Magic Of Music

12 videó - 2010
Napjainkban egyre nagyobb teret hódít magának a musical. A tehetségkutató műsorok, színházi elöadások egyik legnagyobb sikert aratott zenei műfajában sok népszerű előadót ismerhetett már meg a világ, és szerencsére hazánk sem szűkölködik ezen a téren. A sokszínű magyar zenei palettán az operett és az opera mellett talán ez az egyetlen olyan műfaj, ahol kevés a próbálkozás, itt bizony tudni kell énekelni. Adott egy könnyüzenei tehetségkutató az ország legkisebb városában Pálházán, ahol több tucat valóban tehetséges fiatal mérette meg magát, és ahol 3 versenyzőnek megvalósult az álma -győztesként elkészíthették első önálló lemezüket. A három fiatal énekes, Perduk Alexandra, Görcsös Szabolcs és Turóczi Csaba egy Miskolc melletti faluban élnek Tiszalúcon, ahol a Kaméleon Musical Színház és Gyermekszínpad tagjaiként életük egyik legnagyobb részét a zene teszi ki. A fiatalok az egyik zsűritag, jelenlegi producerük jóvoltából megalapították első közös együttesüket, amelynek első lemezén a legismertebb és legnagyobb sikert aratott musical betétdalok hangzanak el teljesen új köntösbe bújtatva (amolyan pop-dance feldolgozásként) amely stílust a zenei berkekben ismert és elismert Molnár Tamás és Dömötör Balázs ölti az együttesre. A Magic Of Music együttes - amely tagjainak átlagéletkora nem éri el a 18 évet - tehát hüen nevéhez mindenhol, mindig a zene varázslatát nyújtja a közönségnek és a hallgatóságnak, idős és fiatal egyaránt megtalálja a kedvenc musical slágereit- remélhetöleg leendő kedvenc együttesüktöl. A debütáló lemez 2010. május 25-én jelent meg "Új csillag gyúlt" címmel.

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 

Magic of Music - Búcsúznom kell (Házibuli 2014.04.27-i adása)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó az Egyéb magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: szombat, 2015. november 14. Nézettség: 393

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal