Migráció- vándorlás

1289 videó
A migráció típusainak felsorolása és jellemzése

A migráció olyan lakóhelyváltozás, mely településhatárok átlépésével jár. A migrációt sokféleképpen értelmezhetjük, osztályozhatjuk.
A migrációnak két típusa lehetséges. Az emigráció, amikor a népesség elvándorol, valamint az immigráció, amikor a népesség betelepül.
Egy másik lehetséges felosztása a migrációnak, hogy a mozgás állandó, vagy ideiglenes, azaz a visszatérés lehetősége adott-e.
Az ideiglenes migráció lehet periodikus, ha többször ismétlődik. Ha ez a mozgás rendszeres (munkába, iskolába járás), akkor ingázásról beszélünk, melynek ismétlődése lehet napi, heti, havi.
Vizsgálhatjuk aszerint, hogy önkéntes-e, azaz az egyén akarata volt, vagy kényszerített. Ez utóbbira a történelemben számos példa van: rabszolga-kereskedelem, népvándorlások, népesség-áttelepítések.
Vizsgálhatjuk a kiváltó okok szerint is. Ez lehet megélhetési (gazdasági ok), vagy a vallás gyakorlásának lehetősége, jobb oktatási, tanulási lehetőségek, kedvezőbb klimatikus adottság. A migrációnak egy speciális formája a nomád állattartással járó vándorlás. Az állatokat új és új legelőkre hajtó népcsoportok folyamatos vándorlásban vannak. Útvonaluk azonban nem véletlenszerű, általában minden évben ugyanazon a vonalon haladnak.

 
"Annyit tudok, hogy 77 ukrán...ide jönnek, az ugarom végébe"
"EGY EMBER BEFOGLALTA A LAKÁSUNKAT" - MAJD A MÖM SEGÍTSÉGÉVEL TÁVOZOTT
"Egy emberi lény megérintéséhez nem kell gumikesztyű"
"Fidesz-közeli biztonsági cég lesz határőrség helyett?" - a belügyminisztert kérdeztem
"Ha adnának egy fegyvert, fejbe lőném az összeset"
"ISIS szabadcsapatok" Budaörsnél? - 2015. szeptember
"Invázió Európa ellen" - Toroczkai László előadása Újpesten
"Megyek anyukámhoz, Merkelhez" - menekültek az M1-en
"Menekült"élet Bicskén - szektATV (2015-06-23)
"Mi azt tettük, amit a jog előírt: megvédtük az EU határait! A jogot ÖNÖK tapossák!" (Morvai)
"Multikulturális káoszban élünk"
"Nem győzik a sok vendégmunkást elhelyezni."
"Nem ilyennek képzeltem Európát" - Belgiumot is elérte a menekültválság
"Nem kell migránssimogató" - tüntetett a Jobbik
"Olyan, mint az őszödi beszéd csak még nem érte el az ingerküszöböt"
"Orbánnak nyilván van bizonyítéka Soros ellen"
"Senki nem születik illegálisnak!" - tüntettek a migránsok mellett
"TOTÁLIS VÁLSÁG VAN!" - Morvai és Gaudi a migránsok kontinensfoglalásáról és sok másról az EP-ben
"Téged ki fogad be Viktor?"
"Valami lesz itten, nem hiába jönnek ezek ide"
‘Bad Choice’: Hungary hit with criticism for closing borders to refugees and migrants
5 immigration myths debunked in (just over) 5 minutes
14 ezer menekült lépte át a magyar-osztrák határt - Echo Tv
28 Years Later Trailer - Europe Invaded [2015]
40 kilométerre vagyunk Budapesttől, 60 ezer forinttal keresnek itt kevesebbet az emberek
46 ember holttestére bukkantak egy kamionban Texasban
71-en fulladtak meg egy furgonban
98 százalék a migráció ellen! Sortűz végzett a ballibekkel! (Molnár F. Árpád "ÉLI")
135 millió eurós forgalmat bonyolítanak az embercsempészek évente
2015 02 08 Szöknek a koszovóiak
2015 02 09 Bíróság előtt az illegális határátlépők
2015 12 03 Ismét több migráns érkezik a térségbe
2015 12 06 Többen visszautaztak Athénba a görög-macedón határról
2016 01 12 Nem szünetel a migránsvonulás, továbbra is nagy a forgalom
2016 01 15 A gazdasági migránsok fennakadnak a rostán
2016 01 21 Vučić kiállt Merkel mellett
2016 01 22 Némileg csökkent Siden a migránsok száma
2016 01 23 Félszáz illegális migráns rekedt Siden
2016 01 26 Enyhül a menekülthullám?
2016 01 27 Újabb migránsok Siden
2016 02 08 Nem érkeztek újabb migránsok Szabadkára
2016 02 08 Több mint kétezer migráns hagyta el Sidet
2016 02 09 Háromezernél is több migráns haladt át hétfőn a szerémségi Siden
2016 02 09 Ledöntötték a drótakadályt a menekültek a magyar-szerb határon
2016 02 10 A gazdasági bevándorlókat nem engedik a szerelvényekre
2016 02 11 Mintegy 400 migráns érkezett csütörtök délelőtt Preševóból Sidre
2016 02 14 Jönnek a menekültek, legtöbben azt állítják, szíriaiak
2016 02 15 Dominóeffektus a határlezárás kérdésében
2016 02 16 Egyre kevesebb az esély a békére Szíriában
2016 02 17 Horvátország migránsokat toloncolt vissza Szerbiába
2016 02 17 Szigorítások az EU-csúcs előtt
2016 02 18 EU-csúcs a migránsválságról
2016 02 19 Nem várt fordulatot hozott a brüsszeli EU-csúcs
2016 02 20 Sokan fennakadnak a rostán
2016 02 21 Szabadkára kerültek a visszaszállított migránsok
2016 02 22 Németh Zsolt: A közös határvédelem a megoldás
2016 02 22 Újfajta regisztráció a balkáni migránsútvonalon
2016 02 22 Újra folyamatosan jelen vannak a migránsok Szabadkán
2016 02 23 Fokozott a rendőri jelenlét Siden
2016 02 26 Ismét szállítják a migránsokat Horvátországba
2016 02 28 Egyre több migráns reked Szerbiában
2016 02 29 Rendőrök őrzik a sidi befogadóközpontot
2016 03 03 Nem érkeztek újabb migránsok Sidre
2016 03 04 Humanitárius válság alakulhat ki a macedón-görög határon
2016 03 05 Katasztrofális állapotok a görög-macedón határon
2017 01 03 Migránsok támadtak egy lányra Szabadkán
2017-01-26 Szabadka: Elfogták a két, késeléssel gyanúsított migránst
2017. 02. 23. · Letelepedési kötvények, vízumok, hamis személyik és útlevelek...
2018. 03. 07. A Fidesz maga a Soros-terv
2018. 03. 11. A Fidesz csak óriásplakátokon harcol a bevándorlással
2018. 03. 15. Fekete munkás bontja a Fidesz színpadát
2018. 03. 22. Választási csalásra készül a Fidesz Szabolcsban
2018. 06. 26. Rés a pajzson: magyar állampolgárságot szerzett terroristát fogtak az EU-ban
2018. 09. 10. A kötvénnyel beengedett terroristák Magyarországra és az EU-ra is veszélyt jelentenek
2019-01-12 ORBÁN VIKTOR BEFOGADNÁ A MIGRÁNSOKAT! 2817727731575447
2019. 04. 17. Sneider Tamás Miskolcon! - Jobbik Magyarországért Mozgalom
2020.01.28. - Csoportosan próbáltak meg áttörni a kerítésen illegális bevándorlók Röszkénél
2021-11-10 Már nappal is félve lépnek utcára a horgosiak
2023.03.15. - Illegális bevándorlókat gyűjtöttek be Makkhetesnél
2600 külföldi embercsempészt engedtek ki a börtönből!
8800 határsértőt fogtak el Magyarországon a hétvégén
150825 Cenzúra nélkül! Kubínyi Tamás ISZLÁM INVÁZIÓ 9. rész - ÁKTV
150903 Cenzúra nélkül! Kubínyi Tamás BEVÁNDOROLTATÁS - ÁKTV
150904 Cenzúra nélkül! Kubínyi Tamás - KOMMUNIKÁCIÓS BAKLÖVÉSEK - ÁKTV
150907 Cenzúra nélkül! Kubínyi Tamás - FEJETLENSÉG - ÁKTV
150919 ASZTALI BESZÉLGETÉS - Iszlám betelepedés - Zoli, Tamás + Kubínyi - ÁKTV
190923CN! A REGNUM MARIANUM ÚJJÁÉPÍTÉSÉÉRT - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
A "menekültek" elhagyott telefonjainak tartalmai 2015 10 06 - Georg Spöttle kommentálja
A Fény TV riportja a Ditrói Pékségben alkalmazott Sri Lankáról érkezett vendégmunkásokról...
A Fidesz-KDNP letérdelt Brüsszel előtt (2018.03.20)
A Fidesz a saját szavazóit is becsapta - titokban telepítik be a migránsokat
A Fidesz behódolt a Jobbiknak: megszüntetik a letelepedési kötvényt - Híradó
A Fidesz harca az ENSZ ellen kommunikációs háború
A Fidesz ismét hazudott - Vona Gábor sajtótájékoztatója (2018.01.22)
A Fidesz maga a Soros-terv (2018.03.06)
AHOGY A MENEKÜLTEK LÁTJÁK
A Jobbik-kormány nem csak szavakban fogja megvédeni Magyarországot (2018.02.07)
A Jobbik az eltitkolt migránsok nyomában - Hegedűs Lórántné sajtótájékoztatója (2018.01.31)
A Jobbik nézet - Echo Tv
A Jobbik önkéntes sorkatonákat akar
A Keletiből Bicskére költözött a káosz
A Keletinél a helyzet változatlan - Echo Tv
ÁLRUHÁS ORSZÁGJÁRÁS - Mezőőr a határon
A Magyar Honvédség bevetését követeljük a felfegyverzett migránsok ellen!
A Magyar Iszlám egyház vezetője a Jobbikot hibáztatja az iszlámellenességért
A Mi Hazánk ténylegesen megállítaná a migrációt
A Migráció (Magyar nemesek véleménye a politikáról)
A Migration Aid Babája megszólalt!
A SZÉLSŐJOBB A MIGRÁNSOK ELLEN
ASZTALI BESZÉLGETÉS - Kubínyi, Czékus, Szőlősi, Tóth - ÁKA 1509005
A V4-ek közül Magyarország fogadta be a legtöbb menekültet
A Védtelen Európa - Georg Spöttle előadása
AZ ENSZ-NÉL JÁRTAM KÁRPÁTALJA, A KORONAVÍRUS ÉS A MIGRÁCIÓ MIATT
AZ ŐRÜLT LIBERÁLIS POLITIKUSOK MIATT VÉGVESZÉLYBEN EURÓPA! MIHI 2016
AZ UKRÁNOKNAK SZÁNT PÉNZEK NYOMÁBAN
A balfasz ÁVÓ és az illegális bevándorlók esete Abszurdisztánban
A bérüket követelték az ukrán vendégmunkások Balatonakalinál, tömegverekedés lett a vége
A betolakodók már a Margitszigeten vannak
A bevándorlás valója
A bevándorló hátterű bűnbandák vannak a svéd választási kampány középpontjában
A bevándorlók és a magára hagyott határvidék
A bevándorlókkal hozta összefüggésbe a miskolci romákat a miniszterelnök
A bevándorlók megerőszakolják a fehér nőket
A cél Hegyeshalom: buszok indulnak a menekültekért
A cigányok ellopták a kerítést!!!
A debreceniek számára is nyilvánvaló: nem szegény menekültekről van szó (2015-06-29)
Adományokból vett terepjárót Torczkai
A dühös menekültek csapdában érzik magukat Budapesten
A dunaszerdahelyi kórházba szállították azt a szír mingráns nőt, akit a szlovák vámosok meglőttek
A férfiakból álló migránscsoportokban katonák, kémek és kommandósok is vannak
Afganisztánban és Szíriában is plakátolni fog a kormány?
A fideszes Czunyiné sem beszél a titokban befogadott migránsokról
Afrikába a migránsokkal! Így győztük le a Fideszt! (ATV, Egyenes Beszéd)
Afrikai bevándorlók Párizsban
A gazdag migránsok előtt nyitva kapu.
A gyakorlatban is megkezdődött a menekültek elosztása az Unióban
A határkerítés után két újabb markáns javaslat a Mi Hazánktól
A helyiek csak elvétve látnak migránsokat Királyhalmon és Hajdújáráson
A hét vicce: "A Jobbik zavarosakat mond, a kormány határozottan megy előre a hátárvédelem ügyében"
A horvát hatóságok a menekültek 3-5 százalékát tartóztatják fel
Akad még melós Borsodban, de inkább törököket hoznak.
A kamionosok után a szállásadókat találta meg a brit kormány
A keleti helyett a kelenföldi
A keresztény Európa és az iszlám - Népvándorlás 2015
A keresztény Európa és az iszlám - Népvándorlás 2015 - 4. rész
A keresztény Európa és az iszlám - Népvándorlás 2015 - 5. rész
A keresztény Európa és az iszlám - Népvándorlás 2015 - 9. rész
„A kerítés nem állítja meg a menekülteket” 15-10-17
A kerítés nem megoldás, csak eszköz - Echo Tv
Aki a migrációt támogatja, Európa halálos ítéletét írja alá
Aki bevándorlókat akar, mutasson jó példát: fogadjon egyet örökbe! (Molnár F. Árpád "ÉLI" - Domján)
Akik letörik a magyar béreket...
A kormány kiterjeszti a népességcserét? (2019.06.03)
A kormány titokban 1300 menekültet fogadott be - Németh Szilárd szerint összekeverjük a fogalmakat
A köztársasági elnökhöz fordult a menekülttábor ügyében Martonfa polgármestere
Aktuálpolitikai Kerekasztal 35 / Bevándorlók /
Aktuálpolitikai Kerekasztal 47.
Aktuálpolitikai Kerekasztal 57 (Belpolitika)
A liberális földönkívüliek bukásra vannak ítélve (Molnár F. Árpád és Domján Tibor a migrációról)
Alkonyattól pirkadatig próbálkoznak a határzár átlépésével
Állami milliárdokból épülnek a külföldi munkásotthonok Kecskeméten
Áll a vonat Bicskén, gyalog indult a tömeg a Keletiből, kitörés a röszkei táborból
Állítólag két török betolakodó miatt tört ki a zavargás Debrecenben - szektATV (2015-06-29)
A magyar kamionosok aggódnak Calais-ban a migránsok miatt
Amatőr felvétel a menekülttábornál kitört zavargásról - Dehír (2015-06-29)
A menekültek árulják az ellátmányt a debreceni zsibin
A menekültek ellen tüntetett a cseh szélsőjobb
A menekültek gyerekei támadnak Európára?
A menekültekkel bárki bejuthat hazánkba
A menekültek oldották fel a patthelyzetet
Amerikai pénzek állnak a migráció mögött
A migráció által terjedő betegségekről és a megelőzésről - Echo Tv
A migráns, aki egyszerre HÁROM ORSZÁGBÓL kapja a segélyt! A pénzből világkörüli útra indult :D
A migránskatasztrófa teljes megoldása! (Molnár F. Árpád "ÉLI")
A migránskérdés a szakértő szemével - Echo Tv
A migránsok csak békésen be akarnak illeszkedni.....
A migránsok integrációja kivitelezhetetlen Simicskó szerint - 2015.11.11. - tv2.hu/mokka
A migránsok megtámadták a magyar határt, Nógrádi György vonalban (M1 - 2015. 09. 16.)
A migránsoknak van egy álma? A magyaroknak is!
A migránsok pénzének elkobzását kezdeményezi a Mi Hazánk
A migránsok taposnak az ételen és pénzt kovetelnek.
Amikor a miniszter mellébeszél
Amikor száz ukrán vendégmunkás költözik a kert végébe
A nap híre Bodacz Balázzsal - 2023.07.17.
A németek fokozzák a biztonsági intézkedéseket a szilveszteri molesztálás miatt
A németek is belekóstolnak a "migránshelyzetbe" - multikultúra :))
A német kormány elítéli a menekülteket zaklató neonácikat
A nyomor elől menekülnek 15-02-12
Apáti István sajtótájékoztatója (2017.05.30.)
A pékség tulajdonosát okolják a Ditróiak – Erdélyi Magyar Televízió
A plébánia még zárva
Április 8-án meg fog születni a Stop Orbán - Jakab Péter sajtótájékoztatója (2018.01.19)
Arab bandák földjét nyugatra - A liberalizmus elmebaj? (Molnár F. Árpád, Emma Paradigma)
Áradat - Echo Tv
A rendőrség lezárta a határt Röszkénél
Ásotthalmon a migráció támogatása ami jelenleg folyik! Fackelmann István, Nagy Sándor, Bene Gábor
Ásotthalmon át fegyveres terroristák is bejuthatnak az EU-ba
A svéd fiatalok üzenete Európa népei számára
Asylforderer rasten in Kroatien auf Friedhof
A szerb rerdőrök segítik a zöldhatárig eljutni a betolakodókat (2015-07-15)
A szigorítás és a hideg nem szüntette meg a bevándorlóhullámot
Átengedtik Macedónián a görög határon vesztegelő menekülteket
A tenger helyett szárazföldön lépnének át Görögországba a menekültek
A többségük becsületes, de vannak köztük pofátlanok és tolvajok is
A tömeges illegális bevándorlás hatásai Magyarországra, a magyar emberekre
Atomháborúk, arabok, WTC, Finkelstein (Molnár F. Árpád - Emma Paradigma)
Attaque violente entre migrants Métro Stalingrad 14 avril 2016 Paris 10è
Áttörték a kordont a menekültek a macedón határon
Áttörték a kordont a menekültek a szlovén-osztrák határon
Átvonulók - Echo Tv
Ausztriai menekülttragédia: őrizetben a feltételezett elkövetők
Ausztriai menekülttragédia: őrizetben a feltételezett elkövetők
A valóság és propaganda - migránsok a hátsókapun
A vendégmunkások lelkiismerete szólalt meg, nem a kormányé!
Az ENSZ-től kér Európa felhatalmazást a menekültválság kezelésére
Az EP-választás tétje: Ki állítja meg a fideszes migránsbizniszt? (2019.04.26)
Az EU fősodratával és a migrációval egyet nem értők rasszisták, szélsőségesek? - kérdezte Morvai
Az Európai Bizottság nem ad pénzt kerítésépítésre
Az Európai Unió célja, hogy migránsok százezrei érkezzenek Európába!
Az Európai Unió célja, hogy migránsok százezrei érkezzenek Európába!
Az Orbán-Maffia kiemelt bűnesetei | Letelepedési kötvénybiznisz
Az Ukrajnai Zsidó Közösség köszönetet mondott Magyarországnak
Az arab átvágja a torkod, te puhány európai féreg! (Molnár F. Árpád - Domján Tibor)
Az arab börtönnép (Molnár F. Árpád, Emma Paradigma)
Az arabokat genetikai okokból kellene kitiltani Európából (Molnár F. Árpád)
Az ázsiai tengereken hánykolódó migránosok mentésére szólított fel az ENSZ
Az eddigiektől eltérő hangon beszélt a menekültekről a német belügyminiszter
Az ellenzék a migránsok mellett kampányol - Echo Tv
Az embercsempészek szélnek eresztése helyett elrettentőbb büntetést!
Az emberekre terhelnék a szociális válság költségeit
Az erőszakok nagy részét bevándorlók követik el Svédországban
Az európai bevándorlás és ami mögötte van...
Az európai vezetők képtelenek kezelni a népvándorlást - Echo Tv
Az igazi havas tél beköszöntével sem csökken a migránsáradat a szerb-horvát határon
Az illegális bevándorlók ellen tüntettek a Sámsoni úton
Az illegális migráció miatt bukhat a lemondott, majd újra kinevezett brit belügyminiszter
Az invázió okozói
Az iszlám által Európa ellen vezetett hadjáratokról szinte egyáltalán nem esik szó
Azonosították a robbantót
Az orosz titkosszolgálati vezető családjának is magyar letelepedési kötvényeket vett
Az osztrák vasúttársaság nem bír a sok ezer menekülttel
Ázsia-Afrika összecsapás Traiskirchenben
Az utca embere a bevándorlás következményeiről
BLOG - A baloldal utolsó cafatait is a várfalra tűznék!
BLOG - A niggerezés átment bevándorlózásba
BLOG - Elavult a dublini egyezmény?
BLOG - Kihez vándorolt 22 millió forint migránsadomány?
BLOG - Marhaként bántak a nőkkel a bevándorlók
BLOG - Mit tehetünk amikor tízezer bevándorló érkezik?
BLOG - Nem Soros, az ufók vagy a zsidók állnak a migránsok mögött
BÚÉK 2023! Bene Gábor Óévbúcsúztatója Röszkén
Balczó Zoltán - Az Este (2015-06-26)
Balczó Zoltán az EP-ben (2015.11.11.)
Balczó Zoltán az EP-ben (2015.11.25.)
Balhé a menekülttáborban: félnek a helyiek
Balhé volt a röszkei menekülttábornál
Barbara Lerner Spectre calls for destruction of ethnic European societies! Are you ready for a war?
Bayer Zsolt: Ti vagytok a SZéLSőSéGESEK !!
Beavatkozott a rendőrség
Befogadó állomás? Kriza hazudott
Békésen sétáló magyarokra támadtak az illegális határsértők a Keleti pályaudvarnál
Belügyminisztériumi segítség a fokozódó illegális migráció miatt
Bérlakásokat építsünk munkásszállók helyett
Betolakodók őrjöngtek Debrecen utcáin (2015-06-29)
Betolakodók őrjöngtek Debrecen utcáin JAVÍTOTT 2015 06 29
Bevándorlás: Harckocsikat visznek a macedón határhoz
Bevándorlás: rengeteg gyerek érkezik a szülei nélkül
Bevándorlás elleni tüntetés.
Bevándorlás igazi lényege!
Bevándorlási katasztrófa Magyarországon - Morvai felszólalásai
Bevándorlás kérdés - interjú Francesco Zomborival a menekültekről (migráns paródia)
Bevándorlásügyben is kiénekli a sajtot a Jobbik szájából a Fidesz? - Mirkóczki Ádám - ATV
Bevándorlók által lakott táborokat számolt fel a francia rendőrség (2015-06-02)
Bevándorlók ellen szervezkednek - Echo Tv
Bevándorlók ezrei az M1-esen
Bevándorlók gyilkoltak Svédországban
Bevándorlók lázadása a Karácsony-szigeteken
Bevándorlókról
Bevándorlók támadnak meg egy magyar kamiont
Bicske után több település is számíthat migránsokra
Bizonytalan ideig nem jár vonat Németország és Dánia között
Blokád alá vonta a Jobbik a leendő budapesti tranzitzónát
Börtönviselt férfi dolgozott a Migration Aid élén
Bosnyák András a félpályás útlezárásról
Botrány! Már a Nagy-Magyarország Parkban is indiaiak vannak!
Britain First carries out Christian Patrol in Islamist hotspot Bury Park, Luton
Brit politikus: megállítjuk és kitoloncoljuk az illegális bevándorlókat
Budapest, 2015. 07. 10. Itt az idő – tüntetés a bevándorlás visszaszorításáért. 1/3
Budapest, 2015. 07. 10. Itt az idő – tüntetés a bevándorlás visszaszorításáért. 2/3
Budapest, 2015. 07. 10. Itt az idő – tüntetés a bevándorlás visszaszorításáért. 3/3
Budapest nem menekülttábor - ezt gondolja a budapesti választók többsége
Bűncselekmény megvédeni a magyarokat? (TikTokról törölt videó)
Bűnszervezet állhat a szilveszteri molesztálások mögött, 3 embert azonosítottak
Buszokkal megérkezett Ausztriába a menekültek első csoportja
Buszokkal megérkezett Ausztriába a menekültek első csoportja
C-Pont - Át a veteményen
C-Pont - Ausztria - Végállomás
C - Pont: A kapuk záródnak
C-Pont: bevándorlás biznisz
CÉLPONT - Több ezer bűnöző kapott magyar állampolgárságot
CÉLPONT - Varga István: Hűtlen kezelés a letelepedési kötvény létrehozása
COMMENT: BÖJTE CSABA, A MENEKÜLTEK BEFOGADÁSÁNAK FELTÉTELEI (2015.08.19)
CONTROVERSE: CE SE AFLA IN SPATELE SCANDALULUI DE LA DITRAU? 2 FEB 2020. P1 /2
Calais: illegal immigrants attacked a Hungarian truck
Calais Emigrant vs. Drivers & EUROPA
Calais France Is Under Muslim Occupation
Ce fac imigrantii non-europeni in Ungaria
Célpont - Zöldhatár
Cipővel dobálta meg a bírót a libanoni vádlott
Cologne attack 'left me scarred for life' - BBC News
Csak az idén több mint 200 határsértő bukott le a magyar–szerb határon
Családegyesítés Bács-Kiskun megyében
Csalnak a letelepedési kötvénnyel?
Cum a fost primit Dayan, al treila srilankez angajat la brutăria din Ditrău
DR RAFFAY ERNŐ MIGRÁCIÓ MAGYARORSZÁGON A XIX ÉS A XX SZÁZADBAN 1
Dánia is továbbengedi a menekülteket
Debrecen:súlyos konfliktus a menekülttáborban
Debreceni menekülttábor: így kezdődött (1991. május)
Desperate immigrants storm the Serbian-Hungarian border
Dezső Tamás: A migránsok jó eséllyel nem is értik, mit akarnak nekik tanítani a tanfolyamokon
Did Merkel just "read out Germany's suicide note"?
Ditrói Pékség
Ditrói falugyülés
Ditrói segédlelkész: "Hibáztam"
Dobó Róbert beszéde a tábor elleni demonstráción
Doi srilankezi în Harghita - O poveste despre ură și dezinformare
Donald Trump kitoloncolná az összes illegális bevándorlót Amerikából
Donald Trump lezárná a határokat, a muszlimok előtt - Echo Tv
Donald Tusk üzent a gazdasági bevándorlóknak: ne jöjjenek Európába!
Dortmund: összecsaptak a migránsok ellen és mellett tüntetők
Dr. Apáti - Z. Kárpát vs Kontrát: "Miért fontosabb a migráns, mint a magyar adófizető?"
Dr. Apáti István - "Magyarország államhatárának hatékonyabb védelme"
Dr. Apáti István - "Migráns-vita" (2015-09-04)
Dr. Drábik János: A migráns invázió - Trianon folytatása (1. rész)
Dr. Drábik János: A migráns invázió - Trianon folytatása (2. rész)
Dr. Drábik János Migránsválság és a háttérhatalom
Dr. Lukács László György - "Bevándorlás-vita" (2015-02-20)
Dr. Morvai Krisztina: "A kerítés nem az ország védelmére készült" - Lánchíd Rádió
Dr. Morvai Krisztina: "Ez nem tükrözi a magyarok véleményét" - Lánchíd Rádió (2015-06-08)
Dr. Morvai Krisztina: Jogunkban áll nemet mondani a bevándorlók befogadására
Dr. Staudt Gábor - "Bevándorlás-vita" (2015-02-20)
Dr. Staudt Gábor - "Bevándorlás-vita" (2015-02-20)
Drábik János - Önvédelem a migránsok és az EU-kalifátus ellen
Drábik János: Az európai migránsterv - EMProject (részlet)
Drámai a helyzet bicskén
Dramatische Bilder! Das verschweigt die Lügenpresse
Dúró Dóra - "Magyarország államhatárának hatékonyabb védelme"
ELŐZETES - A fantomukránok 300 ezerért a kormánypártra is leszavaznak
ELŐZETES - A pénzünkön etetik, fürdetik a bevándorlókat
ELŐZETES - Bevándorlók a Balaton partján
ELŐZETES - Feketék elfoglalta utca: Drog, balhé és leszámolás
ELŐZETES - Kiskunhalasból ne legyen Köln!
ELŐZETES - Röszke: rendőrök mellett dolgoznak az embercsempészek
EP-választás: Bemutatjuk Orbán bevándorlásellenes programjának eltitkolt 8. pontját (2019.05.21)
EP-választás: Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!(2019.05.15)
EP-választás: Lakosságcsere Fidesz-módra (2019.05.13.)
EP-választás: Május 26-án a migránsmunkások hazazavarásáról szavazunk!
EP-választás: Orbán törököknek adja a magyarok munkáját (2019.05.14)
EPIC HUNGARIAN TRUCKER RUNS THE CALAIS MIGRANT GAUNTLET
ÉRTELMES ELLENÁLLÁS - MIGRÁNSÖSZTÖNDÍJ
EXKLUZÍV - "Ki Koránt vet, dzsihádot arat!"
EZÉRT KELL TŰZPARANCS A HATÁRON! [ENG SUB]
Ébredj EMBER a TÖMEGES bevándorlás = HÁBORÚ
Eddig mexikóiak, most tatárok dolgoznak Nógrád megyében
Egy bevándorló üzenete a keletiből a Magyaroknak!
Egyértelmű a siker - Echo Tv
Egy etióp férfi irányíthatja a líbiai embercsempészetet (2015-07-24)
Egy határzár éjszakája
Egy holland megvett egy egész falut (RTL Klub, Fókusz Plusz, 2017. 10. hó)
Egymást tiporták a betolakodók a győri vasútállomáson (2015-07-24)
Egymillióan tervezik elhagyni Magyarországot
Egymillió magyar jött el otthonról 10 év alatt
Egyre agresszívebben próbálnak feljutni a kamionokra a menekültek
Egyre durvább az utcai harc Heidenauban
Egyre erőszakosabb átlépési kísérletek a magyar-szerb határon
Egyre többen hagyják el az országot
Egyre több uniós tagállam vezet be korlátozást - Echo Tv
Éjféltől életbe lépnek az új szabályok - Echo Tv
El Risitas kendőzetlenül beszél a migrációs problémákról
Elárasztják az országot a menekültek: a kormány konzultál
„Elfoglaljuk Rómát”: zseniálisan egyszerű terv az Iszlám Államtól
Elfogyott az idő - Echo Tv
Elindult az első, migránsokat szállító macedón vonat
Eljárás indult Magyarország ellen a migránsok élelmezésének hiánya miatt
Élő adásban mondta el Kósa, kik állnak a bevándorláshullám mögött
Élő kapcsolás Röszkére
Élő kapcsolás Röszkére
Élőlánccal akadályozná a menekülttábor felhúzását a Jobbik Szentgotthárdon
Előzetesben az embercsempészek
Eltitkolt migránskatasztrófa (Olasz tapasztalatairól Molnár F. Árpád)
Eltűnt 10 ezer menekült gyerek Európában
Elutasítják Bősön a menekülttábort - Echo Tv
Embercsempészek a határon
Emberölés Dusnokon
Embertelen állapotok
Embertelen állapotok a szegedi menekültfogdán
Ennyit ér az orbáni díszkerítés! + Hazaáruló katonák és rendőrök
Épül a kerítés - Echo Tv
Érdekes a helyzet Zákánynál, titkolóznak a részletekről
Erdélyi magyarok a nagyvilágban – Erdélyi Magyar Televízió
Erdély nem kér a migránsokból, de a pápát szeretik - 1. rész | Jövő TV
Értelmes Ellenállás: Migránsok Magyarországon, avagy az Orbán-kormány átverése
Eső és sár nehezíti több mint tízezer menekült útját
Este is káosz volt Röszkénél
Esti bejelentkezés Röszkéről - Echo Tv
Európa 2029-ben/Europe in 2029
Europa Rising 2015
Európába vágynak, de ott vágynak-e rájuk
Európai invázió - Angela Merkelről és Miért dobják el irataikat
Európai invázió - Nagyhatalmak összefogása a nemzetek ellen.
Európai invázió kezelése
Európai iszlám invázió - Népvándorlás 2015 III.
Európa invázió IV. (Ki fizeti a menekülteket?) - Drezda Neumarkt tüntetés
Európa invázió alatt II.
Európa iszlamizációja - Igazságok és hazugságok a muszlim népek bevándorlásáról (Molnár - Domján)
Európa marad Európa ?! a Népvándorlás -2- Háttér-kép
Europe 2015
European Migrant Crisis: A Trojan Horse For ISIS Invasion!
Europe en 2029
Ezért erősítik a rendőri jelenlétet Magyarország déli határain
Ezreknek kellene visszafordulniuk a macedón határról
Ezrével érkeznek a menekültek Magyarországra
FEGYVERROPOGÁS MAGYARORSZÁGON
FELDERÍTŐ - "Orbán megy, a kerítés marad!"
FELDERÍTŐ - Az 1300 Orbán-migráns nyomában
FELDERÍTŐ - Bevándorló erőszakolt magyar lányt a vonaton
FELDERÍTŐ - Lelepleztük a Délmagyar hazugsággyárát
FELDERÍTŐ - Lelepleztük az egyik budapesti embercsempész központot
FELDERÍTŐ - Migránsbűnözést hoz a tranzit zóna
FELDERÍTÖ - Migránshorda, embercsempészek, impotens rendőrség
FELDERÍTŐ - Terroristák is jöhetnek Magyarországra
FELDERÍTŐ - Titokban elszállásolt migránsok a hajléktalanszállón
FELDERÍTŐ – A migránsok a cigányokkal együtt szednek "magyar vámot" Soroksáron
FELDERÍTŐ EXTRA - A Jobbik beleköpött a csempészek levesébe
FELDERÍTŐ I.
FIX TV | Enigma - A migránsválság Európa Trianonja | 2016.01.19.
FIX TV | Enigma - Eurázsizmus és atlantizmus | 2015.09.15.
FIX TV | Enigma - Hol várhatóak színes forradalmak közeljövőben? | 2016.02.09.
FYR Macedonia faces migrant pressure on southern and northern borders - no comment
Fegyveres tálib kommandósokat fogtak el a migránstömegben Szabadkán
Felbőszült migránsok rángatták a szögesdrótot Röszkén
Félelmet hoztak a migránsok Szabadkára
Felfegyverkeztek a gazdák a határ túloldalán
Felfüggesztették az éhségsztrájkot a brüsszeli migránsok
Feljelentette Băsescut a Minta elnöke – Erdélyi Magyar Televízió
Felkavartam az állóvizet az Európai Parlament üléstermében is!
Fellázadtak a migránsok az Őrzött Befogadó Központban Kiskunhalason (2016.06.01. Halas Televízió)
Félmillió vendégmunkás: Embercsempész lett a kormány is?
Fél nap alatt elfogták a szomáliai erőszaktevőt
Felvétel: Így estek a rendőröknek a határon ragadt menekültek
Feszült helyzet a drávamagyaródi senkiföldjén
Fidesz: a fideszes polgármester magánemberként vádolta Izraelt a párizsi terrormerénylettel
Fideszes államtitkár: "Persze, hogy vannak ukránok...ezzel nem tudunk mit kezdeni"
Fizető letelepedők
Fogarasi Gábor beszéde a tábor elleni demonstráción
Fogolyzendülésért elítélt migránst is befogad a kormány
Földi: háború van az Iszlám Állam és Európa között
Földi László - ISIS sejtek, beszivárgás Európába - 2015.10.09.
Földi László: Európába exportálják a háborút
Földi László: Háború van, Európának végre észhez kéne térnie! - Ma reggel
Földi László: Mi állhat az ankarai robbantás hátterében? - Ma reggel
Földi László: az invázió önmagában terrorizmus; a trójai faló át fog alakulni gyalogosokká
Földi László vs Kovács István: "Angela Merkelnek le kellene mondania! - Kossuth Rádió
Folyamatos népességcsere zajlik Magyarországon
France: Police carry out arrests at Calais refugee camp
Gábor Vona, leader of Jobbik: "Hungary is for Hungarians Until our Final Breath!" 2015. 11. 18
Gaudi a Közel-Keletinél - a nemzeti jogvédők újra szolgálatban!
Gaudi a Lánchíd Rádióban a gárdisták győzelméről és a bevándorlásról
Gaudi az Echo Tv-ben a bevándorlásról
Georg Spöttle-Migráció és terrorfegyegetettség.2016.febr.4.
Georg Spöttle-Összehangolt terrortámadások...2016.08.06
Georg Spöttle: A magyarok zavarják Merkelt, nem az európai kultúránkat bomlasztó jöttmentek milliói
Georg Spöttle: Súlyos mondatokat mondott a NATO európai főparancsnoka - Ma reggel
Georg Spöttle: butaság lenne odaadni a törököknek a hatmilliárd eurót - Ma reggel
Georg Spöttle Ha közel keleti titkosszolgálatok állnak a háttérben, akkor nagy bajban van Európa
Gondolta volna? Már Mongóliából, Brazíliából és Egyiptomból is érkeznek hozzánk vendégmunkások
Goodbye Europe - The Civil War Has Begun !! EU: a POLGÁRHÁBORÚ
Görög válság, menekültek Debrecenben, meleg felvonulás . 1/2
Gránátot dobtak egy németországi menekültszállóra
Greece: Several injured as riot erupts at Moria refugee centre
Gyerekek az áldozatok között
Gyergyóditrói falugyűlés
Gyermekével együtt rúgja fel a menekültet az operatőrnő?
Gyöngyösi Márton a Hír TV Magyarország élőben c. műsorában (2016.05.06.)
Gyöngyösi Márton a Hír Tv Newsroom c. műsorában (2018.01.16)
Gyújtogatás, erőszak, könnygáz: felvételek a debreceni menekülttáborról
Gyurcsány, a kínaiak és a giroszosok - szürreális beszélgetés lett a Gój Motorosok tüntetéséből
Gyurcsány Ferenc megint sározza hazánkat Brüsszelben
HÁBORÚ A KEVERT TÁRSADALOMÉRT [ENG SUB]
HAZÁNKRÓL! AZ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓKRÓL MIHI 2015
HIHETETLEN - GLOBÁLIS MENEKÜLTVÁLSÁG - EZ MÁR A VÉG KEZDETE? (2015.09.18.)
HIHETETLEN - MENEKÜLTÁRADAT II. - AZ ÚJ VILÁGREND CSAPDÁJÁBAN (2015.09.11.)
HITELES HÍRADÓ/9 - EURÓPA VÉGVESZÉLYBEN! - 2015 09 07
HITELES HÍRADÓ 5 - BARÁTI KÖRBEN - TATÁR JÓZSEF - DR. POLGÁR ZOLTÁN - GEÖNCZEÖL GYULA 2015 08 06
HOGY NE LEGYÉL CELEB? - Nieke Ayamba (Twizzy)
Háború elöl, bárhova
Háborús helyzet Magyarországon
„Ha ideköltözik 90 ukrán, akkor ennek a területnek vége” | 24.hu
Hányféleképpen támogatja még a kormány a bevándorlást? (2018.01.30)
Három évre ítélték a szerb embercsempészeket – felvétel
Határnyitást követel a migránstömeg - Echo Tv
Határőröket és rendőröket küldenek a V4-ek - Echo Tv
Határvédelem
Határzár: várhatnak a pénzükre a gazdák
Határzárak Európában
Hat illegális bevándorló próbált megszökni a sidi tranzitközpontból
Háttér-kép: Magyarország megtámadása után - Echo Tv
Hazafiak - egyesítsétek erőiteket!
Hegedűs Lóránt Istentisztelete Martonfán (TELJES)
Hegedűs Loránt beszéde a martonfaiakért 2015.08.14
Hegedűs Lorántné - "Migráns-vita" (2015-09-04)
Hegedűs Lórántné a martonfai menekülttáborról
Hegedűsné Kovács Enikő - "Bevándorlás-vita" (2015-02-20)
Hegyeshalmot ostromolják - Echo Tv
Helyszíni tudósítás: Ezer migráns várakozik Röszkénél
Helyzetkép a Horvát határról
Hét migráns halt meg egy autóbalesetben Mórahalomnál
Hihetetlenül őszinte beszéd a bevándorlási-invázióról az MTA volt elnökétől - Maróth Miklós
Híradó összeállítás a katasztrofális bevándorló helyzetről (2015-06-18)
Hogyan (nem) őrzik Magyarország államhatárát és az EU schengeni határát?
Hogyan lehet megakadályozni a tengeren érkező menekültek halálát?
Honfoglalás szagú bevándorlás Európában - Naponta 2 századnyi migránsnak álcázott katona Komáromnál
Honnan Volt Pénze a Migránsokat Segitő Civil Szervezeteknek? AZ IGAZSÁG! (NEM SOROS)
Horgos polgármestere: "Horgoson a helyzet katasztrofális, a károk felbecsülhetetlenek" (2015-08-29)
Horváth József: az álló komp a leghatásosabb fegyver a migránsáradat ellen - Ma reggel
Hundreds of immigrants block highway as they migrate from Hungary to Austria
Hungarian Mayor László Toroczkai: Building a border fence to protect Hungary from Illegal immigrants
Hungary's migrant crisis: 'This is the demography of an invading army'
Hungary: Asotthalom viral-video mayor speaks out on refugee crisis
Hungary: Razor wire fence fails to halt migrant and refugee influx into EU
Hurokban Európa feje - 20.000 migránsnak lehet hamis okmánya Németo.-ban
ILYENEK ORBÁN "OLTALMAZOTTJAI"
INVÁZIÓ! - Toroczkai László előadása a bevándorlásról
ITT A BIZONYÍTÉK, szándékosan fújatják le magukat a migránsok!
Idegeneké az elsőbbség! - migránsok lakhatását fizeti a kormány (2018.01.23)
Idomeni: migránsok a macedón csapdában
Igazságot László Petrának!
Így árasztanak el minket a vendégmunkások - helyszíni riport
Így bánnak a bevándorlók az emberekkel! Kell ez nekünk?
Így bérelhet vietnámi munkást a magyar helyett
Így jöttünk át a szerb-magyar zöldhatáron
Így kell bánni az illegális bevándorlókkal!
Így készülj a bevándorlók fogadására 2.
Így készülj fel a menekültek fogadására. 18+
Így köszönik meg a bevándorlók, hogy európai földre léphettek!
Így lehet pár perc alatt átjutni a határkerítésen
Így néz ki most a helyzet Horgoson
Így őrjöngtek a debreceni menekült tábor majmai (2015-06-29)
Így szórakoznak a migránsok egy németországi szórakozóhelyen
Így telik egy nap Röszkén
Így turnéztatja a migránsokat a határon a kormány
Így utaztatják a menekülteket Magyarországra
Így várják az embercsempészeket a menekültek a déli határon
Illegal immigrants hijacking trucks to cross Italy and France border to UK - compilation
Illegális bevándorlás: Közegészségügyi ellenőrzés Szegeden
Illegális bevándorlók ezrei akarnak betörni Magyarországra a déli határnál
Illegális migránsok szedték a szemetet
Ilyen európai háború még nem volt - Földi László az Echo Tv-ben
Ilyen sok menekült ellátását nem tervezte a magyar költségvetés
Immigrants throw away food given to them because it does not meet specs
Indiai vendégmunkások helyett megbecsülést a magyar dolgozóknak!
Indulnak a határvadászok
Informátor (2017-09-29) - Echo Tv
Insane Syrian refugee pulls wife and baby onto train tracks in Hungary
Interjú a migránsok károkozásairól, 2015. 10. 01.
Invázió - a migránstömeg igazi arca
Ipari kamera 1,2,3
Irán kész egyeztetni Szíria jövőjéről
Islamic Invasion Of Sweden Has Led To Rape Crisis
Islamic Rape Wave in Norway / Islamsk Voldtekt Epidemien i Norge
Istentisztelet Hegedűs Lóránttal a martonfai lőtéren
Iszlám Sharia-terror Nyugat-Európában (Németh Sándor Hetek lapjáról is Domján, Molnár F. Árpád)
Iszlamizácíó az Európai Unióban
Italian police unleash water cannons on migrants in Rome
Itt a részletes terv: Magyarországra 1134 menekült jutna
Itt a terror új formája! - Echo Tv
Itt azt hiszik, hogy Afrikában élünk! Echo Tv
„Itt él, vagy itt élősködik" | VS.hu
JOBBIK TÜNTETÉS RÖSZKÉN AZ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓK ELLEN
Jakab Péter a Hír Tv Egyenesen c. műsorában (2018.01.22)
Jakab Péter a Hír Tv Newsroom c. műsorában (2018.01.19)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2017.09.25.)
Járványmegelőző lépésekre lehet szükség a bevándorlók miatt
Járványveszély: védőoltásra köteleznék a menekülteket
Jobbik: Kerítést ígértek, de még mindig özönlenek a határsértők (2015-08-17)
Jobbik: ne legyen Pécs mellett menekülttábor!
Jobbik: pofátlan és kétszínű a kormány bevándorláspolitikája
Jobbik EP-kampányfilm 2019 II. - Orbán Viktor hazudik!
Jobbik röszkei tüntetésén elhangzott beszédek 1. Tóth Péter Csongrád megyei elnök
Jobbik röszkei tüntetésén elhangzott beszédek 1. Tóth Péter Csongrád megyei elnök 2. rész
Jobbik tüntetés Röszkén - Z- Kárpát Dániel beszéde 2. rész
Jobbik tüntetés Röszkén Vona Gábor beszéde 1. rész
Jogi akadályok
Juncker komoly ajánlatot tehet Magyarországnak a menekültügyben
K.O. - Budaházy VS Zsohár "Ami te csinálsz az hazaárulás!"
K.O. - Dopeman VS Sziva "Attila a hun is bevándorló volt!"
K.O. - Ha nem tudsz viselkedni, húzhatsz Európából!
K.O. - Hegedűsné vs. Juhász - "Ez egy durván rasszista kijelentés"
K.O. - LMP VS. Jobbik - Bevándorlás: radikális vagy globális megoldás kell rá?
K.O. - Liberális merénylet készül Európa ellen!
K.O. - Migration Aid VS Jobbik "Legrosszabb esetben totális káosz lehet."
K.O. - Stumpf VS. Lovas - Európa saját jogon tudott hülye lenni
K.O. - Sziva VS Dopeman "Az egész politikai elit menjen a pi***ba!"
K.O. - Toroczkai VS Zsohár "Amit ön képvisel azt abszolút nem tisztelem!"
K.O.: Jobbik vs Együtt - Tiborcz bulijának feléből kijönne a köztisztviselők bérfejlesztése
K.O.: Puzsér vs Gaudi: Toroczkainak kihúzták a sorsjegyét, Budaházynak nem
KÉPVISELŐ VÁGTA - A Fidesz egyetért az MSZP-vel: jöhetnek a migránsok
KÉPVISELŐ VÁGTA - Ne kergessenek már engem!
KÉPVISELŐ VÁGTA – „Én a Fidesz-KDNP alaptörvény-módosító javaslatát támogatom!”
KR Bicske vasútállomás
Kállósemjéni repülő: rejtélyes csomagot találtak a gép mellett
Kálmán Olga szerint a migránsokkal nincs semmi baj - Vona Gábor az ATV-ben
Kamera rögzítette, ahogy felborul a migránsokat szállító zsúfolt hajó
Kamionokra másznak fel a menekültek
Kamionos vs migránsok - Te mit csinálnál?
Káosz a keletiben
Kárpát Expressz - Belga hajómérnökből gyimesi gazda 2019.05.26.
Katonai erősítést és tűzparancsot a határra!
Katonák lepték el a zalai kisvárost
Kecskeméten váltották ki a menekültek holttestét rejtő furgon rendszámát
Kedves Migránsok, takarítsák el a szemetüket! - Morvai Krisztina mozgalmat hirdetett
Kékfény – Gyilkosságért felel majd a román maffiavezér (2023.07.03.)
Kemény bírálatot kapott Merkel
Kényszerű veszteglés és összecsapások Leszboszon
Képzett bevándorlókra továbbra is nagy szükség van....
Keresztyén sírokat gyaláznak meg a "menekültek"
Késes támadás Brüsszelben - egy rendőr meghalt
Késsel támadt a magyar nőre egy pakisztáni Zsohár-zsáner Budapesten
Két péktől félnek Ditróban – Erdélyi Magyar Televízió
Kezelhetetlen a menekültválság Olaszországban a határzár miatt
Ki engedi be a migránsokat hazánkba? - Országos kampányt és kiállítást indít a Jobbik (2019.05.10)
Kincses Péter
Kincses Péter beszéde a tábor elleni demonstráción
Ki pénzeli az Iszlám Államot, ki rombolja le Palesztinát?
Kirúgták a migránsok közé hajtó kamionost
Kisautó kipufogójával szerelmeskett az afrikai férfi
Kis színes (Természetfilm a Keleti pályaudvarról, 66 másodperc, 2015.09.04)
Kisvárosnyi menekült érkezett idén Magyarországra
Kitoloncolják a gyújtogató migránsokat
Kitoloncolt menekültek
Kitörtek a menekültek
Kivándorlási hullám: több mint egymillió magyar hagyná itt az országot
Könnygáz a röszkei táborban, több ezer menekült érkezett egyszerre Magyarországra
Könnygázzal és riasztófegyverrel lőtt a rendőrség a migránsokra Macedóniában
Konyhaablakon kopogtató bevándorló csoportok s egyéb lakossági panaszok Ásotthalmon
Konzervatív Klub - 2015. október 14., szerda
Köő Artúr - Román migráció Erdélybe
„Körbevettek, a lábunk közé nyúltak, mindenhol tapogattak”
Kórházi szurkálás – a nyomozás állása
Korrupcióért elítélt politikus bujkál Magyarországon!
Kósa Lajos: "Tarthatatlan a menekülthelyzet" - TV2 MOKKA (2015-06-04)
Kóser Lajos: Egy török és egy afgán betolakodó miatt tört ki a debreceni őrjöngés (2015-06-29)
Középiskolásokat vezényeltek ki a déli határ védelmére, pénzt kapnak érte
Krakkó is célpont lehet - Echo Tv
Kriminálpszichológus: Nagy tömegben a kollektív felelősség eltűnik
Kukában köt ki a Dublini rendelet
Kulcsár Gergely - "Bevándorlás-vita" (2015-02-20)
Külföldi menekültek
Külföldi vendégmunkások vehetik el a magyarok munkáját Kecskeméten is?
Külföldön is vezető hír a Keleti pályaudvari krízis - Echo Tv-
Külföldön sok ezer bevándorló között éltem (Molnár F. Árpád)
Különadót vetne ki a külföldi ingatlanvásárlókra a Jobbik (2019.10.22)
Külpolitikai percek - migránshelyzet: Nógrádi György (HírTV - 2015. 09. 07.)
Kurz: "Valamit nagyon elszúrtunk a menekültkérdés kezelésében"
Kurz: "Valamit nagyon elszúrtunk a menekültkérdés kezelésében"
Küzdelem az emberkereskedelem ellen - de hol vannak az eredmények? Morvai az EP-ben
LAPZÁRTA - Indiai vendégmunkások dolgozhatnak a magyar tehenészetekben
Lakosságcsere, vagy lakhatási program (2019.10.02)
Lakosságcsere: Orbán százezerszám ömleszti be a migránsokat (Vincze - Molnár)
Lakossági fórum Ásotthalmon Morvai Krisztina európai parlamenti képviselővel
László Petra és arabok anatómiája (Molnár F. Árpád és Emma Paradigma)
László Petra saját felvételén vízágyúért könyörög
László Toroczkai envía saludos a Democracia Nacional
Leégett egy menekültszállás Németországban
Legalább tízezer menekültre számít a hétvégén Németország
Légi úton, illegálisan érkeztek Magyarország területére
Lemond a magyar útlevélről
Leszboszra vágynak az afgánok
Lesz még Rajka szlovák falu?
Liberális multikultúra Európában
Liberális provokáció a pécsi demonstráción
Lukács László György sajtótájékoztatója (2017.05.02.)
Lusták, a magyarok dolgoznak helyettük, de senki nem küldheti el őket
M.-veszély Székelyföldön?
MAGYARADÁS / Képzelt Kávéház / A külföldi munkavállalás
MAGYAR EXODUS - Miskolcról Malmőbe
MAGYAR EXODUS - Varsói siker
MENEDÉKIPAR - Asztali Beszélgetés - Kubínyi, Szőlősi, Kovács, Eszter - ÁKA 150912
Ma Reutlingenben gyilkolt Merkel egyik meghívottja
Macedónia: a határzár nem oldotta meg a problémát
Macedónia ismét fogad menekülteket
Macedónia újra beengedi a bevándorlókat
Macedónia váltott: különvonatok viszik a menekülteket Szerbia felé
Magányról és szeretetről a migrációs válság ürügyén
Magvasi Adrián nyilatkozata
Magyar-szerb határ Ásotthalomnál
Magyar állampolgár akart lenni Pharaon?
Magyar helyett idegent! Ez a kormány és a Continental jelszava?
Magyarkanizsán is lehet találkozni migránsokkal, de gyorsan továbbállnak
Magyarnak Lenni - Migráció Magyarországon a XIX és a XX században
Magyarnak Lenni Migráció Magyarországon a XIX és a XX században
Magyar nőt és 15 éves lányát ölte meg egy 49 éves tunéziai migráns
Magyarország 5,6 milliárd forinttal támogatja a törökországi menekülteket
Magyarország a magyaroké!
Magyarország a magyaroké! - Bosnyák Attila András, (Martonfa polgármestere) beszéde
Magyarország a magyaroké! - Toroczkai László, (Ásotthalom polgármestere) beszéde
Magyarország a magyaroké! - Vona Gábor (A Jobbik elnöke) beszéde
Magyarország a magyaroké! - Z. Kárpát Dániel (frakcióvezető-helyettes, a Jobbik alelnöke) beszéde
Magyarország a magyaroké legyen, ne a vendégmunkásoké!
Magyarország a nyugati és arab terrorizmus hálójában (Balog István - Molnár F. Árpád)
Magyarország élőben - Bevándorlási válság
Magyarország kerítéssel zárta le a teljes horvát határszakaszt
Magyarország ki-, Ausztria át-, Németország beengedi a menekülteket
Magyarország nem menekülttábor!
Magyarország nem vesz vissza menekülteket
„Majdnem a kertünk végében épülne a menekülttábor” - Echo Tv
Majmok bolygója Debrecenben
Majmokként őrjöngtek a betolakodók Debrecenben (2015-06-29)
Már Budakeszin is felbukkant az olcsó ukrán munkaerő.
Már Románia felől is érkeznek menekültek
Marad a letelepedési kötvény?
Marine Le Pen beszéde 2015.10.07.
Már lövik a határ magyar oldalát!
Már nincsenek tömegjelenetek a macedón határon- a kormány segít átjutni a menekülteknek
Maróth Miklós - Disznóbőrbe a muszlimot
Maróth Miklós: Esélye sincs az európai értékeknek bekerülni az iszlámba - Ma reggel
Martin Schulz: Hátráltató erő a nemzetállami törekvés
Martonfa-forgalomlassító demonstráció 2015.08.06
Martonfa elöljárói megnézik a pécsi menekült helyzetet
Martonfai demonstráció a menekülttábor ellen
Martonfai menekülttábor-Tüntetés a Széchenyi téren
Martonfa kiadta Sormásnak az ukázt!
Mayor László Toroczkai of Asotthalom, Hungary builds a border fence to KEEP OUT Illegals!
Meddig égeti magát a kormány az akkumulátorgyárakkal?
Média trükkök migráns kérdésekben.
Még a trianoni határok is tovább szűkülnek?
Megérkeznek az afrikaiak Spanyolországba
Megerősítik a határvédelmet – Erdélyi Magyar Televízió
Megfulladtak a kamionban.
Mégis marad a letelepedési kötvény
Megkezdődött a kerítés építése a magyar-szerb határra
Még mindig káosz uralkodik a Keleti pályaudvar előtt
Megrázó felhívás az iszlám veszélyről Barsi Balázstól!
Megszállók, migránsok, menekültek Magyarországon I. rész - Kontakt Rádió (2015-08-23)
Megtámadták a rendőröket a migránsok
Megváltoztak a menekültügyi szabályok - Echo Tv
Megvédheti-e magát és az EU-t Magyarország a terroristáktól, bűnözőktől?
Megvédjük határainkat
Menekülés Koszovóból - Pristinától Ásotthalomig - reporter
Menekülők a Keleti pu.
Menekültáradat: kerítést építenek a britek is
Menekültáradat a szerb-magyar határon
Menekültek: az összeomlás határán a müncheni elosztóközpont
Menekültek: az összeomlás határán a müncheni elosztóközpont
Menekültek Keletije: hullahopptól a hungaristákig
Menekültek a Keletinél
Menekültek által lakott szállóra támadtak Hollandiában
Menekültek ellen és mellett tüntettek a Keletinél
Menekülteket fogadott be a menekültellenes kormány
Menekültek nyomában
Menekültek ostroma alatt a francia-angol határ (2015-06-30)
Menekültek tüntetnek a Keletinél
Menekültek tüntettek Milánóban a lakhatási körülmények miatt
Menekültek verekedtek a turistaparadicsomban
Menekültellenes akciókat ígért a Hatvannégy Vármegye
Menekültregisztráció: akkor mostantól mi a szabály?
Menekültregisztráció: akkor mostantól mi a szabály?
Menekült riportok
Menekülttábor elleni demonstráció a 48 as téren
Menekültválság: bombariadó az SPD székházában
Menekültválság: egyre több európai korlátozás
Menekültválság: káosz a horvát-szerb határnál
Merkel: visszataszító a szélsőjobb gyűlölködése
Merkel egyre inkább magára marad - Echo Tv
Merkel migránsai: Mindenütt az iszlámnak kell uralkodnia
Mert ti a rózsadombi iszlamizálók vagytok! (Molnár F. Árpádék kiosztják az ellenzéket)
Message from the Hungarian EU border to the Greek border (HUN, GR SUB)
Message to illegal immigrants from Hungary
Message to illegal immigrants from Hungary
Mi Hazánk - Ásotthalom - nemzeti szervezetek vezetőinek beszélgetése
Mi Hazánk Mozgalom és a migránsok - az Orbán-kormány átverése v2.0
Mi áll az európai bevándorlás hátterében? - Dr.Drábik János; Jakab István
Migráció, Ausztrália
Migráció: Ha nem állítjuk meg, Európa elpusztul (Dr. Polgár Zoltán jogtanácsos)
Migráció: Nem azt kell nézni, hogy mit mond a Fidesz, hanem, hogy mit cselekszik (2018.03.05)
Migrációkutató Intézet - Európa migrációból eredő biztonságpolitikai kihívásai - Földi László
Migrációs elosztóközpont Temesvár – Erdélyi Magyar Televízió
Migránsháború! (Bense Sándor zenész, birkózó - Molnár F. Árpád dokumentumfilmes)
Migránshelyzet - Keleti pályaudvar
Migránslázadás
Migráns mellett nem jó lakni...Egy magyar anya és kisgyermeke "kalandjai"
Migráns mobil
Migránsok Győrben
Migránsok a határnál: Már a kerítés sem akadály nekik
Migránsok az oktatási intézményekben? – Erdélyi Magyar Televízió
Migránsok erőszakoltak meg egy magyar nőt Németországban
Migránsok koldulnak az autósoktól Röszke közelében - Híradó
Migránsok támadtak a határőrökre
Migránsok támadtak a kamionsofőrre - Echo Tv
Migránsok támadták meg a kalauzt egy romániai vonaton
Migránsválság: Hiánycikk lett a gázspray Körmenden
Migráns vs. Civilizáció / Migrant vs. Civilization
Migrant Crisis: The Footage the Media Refuses to Broadcast
Migrant Crisis and Invasion of Europe Exposed
Migrant Situation in Transylvania/Europe
Migrants Attack Police Macedonia
Migrants flock to Serbia-Hungary border to enter EU
Migrants set fire to camp in Calais, France
Migrants unwelcome on Hungary's border
Mikor állítják vissza a határőrséget, mikor megy a TEK a határra?
Mi lesz itt ? Népvándorlás 2015 movie
Milliárdokat költött a bevándorlási hivatal az első félévben
Milyen erkölcsi alapon tagadjuk meg a migránsok befogadását? - Morvai felszólalása az EP-ben
Minden eddiginél több illegális bevándorló érkezett - Echo Tv
Mirkóczki: Hány udvariasan kopogtató Ahmad tartózkodik jelenleg Magyarországon?
Mirkóczki: a Budaházy-per ékes példa, hogy kettős mérce uralkodik - Reggeli járat
Mirkóczki: a kormány szavakban jobbról előzi a Jobbikot, de közben nem tesz semmit
Mirkóczki Ádám - "Magyarország államhatárának hatékonyabb védelme"
Mirkóczki Ádám - Magyarország élőben (2015-06-22)
Mirkóczki Ádám - Ma reggel (2015-08-27)
Mirkóczki Ádám: Zéró toleranciát sürget bevándorlóügyben a Jobbik - Reggeli járat
Mirkóczki Ádám: kezdjék meg a magyar-román határzár kiépítését! - Lánchíd Rádió
Mirkóczki Ádám az ATV A nap híre c. műsorában (2016.10.18.)
Mirkóczki Ádám felszólalása (2018.02.19.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2016.10.19.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.05.02.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.07.07.)
Mirkóczki Ádám vs Szigetvári Viktor - ATV (2015-06-30)
Mi számított valójában Ditróban? Helyszíni riport
Mit gondolsz a menekültválságról?
Mit okoz a kivándorlási hullám? - Folytatjuk múltheti témánkat
Mit tehet Európa?
Mit üzennek Orbán Viktornak a bevándorlók? - Index (2015-06-06)
Modern háború Európa ellen
Molnár F. Árpád László Petráról szóló Nemzeti Konzultációs plakátjaiból (Klip)
Morvai: Kártyavárként omlik össze az EU, ha nem hallgat végre polgáraira - migráció és más ügyben
Morvai: Senki nem kényszeríthető rá, hogy feladja biztonságát (videóval)
Morvai Krisztina a Hír TV Magyarország élőben c. műsorában (2016.01.25.)
Morvai Krisztina beszéde
Morvai az EP-től és a hatóságoktól követeli a szilveszteri "fekete éjszaka" kivizsgálását
Morvai kellemetlen kérdései a migrációról és az EU biztos válasza
Motoros embercsempészeket fogtak el a rendőrök az M1 es autópályán
Mozgássérültek között bújtatja a kormány Budán a migránsokat
Mucsi és a románok
Munkásszálló épül bevándorlóknak Ferencvárosban is
Muslim Gangs Take Control of 55 Zones in Sweden
Muslim Refugee: Main Goal Is To Move Europe To Accept Islam
Muslim refugees chant 'Fuck You' and ' Allahu Akbar' in Budapest
Muslim riots in German immigration center
Muszlim bűnözők a német rendőrök között - Echo Tv
NAPI AKTUÁLIS - "Budapest!"- ezt skandálták a gyűjtőpontot illegálisan elhagyó bevándorlók
NAPI AKTUÁLIS - "Őskáosszal fenyeget a kormány tétlensége."
NAPI AKTUÁLIS - 200 rendőrt vezényeltek a röszkei gyűjtőpontra
NAPI AKTUÁLIS - A Jobbik elutasítja a kvótarendszert és a visszatoloncolást!
NAPI AKTUÁLIS - A bevándorlók magyar gyerekekkel járnak iskolába
NAPI AKTUÁLIS - Adatrögzítés miatt lázongtak a bevándorlók
NAPI AKTUÁLIS - A káosz uralkodhat Budapesten
NAPI AKTUÁLIS - A kvótarendszer felérne egy meghívóval
NAPI AKTUÁLIS - Áttörték a röszkei gyűjtőpontot a migránsok
NAPI AKTUÁLIS - Bécs is tranzitzónává változott
NAPI AKTUÁLIS - Bevándorlók ugrottak össze rendőrökkel
NAPI AKTUÁLIS - Exkluzív felvételek a röszkei zavargásról
NAPI AKTUÁLIS - Gázsprayt osztottak a migránsok ellen
NAPI AKTUÁLIS - Gyurcsány: Nem rohantak le minket a bevándorlók
NAPI AKTUÁLIS - Helyi népszavazást kezdeményez a Jobbik a befogadóállomásokról
NAPI AKTUÁLIS - Így deportálták a bevándorlókat
NAPI AKTUÁLIS - Imavirrasztás lesz Ásotthalmon
NAPI AKTUÁLIS - Jobbik: A Fidesz mindenkit hülyének néz!
NAPI AKTUÁLIS - Jobbik: Akár egy hétig is itt leszünk
NAPI AKTUÁLIS - Jobbik: Hadsereget a magyar határhoz!
NAPI AKTUÁLIS - Jobbik: Le kell zárni a magyar határt!
NAPI AKTUÁLIS - Jobbik: Ne kapjanak szavazati jogot a bevándorlók!
NAPI AKTUÁLIS - Kamaszok védik majd a határt
NAPI AKTUÁLIS - Ki akarják nyírni Európát
NAPI AKTUÁLIS - Közel-Keleti pályaudvar
NAPI AKTUÁLIS - Luxus városnegyed a bevándorlóknak Martonfán?
NAPI AKTUÁLIS - Magyarország a magyaroké!
NAPI AKTUÁLIS - Magyarország a magyaroké marad!
NAPI AKTUÁLIS - Martonfa kitartott
NAPI AKTUÁLIS - Megdöbbentette a bevándorlókat a határzár
NAPI AKTUÁLIS - Megmutatjuk, hogyan kell lezárni a határt!
NAPI AKTUÁLIS - Mégsem lesz kvótanépszavazás?
NAPI AKTUÁLIS - Migráns erőszakolt magyar nőt
NAPI AKTUÁLIS - Milliárdok mehettek zsebbe a bevándorlási bizniszből
NAPI AKTUÁLIS - Mondja föl a kormány a Dublin III. egyezményt!
NAPI AKTUÁLIS - Nem befogadó, visszafordító állomásokat akarunk!
NAPI AKTUÁLIS - Nem kérünk az öngyilkos európai politikából!
NAPI AKTUÁLIS - Népszavazást a bevándorlók befogadásáról!
NAPI AKTUÁLIS - Nincs apelláta kvóta-ügyben
NAPI AKTUÁLIS - Novák Előd is csatlakozott a demonstrálókhoz
NAPI AKTUÁLIS - Rendőrtrükk: embercsempészből turista
NAPI AKTUÁLIS - Síró csecsemővel tüntettek a bevándorlók
NAPI AKTUÁLIS - Több ezer bevándorló érkezett egy nap alatt hazánkba
NAPI AKTUÁLIS - Toroczkai: Ha most nem zárjuk le, soha nem lesz vége!
NAPI AKTUÁLIS - Toroczkai László a "vasfüggönyről"
NAPI AKTUÁLIS - Tóth Péter: Vissza kell fordítani mindenkit!
NAPI AKTUÁLIS - Tüntetés a bősi menekülttábor ellen
NAPI AKTUÁLIS - Udo Ulfkotte – a menekültipar a legnagyobb üzlet
NAPI AKTUÁLIS - Választanunk kell! Vagy ők vagy mi!
NAPI AKTUÁLIS - Vona: A kvóta és a korrupció ellen is harcolni kell!
NAPI AKTUÁLIS - Vona: Nem fogunk félelemben élni!
NAPI AKTUÁLIS - Vona: Nem válhat Magyarország iszlám országgá!
NAPI AKTUÁLIS - Vona: Szürreális a helyzet Röszkén
NAPI AKTUÁLIS - Z. Kárpát: A kitörő vadak magyar emberekre támadtak
NAPI AKTUÁLIS - Zéró tolerancia migránskérdésben
NAPI AKTUÁLIS: Elfoglalta a Jobbik a tranzit zónát! - EXKLUZÍV
NAPI AKTUÁLIS : Időzített bomba a bevándorlók regisztrálása
NOCOMMENT: Drónfelvételek a menekültekről
NO COMMENT: ELINDULNAK A BUSZOK A MENEKÜLTEKKEL (2015.09.05.)
NO COMMENT: INDULÁSRA KÉSZEN A MENEKÜLTEK (2015.09.05.)
Nagy Feró a migrációról: ˝Dobó kapitány forog a sírjában˝ - tv2.hu/mokka
Nagyon nehéz és veszélyes az út - menekültek a zöldhatár két oldalán
Napi Aktuális - Antifasiszták provokálták a jobbikosokat
Napi Aktuális - Fenyegetik a jobbikosokat a tranzitzónában
Naponta 3000 menekült érkezik a görög-macedón határra
Nebojša Stefanović: Nem kell attól félni, hogy Szerbia gyűjtőközpont lesz
Ne fogadjon be se nyíltan, se titokban afgánokat a magyar kormány!
Négypárti vita a bevándorlásról Mirkóczki Ádám részvételével - Magyarul Balóval (2015-06-10)
Nekimentek a migránsok a rendőröknek Röszkénél
Nekimentek a rendőröknek a szélsőjobboldali tüntetők Drezdában
Nekünk ide nem kellenek az idegenek
Nem akarunk bevándorlást! Nem akarunk terrorizmust! - Echo Tv
Nem akarunk se migránsokat, se vendégmunkásokat!
„Nem állapot az, ami itt megy!”
Nem büntethető a papgyilkos migráns
Nemcsak egy határ választ el tőlük
Nem csitulnak a kedélyek Ditróban – Erdélyi Magyar Televízió
Nem enyhül a menekültáradat - több ezren Röszkénél
Németország: menekültellenes tüntetést szervezett a Pegida
Németország eztán nem fizeti a menekültek hazaútját
Németország felfüggeszti a szíriai menedékkérők visszaküldését
Németország mindennapjai
Németország szigorít, de továbbra is európai megoldást keres a menekültválságra
Németország szigorítja a menekültek nyilvántartását
Nem mehet vonat Németországból Dániába
Nem szállhatnak fel a nemzetközi járatokra a menekültek a Keletiben
Nem titkolták, hogy Pesten terroristák vannak! (Molnár - Domján)
Nép(be)Vándorlás -- Szaniszló rendesen beolvas
Nepáli vendégmunkások dolgoznak a Sétatéren
Népességcsere Magyarországon
Népvándorlók a Keletinél 2015. szeptember 3. 19 óra
Netherlands: Violence erupts at mass anti-immigration demo over refugee centre
Nieke Ayamba a nigger féreg terrorizálja a magyar embereket az utcán.
Nincs adat a rendszámról
Nincs pánikhangulat
No-go zóna Londonban, 2016: muszlimok támadják a briteket (magyar felirattal)
Nő a nyomás Angela Merkelen
Nógrádi György-Európa a 24 .óra utolsó perceiben van.2016.07.25
Nógrádi György 2015.09.30.
Nógrádi György: az Iszlám Állam és a bevándorlók
Nógrádi György: az iszlám állam terroristákat küld Európába! (HírTV - Reggeli járat - 2015. 09. 21.)
Nógrádi György beszámolója
Novák Előd - "Bevándorlás-vita" (2015-02-20)
Novák Előd - "Magyarország államhatárának hatékonyabb védelme"
Novák Előd: Ki a felelős a kerítés kudarcáért? (2015-09-04)
Óbudai Nemzeti Estek Raffay Ernővel
Öngyilok Európáról - Stumpf vs Lovas
Ön szerint mi történt Röszkén?
Orbán-kormány, a bevándorlók kormánya
Orbán: Más ez a befogadás 2018-01-19
Orbán Brüsszelben egyeztet a kelet-európai menekült politikáról
Orbán Viktor- Itthon vs Külföldön
Orbán Viktor: bevált a kerítés a magyar határon
Orbán Viktor Novák Elődnek: Nem visz rá a lélek, hogy megbírságoljuk az áttörő migránsokat
Orbán Viktor Őszödi Beszéde
Orbán Viktor sajtótájékoztatója 2015. szeptember 3-án
Orbán Viktor titokban teljesítette a kvótát - Jakab Péter sajtótájékoztatója (2018.01.12)
Orbán Viktor végrehajtotta a Soros-tervet (Négyen az asztalnál...)
Orbán a kerítést és az embereket is átvágta - Jakab Péter sajtótájékoztatója (2018.02.02)
Orbán beengedi a migránsokat
Orbán és a világkvóta 2015
Orbán mecsetet építene a muszlimoknak (2015)
Orbán megint lebukott: migránsoknak adnának szavazati jogot (2018.01.29)
Orbán migránsai jó migránsok
Orbán migránsvárost csinál Kecskemétből (2019.04.17)
Orbán nemrég migránssal árasztotta volna el a világot!
Orbán nem védi meg az országot! A betelepítési kvótát aláírta és végrehajtotta!
Orbán oltalmazottjai ezeket a bűncselekményeket követték el
Óriási üzlet a migráció?
Őrizetbe vették Gyurcsány munkatársát
Orosz Mihály Zoltán Érpatak polgármesterének beszéde
Orsós Viktor: Bevándorló vagyok
Összecsapássá fajult a bevándorlóellenes tüntetés Szászországban
Ostromállapot Calais-ban
Ostromolják a Csalagutat az illegális bevándorlók
Ötezer újabb menekült érkezett Röszkéhez
Özönlenek a külföldi vendégmunkások Magyarországra
PANNÓNIKUM: IDEGEN OTTHONOK
PEGIDA rally & counter-protest in Cologne following NYE assaults
PM Viktor Orbán slams the "Absurd Coalition" Ruining Europe 2015. 12. 02
PORTYA - A kerítés elcsúfítja a várost!
PORTYA - Elfogadóbbak vagyunk a bevándorlókkal, mint a mieinkkel?
PORTYA - Kivándorlás, bevándorlás, politikusok
PORTYA - Különkiadás a Keletiből
Párizs utcája a bevándorlók után! :(
Pattanásig feszült a menekült-helyzet a görögöknél
Patthelyzet Nagyszentjánoson és Bicskén- sztrájkolnak a menekültek
Patthelyzet Röszkénél
Patthelyzet a Csatorna-alagút francia oldalán
Patthelyzet a szerb-magyar határon – a menekültek nem mozdulnak, de a határzár sem nyílik
Pécsi tüntetés a martonfai menekülttábor ellen
Pécsi tüntetés a martonfai menekülttábor ellen (TELJES)
Pécsváradi lakossági fórum
Pénzt kapnak a migránsok, hogy elhagyják a hazájukat?
Petra Laszlo & the Illegal intruder (Slow motion)
Piroslap - Újabb felvétel a gáncsoló operatőrről/Camerawoman kicked the refugees
Poland: Drone captures thousands-strong anti-immigration rally in Katowice
Politikai válságokat okozhat a migránshullám
Pristinából Magyarországra
Probléma-e, hogy az ásotthalmi mezőőrök fellépnek az illegális migrációval szemben?
Prof. Dr. Drábik János - Migránsválság és a háttérhatalom
Proteste dure pentru doi brutari din Sri Lanka
Pusztító migráció - A zsidók bevándorlása Magyarországra
Pusztító migráció - Raffay előadása a zsidók bevándorlásáról
R.Ö.SZ.K.E. - C-PONT
RENDKÍVÜLI: Fegyveres migránsok a magyar határon!
RENDKÍVÜLI HÍREK: Döntött a kormány - Lezárják a Magyar-Szerb határt (2015-06-17)
RIADÓ!!!! ORBÁN MÉGIS BEENGEDI A MIGRÁNSOKAT!!!!!!!! 2017.04.29
RIASZTÁS - Eddig 30 millió forintot költött hogy megtalálja lányát
RIASZTÁS - Macska-egér harc
Rabbi: Európa megszállása kitűnő hír. Jön a Messiás
Radar – Tömegmészárlásra készült Magyarországon (2023-06-20)
Raffay, Nógrádi, Toroczkai: Újkori háború folyik Európa ellen
Rálőttek a katonák a sofőr autójára
Rasszista taxisok és önkéntes ételosztók várják a menekülteket Szegeden
Raw: Migrants Cross From Serbia into Hungary
Razzia volt egy migránstáborban a szerb-magyar határ közelében
Refugee Crisis- Syrian Refugees just want money
Refugee Thief in a supermarket
Refugee crisis: Hundreds try to storm Vienna train, police shut down Budapest main station
Refugees (a.k.a. Islamic Invaders) leave Trail of Refuge
Régi migránsaink, a cigányság integrációjával több száz éve küzdünk
Regisztráció helyett áttörnek a rendőrsorfalon - Echo Tv
Rejtélyes vírus támadta meg a migránsokat a Nyugatinál, ketten még kórházban
Rekordszámú menekült érkezett Horvátországba
Rekordszámú menekült tart Nyugat-Európába a görög szigeteken át
Rend helyett jöjjenek a bevándorlók!
Rendőri készültség a Keleti pályaudvarnál
Rendőrök a kiskunhalasi őrzött szállásnál (Forrás: Halasinfo.hu)
Részlet a debreceni bevándorlólázadásról - MTVA felvétele
Revoltă într-o comună din Harghita după angajarea a doi asiatici la o brutărie a unui maghiar
Riadó és fokozott ellenörzés
Rioting Immigrants throw rocks on Hungarian train workers
Rising Racism: Sri Lankan Breadmakers Spark Anger In Romanian Village
Rohamrendőrök lepték el a kiskunhalasi befogadó központot 1.
Rohamrendőrök lepték el a kiskunhalasi befogadó központot 2.
Román embercsempészt fogtak el Gencsapátinál, a 87-es főúton - Nyolcan ültek az ötszemélyes Audiban
Romania, Hungary recruit in Asia to fill labour shortage | AFP
Röszke, 2015. 09.08. Buszokra szállnak a menekültek
Röszke: a bolgár rendőrség is akcióba lépett a magyar határon
Röszke bejelentkezés
Röszkei bejelentkezés
Röszkén a helyzet fokozódik
Röszkén a helyzet változatlan
Rózsaszín Pittbull - Cserbenhagyottjaink - 2015
SZÍNJÁTÉK A HATÁRON: KÉSZÜL ITTHON IS A LAKOSSÁGCSERE!
SZÍVESEN!...Vagyis...Izé...
Saját rendezvényére sem ment el a büntetőügybe keveredett Simonka
Schäuble: a menekülthullám olyan, mint egy lavina
Schöpflin: "Malacfejeket a kerítésre"
Seprűvel verte ki az allahakbározó mohamedánokat a bátor magyar asszony Majdányban
Se szegény migráns, se gazdag migráns, se titkos migráns (2018.01.24)
Shocking moment asylum seekers start brutal brawl at German migrant centre
Silvester Köln Cologne: Araber, Afrikaner und Türken attackieren mit Feuerwerk und vergewaltigen
Simara Rudolf
Situation out of control as immigrants riot in Lesbos, Greece
Small town mayor tells migrants not to go to Hungary
Sógor Csaba: a szüleimnél meghúzódött menekült meg akarta ölni az összes magyart
Sok étel mehet veszendőbe a menekülteknél
Sokkoló friss hírek migráns-ügyben az EU-ból
Somalis in Sweden evicted, demand free housing and more money.
Sormás: bekiabálások tarkították az államtitkár beszédét
Soros és Szanyi a nemzeti önrendelkezés ellen
Soros ördögi terve; az EU finanszírozza az önfelszámolását
Sorozatban bántalmazhatott
Staudt Gábor a Hír TV Newsroom c. műsorában (2017.06.07.)
Staudt Gábor felszólalása (2018.02.19.)
Staudt Gábor sajtótájékoztatója (2017.02.15.)
Súlyos nemzetbiztonsági kockázat Rogánék kötvénybizniszében (2018.09.10)
Svédországba tart több ezer menekült Dániából
Svédországi beszéd: „Miért ne lehetnénk büszkék arra, hogy fehérek, európaiak vagyunk?” [ENG]
Svéd rendőröknek a migránsokkal folyatott küzdelme...
Szabadság vagy bevándoroltatás? - Morvai a "magyar vitán" Brüsszelben
Szabó Dezsőtől idéz Ifj. Hegedűs Loránt (2015.08.04.)
Szájukat nem eléggé leragasztó felforgatók indították útnak Mohamedéket
Számos kritika éri az unió embercsempészek elleni háborús tervét
Szaniszló Ferenc Jászberényben
Szávay István - "Magyarország államhatárának hatékonyabb védelme"
Szavazóként magyarok, menekültként cigányok | Telepjáró #8
Szelényi Zsuzsa szerint így néz ki, amikor pár békés bevándorló vitatkozik
Szerbiában attól félnek, hogy hadsereget alkotnak az ott összegyűlt katonakorú migránsok
Szerbia felől érkező határsértő csoportot fogott el a román határrendőrség
Szerbia is nehéz helyzetben
Szerb rendőrök irányítják a bevándorlókat a zöldhatárra
Szigorítja a menekültügyi szabályozást Németország
Szilágyi György - "A migránsok jogai és kötelességei"
Szilágyi György - "Magyarország államhatárának hatékonyabb védelme"
Szilágyi György - "Magyarország államhatárának hatékonyabb védelme"
Szilágyi György a Hír TV Egyenesen c. műsorában (2018.01.16)
Szilágyi György az ATV Start c. műsorában (2019.08.08)
Szilágyi György sajtótájékoztatója (2017.07.31.)
TÁMADÁSOK UTÁN EMBERVADÁSZAT A HATÁRON [ENG SUB]
TARTHATATLAN HELYZET A HATÁRON - LAKOSSÁGI FÓRUM ÁSOTTHALMON
TÉNYLEG JÖNNEK A MIGRÁNSOK, VAGY KAMU AZ EGÉSZ?
THM: az európai Titkos Háttér-Megállapodásról beszélt Orbán Viktor
Táborépítés: Egyre feszültebb a helyzet Sormáson és Martonfán
Tábort építenek a menekülteknek Calais-ban
Tabuk nélkül a politikáról - Aktuálpolitikai kerekasztal I rész
Tabuk nélkül a politikáról Aktuális politikai kerekasztal II rész
Tarlós megszüntetné a tranzitzónákat
Tényleg kevesen vannak, akik kényszerből mennek külföldre? - (2018.01.21)
Tényleg molesztálják a fótiakat a fiatal migránsok?
Terroristákat mutogattak Budapesten - Ide figyelj, Gyurcsány! (Molnár F. Árpád, Domján Tibor)
Terrorszakértő: fel kell készíteni a magyarokat a merényletekre
Terrorveszélyhelyzet - Echo Tv
Tiltakozás: A sormásiak még nem állapodtak meg a kormánnyal
Tiszába fulladt egy menekült
Titkos csónakgyárakra csapott le a török rendőrség
Titokban telepítettek be menekülteket? Itt a külügyminiszter válasza
Titokban többszáz menekültet fogadott be a magyar kormány Venezuelából
Tíz nap alatt több mint 1000-en jelentkeztek határvadásznak
Több autója is van Cipruson a Röszkén elfogott Ahmednek
Több embercsempészt is elfogtak a hétvégén
Több mint 70 menekült halt meg az osztrák autópályán hagyott magyar teherautóban
Több mint háromezer menekültet fogtak el
Több mint hatezer katona szolgál a hátárnál
Több mint száz migráns érkezett Szabadkára, gyorsan távoztak
Több száz migráns tört be hozzánk! Hol a hadsereg?
Több tucat migráns holttestére bukkantak az osztrák sztrádán
Tömeg, rácsok, katonai sátrak: a röszkei és szegedi határrendészet belülről
Tömeges áttörési kísérlet Calais-ban
Tömeges molesztálás sokkolta Németországot szilveszterkor
Tömött vonatok, kilométeres dugók: a menekültválság következményei
Tompó testvér előadása az iszlám Európára mért történelmi hatásáról
Törésvonalak: EU-csúcs az illegális bevándorlás kezeléséről
Toroczkai: Állítsák le a migránsösztöndíj programot!
Toroczkai: bűnözők lepték el Ásotthalom környékét
Toroczkai: hol van a Hadsereg?! Több száz migráns tört be hozzánk!
Toroczkai László
Toroczkai László - Balatonfüred, 2015 november
Toroczkai László: Katonai jellegű határőrség felállítása helyi lakosokból - Lánchíd Rádió
Toroczkai László: Megkezdték az ideiglenes kerítés építését (2015-07-13)
Toroczkai László a Hír TV Magyarország élőben c. műsorában (2017.01.26.)
Toroczkai László a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2016.08.29.)
Toroczkai László a Hír Tv Newsroom c. műsorában (2018.01.24)
Toroczkai László a Hír Tv Reggeli járat c. műsorában (2018.02.08)
Toroczkai László a Lánchíd Rádióban (2018.03.06)
Toroczkai László a menekültválságról
Toroczkai László az ATV Egyenes beszéd c. műsorában (2016.12.05.)
Toroczkai László beszéde Martonfán
Toroczkai László előadása Bátaszéken
Toroczkai László előadása Martonfán
Toroczkai László sajtótájékoztatója (2016.07.14.)
Toroczkai László sajtótájékoztatója (2016.09.15.)
Toroczkai az USA-ba utazna, hogy lássa, hogyan védik a mexikói határt az amerikaiak
Toroczkai nem akar Idomenit Ásotthalomból - tiltakozik a tranzitzóna miatt
Toroczkai vs Bayer Botrány Erdélyi szemmel nézve @Mussai
Torok elvágással fenyegetőző migráns!
Törvényalkotási bizottság: Vita a letelepedési kötvényről - parlament.hu
Tovább folytatjuk az ázsiai vendégmunkások felkutatását - helyszíni riport
Tovább hömpölyög a menekültáradat Macedóniába
Továbbra is zárva a Keleti a menekültek előtt
Tranzit
Try To Get Your Head Around This - Sweden Is Gone, Sweden Is Finished
Túléli-e Angela Merkel a menekültválságot? - the network
Tüntetés a bűnözés (legyen az cigány, vendégmunkás vagy magyar) ellen! (ATV, Egyenes beszéd)
Türelmetlenek a migránsok a jelenlegi magyar-szerb határon - Híradó
Tűzparancs helyett pongyolapitypang, szemét, hálózsák, alsógatya, zokni meg sapka Ásotthalomnál
Tűzparancsot a határon!
Tűzparancsot a határon, és milliós bírságokat a taxiztatás helyett!
ÚJ HONFOGLALÓK
ÜLÉSNAP - Betegek-e a bevándorlók?
Üdvözlet Svédországból, az utópia országából
Ügydöntő népszavazást kezdeményes a Jobbik
Ugye nem hagyják, hogy egy terrorista hirdethessen veszélyhelyzetet Magyarországon?
Újabb botrány: Svédországban eltussolták a molesztálásos eseteket
Újabb letartóztatás az osztrák autópályán talált halálkamion ügyében
Újabb magyar városokat özönlöttek el az ukránok
Újabb merénylet: fesztiválon akartak robbantani - tv2.hu/mokka
Újabb részletek az ausztriai menekülttragédiáról
Újabb terrortámadás - Orbáncigány és a burzsuj söpredék harci gépeket gyártanak (Molnár F. Árpád)
Újabb tüntetés a Pécs mellett épülendő tábor ellen
Újabb vendégmunkás Ditróban – Erdélyi Magyar Televízió
Újkori népvándorlás: Afrikából még több bevándorló érkezhet Európába? Bogár László
Új központok a menekülteknek
Új tranzit zónák
Ukrán rablók a Veszprémi éjszakában - interjú az áldozattal
Úton az egymilliomodik - Echo Tv
V. Pécsi tüntetés a migránsok ellen (2015.09.04.)
VI. Pécsi tüntetés - Vona Gábor
VIDEO: Camerawoman for N1TV trips a refugee carrying a small child as he runs from police
VIDEO: Muslim Migrants in Berlin Shoot Guns, Throw Explosives
VONA7 - A gumilövedék és a könnygáz megállítja a migránsokat
Választási csalás 2018: Miért lakhatnak több százan egy lakcímen? (2018.03.21)
Válsághelyzetet hirdettek Bács-Kiskun és Csongrád megyében
Válságkezelés - Echo Tv
Vármegyések tisztították meg a Keleti pályaudvart
Védjük meg az EU határait - de fogadjuk be a migránsokat? Hogy fér össze? - Morvai az EP-ben
Végállomás magyarország
Végjáték
Vegyük vissza a Hazánkat! - avagy: Merre tovább Magyarország? (Morvai Krisztina martonfai beszéde)
Vendégmunkások helyett béremelést a magyar dolgozóknak!
Vendégmunkások helyett tisztességes béreket a magyaroknak!
Vicze Csilla
Vidékről beköltöző cigányok
Video response to migrants in Europe
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!
Vigyék a "menekülteket" Felcsútra! (2015-08-01)
Világ-panoráma: Megint végvár lettünk, miközben hátba szúrnak - Echo Tv
Világ-panoráma: Mihálffy Balázs hittudós a bevándoroltatottak ügyéről
Világ-panoráma: Nyáresti beszélgetés Drábik Jánossal II. - Echo Tv
Világ-panoráma: Szupertitkos ülés az európai migránstervről - Echo Tv
Világ-panoráma a szervezett népvándoroltatás okairól - Echo Tv
Vissza a határőrséget!
Visszakozik a kormány: nincs szó a dublini rendelet felfüggesztéséről
Vita a bevándorlási kvótarendszerről
Vita a bevándorlásról
Vizi Terápia - 86. rész: ifj. Hegedűs Loránt és Hegedűs Lorántné
Vizi terápia - 78. rész: Ambrus Tibor
Volner János: Valóban Távol-Keletről érkezőkkel kívánják enyhíteni a munkaerőhiányt?
Volner János a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2016.10.19.)
Volner János a Hír Tv Reggeli járat c. műsorában (2018.01.23)
Volner János sajtótájékoztatója (2016.11.07.)
Vona7 - Ha Afrika elindul visszasírhatjuk a szíreket
Vona7 - Magyarországnak meg kell védenie önmagát
Vona7 - Megtámadták az N1TV-t, Röszkénél brutális dolgok jönnek
Vona Gábor - Ma reggel (2015-06-26)
Vona Gábor - Miért nem profitált eddig a Jobbik a migrációs válságból?
Vona Gábor: "Bár jelenleg tranzitország vagyunk, de éveken belül célországgá válunk"
Vona Gábor: "Nem látom az örömet az arcukon, halló, halló, halló."
Vona Gábor: Milliók várnak az EU lerohanására - Echo Tv
Vona Gábor a Hír TV Magyarország élőben c. műsorában (2015.08.31.)
Vona Gábor az ATV Egyenes beszéd c. műsorában (2016.10.18.)
Vona Gábor sajtótájékoztatója (2016.09.23.)
Vona Gábor sajtótájékoztatója (2017.05.03.)
Vona Gábor sajtótájékoztatója Martonfán a kormány által tervezett menekülttábor ellen
Vona vs Orbán: "Ön szerint tényleg az van Brüsszellel, aki Alaptörvényben zárná ki a kvótát?"
Watch Donald Trump's Immigration Policy Speech in Phoenix
Wealdstone, London Drug Gang Fight 16/07/17 (London, UK)
What Hungary learned about migration (Romanian migration into Transylvania)
What the heck is Barbara Spectre's motivation
With Open Gates: The forced collective suicide of European nations - Extended Cinematic 1080p
Z. Kárpát Dániel - "Bevándorlás-vita" (2015-02-20)
Z. Kárpát Dániel - "Bevándorlás-vita" (2015-02-20)
Z. Kárpát Dániel - "Bevándorlás-vita" (2015-02-20)
Z. Kárpát Dániel - "Magyarország államhatárának hatékonyabb védelme"
Z. Kárpát Dániel - "Migráns-vita" (2015-09-04)
Z. Kárpát Dániel - Lánchíd Rádió (2015-08-26)
Z. Kárpát Dániel - Ma este (2015-08-25)
Z. Kárpát Dániel: "Juncker ki akarja nyírni Európát" - Ma reggel (2015-09-10)
Z. Kárpát Dániel: "Ki állítja meg az áradatot?" (2015-03-04)
Z. Kárpát Dániel: "Titkolózik a kormány a menekültszállásokról" - Magyarország élőben (2015-08-12)
Z. Kárpát Dániel: "Továbbra is határőrséget szorgalmazunk" - Lánchíd Rádió
Z. Kárpát Dániel: "Útját állni az áradatnak I."
Z. Kárpát Dániel: "a Martonfa-jelenség nemzeti sorskérdés" - Ma Este (2015-08-14)
Z. Kárpát Dániel: "már régen le kellett volna zárni a horvát-magyar határt"
Z. Kárpát Dániel: A Jobbik népszavazást akar a migránskvótáról - Reggeli járat
Z. Kárpát Dániel: A bevándorlás ellen tüntetett a Jobbik - Reggeli járat (2015-11-19)
Z. Kárpát Dániel: Közeleg az áradat
Z. Kárpát Dániel: Milyen mértékű népességcserét hajt végre a kormány? (2019.06.17)
Z. Kárpát Dániel: Néger bűnöző horda grasszált Debrecenben - Ma Este (2015-07-06)
Z. Kárpát Dániel Szegedről jelentkezik: "Magyarország a magyaroké!" - Ma este (2015-06-20)
Z. Kárpát Dániel a Hír TV Magyarország élőben c. műsorában (2015.02.16.)
Z. Kárpát Dániel a Hír Tv Egyenesen c. műsorában (2018.01.15)
Z. Kárpát Dániel sajtótájékoztatója (2016.07.07.)
Z. Kárpát Dániel sajtótájékoztatója (2016.11.06.)
Z. Kárpát Dániel sajtótájékoztatója (2017.10.28)
Z. Kárpát Dániel vs Beke Károly (MSZP): "Bevándorlásvita" - Magyarország élőben
ZDF - Az iszlám hatása Németországra
Z Kárpát Dániel - ATV (2015-09-04)
Z Kárpát Dániel: Ügydöntő népszavazást akar a Jobbik a bevándorláspolitikáról
Zaklatták az utasokat a vonaton – Erdélyi Magyar Televízió
Zárulnak Európa kapui, özönlenek a koszovóiak
Zárva az M5-ös, menekültek indultak az autópályán Budapest felé
Zavargás a debreceni menekültek között
Zavargás a debreceni menkülttáborban
Zavargások a Keletinél
Zombi invázió tart Európába! - Europe under zombie invasion siege!
Zsohár: egyesével húzzák át az embereket a macedón határon
Zsúfolásig teltek a magyar menekülttáborok
az INVÁZIÓ !! ENSZ segítséggel - Toroczkai László előadása a bevándorlásról
edda interju
Ședință după răscoala împotriva imigranților de la Ditrău
gyalogmenetben nyugat felé
így vágjuk el torkotok...
invázió Horvátország határán 2015.09.17.
keleti
koki
menekültpolitika
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 

Eső és sár nehezíti több mint tízezer menekült útját



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó az Egyéb magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: kedd, 2015. szeptember 29. Nézettség: 279

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal