Mátraverebély-Szentkút

17 videó
Mátraverebély-Szentkút
Nekünk, magyaroknak ez az a völgy, ahol Istentől elkészített helye van az Asszonynak (vö. Jel 12,6), Szűz Máriának. A pusztaság, ami az ő közreműködésével paradicsomi kertté, az Istennel való találkozás helyévé lett. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ezért is nyilvánította búcsújáróhelyünket nemzeti kegyhellyé. Azt hiszem, itt is igazolást nyernek XVI. Benedek pápának – eredetileg a Szentföldre vonatkozó – szavai: Olyan az üdvösség helyszíneivel találkozni, mint megérinteni a velünk levő Isten történetét. A hit nem mítosz. Valós történelem, amelynek nyomait kezünkkel érinthetjük. Nálunk ezt a számtalan hálatábla és a zarándokok nem szűnő érkezése is bizonyítja.



Ezért zarándokolnak ide immáron nyolc évszázada az emberek. Ennek a találkozásnak a segítői akarunk lenni mi, ferencesek ma is, amikor őrizzük a Szent Kút valamint a hit tisztaságát, és évente körülbelül kétszázezer embert fogadunk be.

Látogasson el ön is Mátraverebély-Szentkútra! Csodálja meg a természet, az építészet, a vallási hagyomány szépségeit, és legyen része abban a nagy átalakulásban, amikor pusztaság paradicsomi kertté lesz: bennünk és körülöttünk!

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 

NO COMMENT: MEGÚJULT A MÁTRAVEREBÉLY-SZENTKÚTI KEGYHELY



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó az Egyéb magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: hétfő, 2015. április 20. Nézettség: 305

   

Tetszik 1 Safar Bela kedveli
Safar Bela

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal