Vasutak

99 videó
Mindent a vasutakról, vonatokról

A vasút története a 16. századig nyúlik vissza, amikor az ember vagy ló vontatta, síneken mozgatható egyszerű járművek megjelentek. Az első közforgalmú lóvasút 1803-ban nyitotta meg szolgáltatását, az első gőzmozdony is 1804-re készült el. A közforgalmú, bárki által igénybe vehető, gőzvonatatású vasút története 1825-ben kezdődik.

A vasút őse a 16. századi bányákba telepített fa nyompálya volt. A nyompályákon gördülő csilléket emberi erővel mozgatták. Az 1760-as évek angliai újítása volt a vasból készült pálya, amelyen megjelentek a lóvontatású eszközök is. Az első személyszállításra használt közforgalmú vasúttársaság 1803-ban az Surrey Iron Railway volt. Ezek a lóvonatású vasutak még nem adták meg az igazi versenyelőnyt a kor közúti közlekedésével. 1827-ben Magyarországon is folytak kísérletek a lóvasút meghonosításával, de a kísérlet nem bizonyult kifizetődőnek.
A vasút diadalát kétségkívül a gőzgép alkalmazása hozta el. Az első sikeres gőzmozdonyt Richard Trevithick (1773–1833) építette, és 1804-ben öt teherkocsit és 16 utast vontatott el vele Pen-y-Darentől 16 kilométerre. Az igazi technikai áttörést azonban George Stephenson nevéhez kötjük, aki összesen 17 kísérleti mozdonyt épített. 1825-ben a Locomotion No. 1 nevű mozdonyával nyitották meg a világ első közforgalmú gőzüzemű vasútját Stockton és Darlington között. Leghíresebb mozdonya azonban a Rocket, amellyel 1829-ben elnyerte a Liverpool & Manchester Railway Company díját. Ez a mozdony már a következő száz év mozdonyainak minden lényeges jellemzőjét magán hordozta.



1803. Megnyit az első közforgalmú lóvasút, a Surrey Iron Railway.
1804. Trevithick első sikeres gőzmozdonya Pen-y-Darenből 16 kilométeres utat tesz meg.
1825. Megnyílik az első gőzvontatású közforgalmú vasút, amelynek Robert Stephenson a főmérnöke.
1829. Az első modern gőzmozdony, melyet Stephenson Rocket névre keresztel, 42 km/ó sebességgel száguld.
1835. Május 5-én megnyitják Brüsszel és Mechelen között az európai kontinens első közforgalmú vasútvonalát.
1869. Május 10-én elkészül az észak-amerikai transzkontinentális vasút, amely New Yorkot köti össze San Franciscoval.
1898. a Ganz gyár első háromfázisú villamos vasútja üzemel a Genfi-tó mellett.(Kandó Kálmán)[1]
1903. Július 13-án megindul a menetrendszerinti forgalom Szentpétervár és Vlagyivosztok között a világ leghosszabb vasútvonalán a Transzszibériai vasútvonalon.
1981. Szeptember 27-én nyitják meg az első olyan nagysebességű (TGV) vonalat Párizs és Lyon között, ahol 200 km/ó felett van az átlagos utazósebesség.

Forrás: wikipedia.hu

 
001-es Nohab kocsit tol a Vasútmúzeumba
100 éves a Gödöllői HÉV különvonat Rákosfalvánál
240-128 pályaszámú mozdony húzta tehervonat Mezőberényben
AKGV Andrássy úti pálya
AKGV Rozsda színű mozdony alulról
AKGV verseny :)
A Nyugati Pályaudvar újjáépítése
Ábel a rengeteg... fával
Albertfalván egy hosszú tehervonat
A mozdonyvezetői hivatás nehézségei és kockázatai
Az utolsó utasokat szállító metró érkezése és indulása Blaha Lujza tér 2013.11.07 20:07
Békéscsaba mozdonyparádé vége Mozdonyok levonulnak első fejezet
Békéscsaba mozdonyparádé vége Mozdonyok levonulnak második fejezet
Budapesti vasútállomások
Bzmot vonat halad át a z 1-es őrhelynél Békéscsabán
CNL 478 to Copenhaguen + Moscow + Warsaw
Csörgős tehervonat halad át Békéscsabán a sziklai úti átjáróban
Desiro vonat alulról
EN 237 Vienna - Venezia Santa Lucia
Egy hosszú tehervonat Kelenföld és Albertfalva között
Egy hosszú tehervonat a körvasúton.
Euronight Venezia
Flirt motorvonat alulnézetből
Floyd Tehervonat Ferihegyen
Floyd tehervonat Albertfalvánál
Floyd tehervonat Békéscsabán a felüljáró mellett
Gazdasági vasutak
Gigant húzta tehervonat Istvántelek közelében
Gigant vontatta tehervonat Albertfalvánál
Gőzmozdony Hűvösvölgy állomáson
Gőzös beáll Hűvösvölgy első vágányra
Gyoma-Mezőberény eredeti sebességgel
Gyorsvonat érkezik Mezőberény állomásra Budapest felől
HÉV MXA vonat alulról
HÉV szerelvény felülnézetből
Hát ez meg micsoda?
Hibrid IC+Gyors indul Zuglóból, közben érkezik egy másik vonat.
Hosszú tehervonat Rákosrendező előtt
Hosszú tehervonat a körvasúton az M3 közelében
Intercitiy halad át Gödöllőn
Keresztezés Bicerén
Keszthely vasútmúzeum. Így megy fel a vonat a hegyre
Kétéltű DAF kamion behúzza a vaskerekeit.
Kisvasúti és nagyvasúti vonat
Különvonat Nyugati-Déli 424 és Nohab
MOKANICÁVAL A MÁRAMAROSI HAVASOKBAN
Magánvasutas tartálykocsis tehervonat indul Békéscsabáról
Magyar vonat Beregszászon
Mezőberény-Békéscsaba 2013.10.30 16:30-17:00
Mozdony körüljár Hűvösvölgy állomáson
Munkagép Pilivörösváron vasúti felújításnál
Nagypaka - Kétnyelvű táblák
Német vasutak 16 éves vonatvezető
Nem jól sikerült videó, felborult a kamera és vizet is kapott.
Nosztalgiavonat Székelyudvarhelyen
Rákosrendező 14 kocsis különvonat indul vissza Békéscsabára
Sorompó zárás Békéscsaba Sziklai út
Sorsvonat - Digital Scream
Személyvonat indul Fürjesről
Szépjuhászné állomásról vonat indul
Szerelvényi ndul Jánoshegy állomásról
Szergej Kastélyparknál
Tartálykocsis tehervonat Albertfalvánál
Taurus indul Békéscsabáról
Tehervonat Albertfalvánál
Tehervonat Háros közelében
Tehervonat Kastélypark közelében
Tehervonat a Campona előtt
Tehervonat a körvasúton Szilivel
Tehervonat halad át Gödöllőn
Tehervonat indul Békéscsaba állomásról. Taurus szolmizálás
Tehervonat indul Békéscsabáról
Tehervonat száguld át Mezőberény állomáson
Train Hungary húzta hosszú tehervonat Békéscsabán
Traxx vontatta gyorsvonat halad át Rákosligetnél
Utazás a Gyermekvasúton
Utazás a gyermekvasúton
Utazás az AKGV vonatán az Andrássy úti pályán
Uzsgyi halad át az átjárón Békéscsaba Sziklai út
V43-as indul Gödöllőről és szikrázik
V43-as mozdony halad át egy átjárón Békéscsabán
Vonat Alulról
Vonat alulról. Vezérlőkocsi, V43-2xxxx
Vonat alulról 2
Vonat alulról Rákospalota-Újpest környékén
Vonatbaleset Csíkszeredában
Vonat érkezik Széchenyi hegy állomásra
Vonat halad át Békéscsabán egy átjárón
Vonat halad át Fényesi Szőlők megszűnt mh-en.
Vonat halad át Gödöllő állomáson
Vonat halad át Rákosszentmihálynál
Vonat halad át Szabadkígyós állomáson
Vonat halad át a Nagytétény állomás előtti vasúti átjárón
Vonat halad át a Városligeti elágazásnál
Vonat halad át a városligeti elágazáson.
Vonat indul Normafa megállóhelyről
Vonatok Film Premier 2011
Vonatozás M41 2165 "Kormos"
a vonaton bp fele
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Mozdony körüljár Hűvösvölgy állomáson



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó az Egyéb magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: hétfő, 2012. június 25. Nézettség: 344

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal