások ragtime-jaival összehasonlítva Joplin műveit nehéz játszani. E műfajban magasan kiemelkedett kompozíciós-technikájával, műveinek szépségével és eleganciájával. Léteznek egyszerűsített feldolgozások is, a könnyebb játszhatóság kedvéért. Joplin mindig ragaszkodott ahhoz, hogy műveit ne játsszák gyorsan, sokszor előírta; hogy „lassú induló ütemben” és „semmiképpen ne gyors ragtime-ban”. Ezekkel az utasításaival szembeszállt korának hajszolóan gyors, sietős játékgyakorlatával. Különösen azoknak szólt volna ez az intelem, akik az egyszerűen szerkesztett ragtime-oknál a gyorsaságot előtérbe helyezték a muzikalitással szemben. Joplin a muzikalitást és eleganciát elengedhetetlennek tartotta zenéjében. Saját játéktechnikájáról annak ellenére nem kaphatunk hű képet, hogy maradtak ránk eredeti felvételei. A korban ismert gépzongorákhoz játszott fel szalagra számokat. De ezek inkább a kor ízléséhez igazodtak, így az amerikai közönség ízlését tükrözik, nem Joplin elképzeléseit.

 
"Maple Leaf Rag" and "Bethena" by Scott Joplin
'Elite Syncopations' (Scott Joplin) - Bill Westcott
'The Easy Winners' SCOTT JOPLIN (1901) Ragtime Piano Roll Legend
(How to Play) Scott Joplin - Maple Leaf Rag on Piano (30%)
(How to Play) Scott Joplin - Maple Leaf Rag on Piano (100%)
Adam Fulara - Maple Leaf Rag
Alexander Labko plays Scott Joplin "Heliotrope Bouquet" Ragtime
A scott joplin rag rhapsody for 2 pianos,8 hands by kevin R. Olson
Bethena (Concert Waltz) by Scott Joplin
Bethena - Scott Joplin Original
Easy Winner played by Scott Joplin
Ed,Edd n Eddy:The Entertainer (Scott Joplin) Pt#2 of 2
El golpe (The Entertainer) - Scott Joplin - Rondalla Albor
Elite Syncopations - Scott Joplin
Elite Syncopations by Scott Joplin
Eugenia - Scott Joplin
Eugenia by Scott Joplin
Euphonic Sounds Scott Joplin
Fig Leaf Rag (SCOTT JOPLIN, 1908) Ragtime Piano Roll
Fig Leaf Rag - Scott Joplin
Gladiolus Rag- Scott Joplin
Gladiolus Rag by Scott Joplin
Great Crush Collision March (SCOTT JOPLIN, 1896) Ragtime Piano Roll Legend
Heliotrope Bouquet (Scott Joplin)
Heliotrope Bouquet - Scott Joplin/Louis Chauvin - Acoustic Ragtime Guitar
James Levine plays Scott Joplin - LIVE!
Joplin/Marshall: Lily Queen
Joplin: Maple Leaf Rag (older version)
LSRS Ragtime - Sue Keller - Solace by Scott Joplin
Little Blach Baby (Scott Joplin by Alessandra Celletti)
Magnetic Rag - SCOTT JOPLIN (1914, Ragtime Piano)
Maple Leaf Rag - SCOTT JOPLIN (1899) Ragtime Piano Roll Legend
Maple Leaf Rag - Scott Joplin - New England Conservatory Ragtime Ensemble
Maple Leaf Rag Played by Scott Joplin
Maple Leaf Rag by Scott Joplin (newer version)
Maple leaf rag - Scott Joplin
March Majestic by Scott Joplin
Martin Spitznagel - Maple Leaf - Scott Joplin
Original Rags by Scott Joplin played by Smiling Ragtime Band
PIANO RAGS BY SCOTT JOPLIN
PINEAPPLE RAG de SCOTT JOPLIN
Peacherine Rag (SCOTT JOPLIN, 1901) Ragtime Piano Roll Legend
Peacherine Rag by Scott Joplin (newer version)
Peacherine Rag by Scott Joplin (older version)
Piano - Scott Joplin - Pineapple Rag
Piano Animation (Maple Leaf Rag)
Pleasant Moments by Scott Joplin - Sue Keller Ragtime Piano
RAGTIME PIANO LESSONS - The Entertainer By Scott Joplin
Ragtime Piano : SCOTT JOPLIN . " The Entertainer " (1902)
Reflection Rag by Scott Joplin
SCOTT JOPLIN (Elite Syncopations, 1902) Ragtime Piano Roll Legend
SCOTT JOPLIN (Something Doing, 1903) Ragtime Piano Roll Legend
SCOTT JOPLIN ORIGINAL PIANO ROLLS
Scott Joplin "Solace"
Scott Joplin & Scott Hayden: Felicity Rag (High Audio)
Scott Joplin's "Original Rags" 2-piano duet -- Tom Brier & Carl Sonny Leyland
Scott Joplin's New Rag
Scott Joplin's Original Rags
Scott Joplin, Heliotrope Bouquet, ragtime piano solo
Scott Joplin -- Peacherine Rag -- party style!
Scott Joplin - A Breeze From Alabama
Scott Joplin - A Breeze From Alabama (1902) Ragtime Piano Roll Legend
Scott Joplin - Elite Syncopations
Scott Joplin - Elite Syncopations - JazzAndBluesExperience
Scott Joplin - Elite Syncopations on Piano
Scott Joplin - Fig Leaf Rag
Scott Joplin - Heliotrope Boquet
Scott Joplin - Leola
Scott Joplin - Maple Leaf Rag
Scott Joplin - Maple Leaf Rag
Scott Joplin - Maple Leaf Rag
Scott Joplin - Maple Leaf Rag
Scott Joplin - Maple Leaf Rag
Scott Joplin - Pine Apple Rag
Scott Joplin - Pine Apple Rag
Scott Joplin - Pine Apple Rag - "3 Pianos on Fire" (HQ audio)
Scott Joplin - Rag Time Dance (Orchestral)
Scott Joplin - Rose Leaf Rag Piano Roll
Scott Joplin- Scott Joplin's New Rag
Scott Joplin - Searchlight Rag
Scott Joplin - Silver Swan Rag Piano Roll
Scott Joplin - Solace (Mexican Serenade) HQ
Scott Joplin - Solace Piano Roll
Scott Joplin - Something Doing
Scott Joplin - The Entertainer
Scott Joplin - The Entertainer
Scott Joplin - The Entertainer
Scott Joplin-The Entertainer
Scott Joplin - The Entertainer (clarinet)
Scott Joplin - The Entertainer (guitar) - Sandra Bae
Scott Joplin - The Entertainer - 3 Pianos on Fire
Scott Joplin - The Entertainer - 5 Pianos & 1 Pipe Organ
Scott Joplin - The Entertainer - Piano upside down and backwards
Scott Joplin - The Entertainer - piano impressions
Scott Joplin - The Ragtime Dance - JazzAndBluesExperience
Scott Joplin - The entertainer - JazzAndBluesExperience
Scott Joplin: "Solace" —1909
Scott Joplin: Bethena Waltz
Scott Joplin: Bink's Waltz (High Audio)
Scott Joplin: Eugenia Rag (High Audio)
Scott Joplin: Maple Leaf Rag, ragtime (p. 1899) - Marco Fumo - OnClassical
Scott Joplin: Original rags - Pannónia Citerazenekar és a Budapest Ragtime Band
Scott Joplin: The Chrysanthemum, an Afro-American Intermezzo
Scott Joplin: Wall Street Rag (High Audio)
Scott Joplin Elite Syncopations
Scott Joplin THE ENTERTAINER Piano Tutorial SLOW 1
Scott Joplin THE ENTERTAINER Piano Tutorial SLOW 2
Scott Joplin The Entertainer
Scott Joplin | "The Entertainer" | Jazz/Blues
Solace (A Mexican Serenade) by Scott Joplin
Solace - Mexican serenade, Scott Joplin (Golpe de Mestre / The Sting)
Solace by Scott Joplin (newer version)
Stefano Bollani - Maple Leaf Rag di Scott Joplin
Steve Spracklen performs Scott Joplin's "Maple Leaf Rag"
Sue Keller - Country Club Rag - Scott Joplin
Sugar Cane - SCOTT JOPLIN (1908) Ragtime Piano Legend
Sugar Cane by Scott Joplin
Sunflower Slow Drag (SCOTT JOPLIN, 1901) Ragtime Piano Roll Legend
Swipesy Cakewalk (SCOTT JOPLIN, 1900) Ragtime Piano Roll Legend
Synthesia: Scott Joplin - Lily Queen
THE ENTERTAINER - SCOTT JOPLIN - ROB BOURASSA ON GUITAR
The Cascades (SCOTT JOPLIN, 1904) Ragtime Piano Roll Legend
The Easy Winners-Scott Joplin
The Easy Winners - Scott Joplin
The Easy Winners by Scott Joplin (newer version)
The Entertainer (Scott Joplin)
The Entertainer - Joplin
The Entertainer - SCOTT JOPLIN ¤ Ragtime Piano Legend ¤
The Entertainer - by Scott Joplin (1902)
The Entertainer Scott Joplin Violin
The Entertainer by Scott Joplin
The Entertainer by Scott Joplin
The Entertainer by Scott Joplin (played by David Hrovat)
The Entertainer by Scott Joplin | Hall's Original Arrangement
The Entertainer by Scott Joplin | traditional version
The Maple Leaf Rag - Pianistas Famosos - Scott Joplin
The Ragtime Dance (Scott Joplin) -- Raspberry Jam Band
The Ragtime Dance - SCOTT JOPLIN (1906) Ragtime Piano Legend
The Rosebud March by Scott Joplin
The Strenuous Life (SCOTT JOPLIN, 1902) Ragtime Piano Roll Legend
Transylvanian Saxophone Quartet - Scott Joplin: The Entertainer
Weeping Willow (Scott Joplin)
Wesley Reznicek plays Bethena by Scott Joplin
Will Hahn - Easy Winners - Scott Joplin
Zagreb Guitar Quartet: Scott Joplin - Ragtime Dance
[15] The Entertainer ~ Scott Joplin's
the curious case of benjamin button soundtrack movie trailer bethena scott joplin
the entertainer ; Scott Joplin; with a fretted violin (to play easily)
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Dr.Edelényi-Szabó Árpád Ede
 

Maple Leaf Rag - Scott Joplin - New England Conservatory Ragtime Ensemble



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Classical Music (Komolyzene) nemzetközi kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: péntek, 2012. június 22. Nézettség: 220

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal